Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


05e Szobrok, emléktáblák Szatmáron. Coposu sétány, plakettek

„Szatmár kulturális emlékezete”

 

            Szatmárnémeti központjában, a 2008-ban átadott Coposu sétányon, a szépen felújított Csizmadiszín tőszomszédságában kőtömbök sorakoznak. Ezeknek a tömböknek a símára csíszolt felületére került fel 100 olyan kiemelkedő személyiség neve, akik meghatározó szerepet játszottak városunk, megyénk életében. Sokan nézegetik naponta ezeket a plaketteket, a sajtó, a médiák is tudósítottak róla, nem kétséges, nagy érdeklődés kísérte az egész akciót. Még címe is van a kezdeményezésnek: Szatmár kulturális emlékezete.

            A tartalomról írnék inkább, a kivitelezésről csak annyit mondhatok, hogy szerintem nem túl szerencsés dolog a márvány és a műanyag együttes szerepeltetése. Ha a táblák mondjuk rézből lennének, maratott betűkkel, sokkal természetesebb, elegánsabb, nemesebb lenne az összhatás.

A plakettek tartalmával kapcsolatban rálátása, összképe nagyon kevés embernek lehet, hiszen ennek kialakítása egyrészt alapos előképzettséget igényel, ugyanakkor komoly erőfeszítést is. Aki megfelelő dokumentumokkal, forrásanyagokkal, helytörténeti ismeretekkel rendelkezik, azt is megizzasztja ez a feladat. Miért? Mert amit lát, abban nincs rendszer. Ezért aztán le kell fotóznia a teljes anyagot és miután számítógépesen átdolgozta a képeket, a neveket csoportosítania kell korok, szakterületek, esetleg nemzetiségek szerint. Csak a fentiek után láthat hozzá a részletes információk, fellelhető adatok felkutatásához, amelyek alapján kialakíthat egy viszonylagos sorrendet annak függvényében, hogy kik azok, akiknek van komoly kapcsolata a várossal, a térséggel.  Miért fontos ez? Mert a kötődés nélküli személyeket a kollektív tudat nem hajlandó befogadni, nem tud mit kezdeni velük.

Ha a csoportosítás megtörtént, akkor jön az adatgyűjtés, a kevésbé ismert kiválóságok tevékenységével kapcsolatban. Erre elengedhetetlenül szükség van, hiszen attól, hogy nem tudunk valakiről, még lehet kiemelkedő személyiség. Az adatgyűjtés aprólékos, időigényes és nehéz munka. Román, magyar és német nyelvtudás, a legjelentősebb helyi kiadványok, kismonográfiák, évkönyvek, városismertetők megléte, világhálós csatlakozás, levéltári kutatások stb. nélkül el sem érdemes kezdeni a munkát. Ha a fentiek birtokában sikerül információkat szerezni valamennyi személyről, hozzá lehet kezdeni a hiteles személyiségek kiválasztásához is.

Sajnos a plakettek tartalmi része nem csak nehezen bizonyítható, elvi, hozzáállásbeli, szubjektívnak is nevezhető hibákat tartalmaz, hanem konkrét, kézzel fogható, tetten érhető elírásokat is. Ezekből csak néhány jellemző példára térnék ki.

            Dr. Czumbel Lajos itt filozófus és publicistaként szerepel, ő valójában római katolikus pap volt, egyházmegyei kormányzó, valamint író és természetesen filozófus is. Legtöbbet a város, a térség kultúrájáért egyházmegyei kormányzóként tett.

            Azt olvasom Tankóczi Gyuláról, hogy történész volt. Nem volt történész, hanem rendőrfőkapitány, tűzoltóparancsnok volt, aki nagyon jól ismerte a várost, még egy monográfiát is írt róla, ez 1936-ban jelent meg Szatmáron.

            Bakcsi Gergelyről (a nevet helyesen y-al írják) megtudtam, hogy mecénás volt. Nos, ő tanár volt, iskolaigazgató, a református egyház főgondnoka, megírta a főgimnázium történetét is, amely 1896-ban jelent meg Szatmáron. Borgida Istvánt ismertem, a nevét így írta: Borghida István.

            Bíró Lajos neve kezdetben szerepelt, később eltünt, aztán megint megjelent. Híres néprajzkutató volt, Új Guineában hét évig gyűjtötte a pápuák néprajzi adatait is, kicsit ismertebb, eredményesebb volt ezen a területen, mint mondjuk az a két, általam személyesen is ismert néprajzos, akiknek a neveit viszont olvashatjuk ugyanitt.

            George Boitor költő és Petru Cupcea író pap neve a kezdetekben kétszer is szerepelt, két különböző márványtömbön. Hogyan lehet ilyen durva hibát elkövetni? A nevek vegyesen, minden rendszer nélkül, szinte követhetetlenül lettek felpakolva, és a szerkesztők, kivitelezők az önmaguk csapdájába estek. Így nemcsak mi tudjuk nagyon nehezen követni a személyiségeket, hanem ez már a készítők számára is komoly gondot okoz.

            Kedvenceim közé tartoznak a különféle szakterületek elnevezései. Itt valóságos gyöngyszemeket találtam. Gyakran használják ezt a kifejezést, hogy tudós (cărturar) még a XX. században élt személyeknél is. Az utolsó erdélyi polihisztor, Brassai Sámuel a XIX. század végén halt meg, azóta inkább fizikusokról, biológusokról, történészekről, matematikusokról, filozófusokról stb. beszélünk.

            A képzőművész kifejezés már nagyon rég túl általános fogalom, helyette inkább festőművészt, szobrászművészt, grafikusművészt stb. írunk.

            Igen érdekes és visszatérő „szakma” a mecénás. Tudom mit jelent, csak azt nem értem pontosan, hogy ez hogy jön ide.

Emlékíró is van, meg memorandista, bár megítélésem szerint ezek sem szakmák. Az író, tanár, orvos vagy a politikus inkább annak nevezhető.

Van könyvszakértő, ez valószínűleg könyvtáros lehet, és találtam egy „művészt” is, Şt. Mărcuşi-ról van szó. Sokkal többet nem tudok róla, hiszen hosszas keresgélés után alig találtam adatokat.

Amikor azt olvastam az egyik táblán, hogy dr. Stefan Wieser (1917-1973) „artz” volt (vagyis németül orvos), ezzel sem tudtam mire menni, hiszen akkoriban ez volt az egyetlen német szó a több mint 100 plaketten. Azt fel sem merem tételezni, hogy a táblák kiötlői ennyit tudnak a svábok helyi kulturális megvalósításairól. Azt sem értettem, hogy a többi német, sváb származású személyiségnél miért nem németül, vagy három nyelven írják a foglalkozást? Mélységesen szégyeltem magam azért is, mert fogalmam se volt arról, hogy ki ő?  Persze elírtak még neveket, évszámokat a fentieken kívűl is, ezekre a Név- és szómagyarázat című fejezetben utalok. Úgy tűnik, hogy aki ezt a listát összeállította, az nem eröltette meg magát a hosszas keresgélésekkel, rangsorolásokkal, és nincs teljes rálátása Szatmárnémeti kultúrális életére, hiszen a névsor egyoldalú, esetleges, hibás, szubjektív. Tökéletes névsort összeállítani természetesen nem lehet, de attól a pillanattól, hogy ezek a nevek nem egy cikkben, helyi kiadványban, hanem az utcán, a város egyik legforgalmasabb helyén jelentek meg, már közügy, és népes szakértői gárda konzultálásával, a különböző területek  hiteles  képviselőinek bevonásával kellett volna dönteni.   

Az arányokkal is van egy kis gond, de ez csak másodlagos kérdés. 2002-ben a megye lakosainak 35%-a volt magyar, a megyeközpontban ennél jóval többen vagyunk, hogy az előző évtizedek, évszázadok adatait ne említsem. Az sem lenne teljesen indokolatlan, hiszen a példaképek közül sokan évszázadokkal korábban éltek. Ennek ellenére a jeles személyiségek listáján nagyon kevesen vagyunk. Természetesen ilyen rangsorolást nem lehet nemzetiségi alapokon megítélni, itt csak a valódi érdemeket lenne szabad figyelembe venni. Mit értek az alatt, hogy valódi. Olyan érdemekre gondolok, amelyek európai mércével mérve is annak számítanak. Leírhatja azt néhány amatőr helyi festőcskéről akár tucatnyi újságíró százszor is, hogy képzőművész, ha a szakma, annak elismert képviselői egészen mást gondolnak felőlük.

Nagyon nehéz megérteni, hogyan maradhattak ki a felsorolásból olyan iskolaalapító fejedelmek, főnemesek, mint I. Rákóczi György, gróf Károlyi Sándor, gróf Károlyi László, vagy Csipler Sándor az olimpiai és világbajnok vívók felkészítője, Bánhidi Antal műrepülő világbajnok stb. Az igaz, hogy a sport valahol a kultúra határmezsgyéjén van, de világszintű eredményekkel járó tanítása, vagy Bánhidi  repülőgép konstruktőri tevékenysége már annak szerves része.

Kimaradtak a város XIX. századi díszolgárai is. Közülük egy szerepel az újközpontban felállított márványtömbökön, Schlauch Lőrincz, ő is mint teológus és mecénás van jelen. Dr. Schlauch Lőrinc (így írják helyesen) püspök, bíboros volt. Nem mecénáskénk, teológusként, hanem szatmári püspökként alapított hatalmas könyvtárat, a Széchenyi Társaságot, Katolikus Kaszinót, ő létesítette a székesegyház Lourdes-i kápolnáját és még hosszan sorolhatnám. 

És hol van a többi alapító, építő püspök? Meszlényi Gyula, aki a püspöki képtár alapítója, akinek a város többek között egyik jelképét, a Tűzoltótornyot köszönheti. Dr. Boromisza Tibor, aki azt a püspöki konviktust építtette, amelyben ma két román nyelvű líceum (UNIO Iskola, Élelmezésipari Líceum) is működik, akinek püspöksége idején készült a M. Eminescu Kollégium (Királyi Katolikus Főgimnázium) épülete. Ennyire hálátlanok lennénk? De hiányoznak román és magyar polgármesterek is, akiknek kulturális tevékenysége példaértékű. Hiányzik Vajay Károly, Jeney György, Böszörményi Károly vagy Hérman Mihály. Elfelejtettük Kiss Gedeont, a „fák ezredesét”, a Kossuth-kert megteremtőjét, Sarkadi Sándort, Szilágyi Domokost, dr. Scheffler Jánost, Bagaméri Istvánt, Bartók Lajost, Bagossy Bertalant, Boros Jenőt, Csengery Jánost, dr. Ferenţiu Augustint, Dragoş Teofilt, Fodor Kálmánt, Gaál Józsefet, Gvadányi Józsefet, Harag Györgyöt, Hoffmann Ferencet, Ilosvai Selymes Pétert, Irsik Ferencet, dr. Jakabffy Elemért, Janitzky Pált, Joó Ferencet, gróf Károlyi Györgyöt, Kiss Áront, Klobusitzky Pétert, Kováts Eduardot, Kováts Lajost, Lauka Gusztávot, dr. Láng Ferencet, Ligeti László Zoltánt, Lugossy Józsefet, Pakocs Károlyt, Pap Endrét, Prinz Józsefet, dr. Pop Octaviant, Reizer Pált, Riskó Ignácot, Sárközi Lajost, Sipos Ferencet, Szendrey Júliát, Tabajdi Lajost, Teleki Blankát, Tereh Gézát, Tóth Gyulát, Vasvári Pált, báró Vécsey Miklóst és még hosszan sorolhatnám? Hol vannak a zenészek, színészek, énekesek, rendezők ?

Manapság már a világháló is sokat segíthet abban, hogy a hiányosságokat pótoljuk, bár magától értetődően ez a forrás csak nagyon óvatosan, más információkkal összevetve használható. Ha beütöm találomra mondjuk Szilágyi Domokos, Meszlényi Gyula, Csipler Sándor stb. nevét, információk százaihoz juthatok az illető személyiségekkel kapcsolatban a magyar és a román oldalakon, honlapokon egyaránt. Ők nem szerepelnek a jeles személyiségek között. Próbálkozzunk Iuliu Coroianu, Iacob Dance, George Pteancu, Ştefan Mărcuşi, Alexandru Anderco, Ion Bran, George Filepp, D. Hinoveanu stb. neveivel, hiszen ők ott vannak a kiemelkedő személyiségek között. Alig fogunk többet megtudni róluk annál, mint ami a táblán is olvasható. Ha valóban kitörölhetetlen nyomokat hagytak, élnek az emberek emlékezetében, annak valamilyen jele is kellene legyen, legalább kiadványok, megemlékezések, ünnepi műsorok, róluk írt cikkek stb. formájában.

Érdekes lenne közvéleménykutatást végezni a város lakosaival, hiszen az emléktáblák a lakosok számára készültek az Európai Unio egyik tagállamában, egy olyan államban, amely minden értéket az európai értékrendhez kellene viszonyítson. Még izgalmasabb lenne azoknak a lakosoknak a körében közvéleménykutatást tartani, akikről az eddigi tevékenységük, publikációik alapján joggal feltételezhető, hogy van ilyen jellegű műveltségük. Megkérdezném a különféle kulturális intézmények, iskolák vezetőit arról, hogy kik a büszkeségeik? Végül megkérdezném a város polgáraitól, hogy szerintük szükség van-e ezekre a plakettekre? Ha igen, ők hogyan látnának hozzá egy ilyen névsor összeállításához, milyen forrásokat, információkat vennének igénybe, kiket kérdeznének meg, kiktől kérnének segítséget? Megkérdezném, hogy hány ismerős nevet fedeztek fel a táblákon és mit tudnak róluk? Megkérdezném kit nem tartanaknak ide illőnek és miért? Megkérdezném, hogy kit hiányolnak innen és miért? Megkérdezném, hogy mit, milyen megoldásokat javasolnak az itt felsorolt személyek alkotásainak, megvalósításainak a népszerűsítésére? A feldolgozott válaszok bizonyára minősítenék azok munkáját is, akik ennek az akciónak a kiötlői, megvalósítói voltak.

Ami a népszerűsítést illeti, gondoltam arra is, hogy bevonhatnánk az iskolákat, osztályfőnöki órákat lehetne tartani a helyszínen. Azonban gyorsan el kellett vetnem az ötletet, hiszen tapasztalatom szerint a tanárok döntő többsége sem ismeri az itt felsorolt személyek tevékenységének a tiz százalékát sem. A tanulók elé alapos felkészültség nélkül nem állhatunk, hiszen azok ellentétben a jólnevelt, tekitélyt tisztelő polgárokkal kérdezni szoktak, és elfogadható választ várnak a kérdésikre.

A kiemelt szatmári román személyiségek között nagyon sok papot, költőt, írót, történészt, memorandistát találtam. Be kell valljam — és ez valószínűleg az én hibám — én az ő tevékenységüket csak nagyon kis mértékben ismerem. Szerettem volna tehát többet megtudni róluk, ha már emléktáblákkal felhívták rájuk a figyelmemet, ezért segítségül hívtam a lexikonok, kézikönyvek, a világháló adatait. Sajnos nem lettem sokkal tájékozottabb, nagyon kevés használható információt találtam.

Azt eleve  tudtam, hogy nem csak ortodox vagy görög katolikus író papok voltak Szatmáron, hanem a református, római katolikus, evangélikus, zsidó stb. lelkészek tömege publikált a századok során nem csak történelmi, vagy teológiai munkákat, hanem kiváló cikkeket, tanulmányokat, versesköteteket, regényeket is. A fentiek engem folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy nem elég a magunk értékeinek az ismerete, az együttélő nemzetiségeknek még  nagyon sok tanulnivalójuk van egymástól.       

Természetesen minden területhez egyetlen ember, vagy egy szűk csoport nem érthet. E sorok írója  otthonosabban mozog a képzőművészet területén, de jól ismert szakemberek élnek a városunkban, aki egyedülálló, kiemelkedő tevékenységet fejtenek ki a helytörténet, irodalomtörténet, szinháztörténet, egészségügy-történet, kultúrtörténet területén. A Képzőművészeti élet Szatmáron című kismonográfiámban közel 200 szatmári képzőművész neve szerepel, közülük több tucat a szakma országosan ismert kiválósága.

Az, hogy Mohy Sándor, Aurel Popp, Litteczky Endre neve szerepel a táblákon, magától értetődő. A többiek hol vannak? A Szatmáron tevékenykedő képzőművészek, építészek  közül ismerősen cseng-e Bartók Lajos, Bittheuser József, Cordea Aurel, Erdődi Lukács, Foerk Ernő, Góth Móric, Hild József, Jakobey Károly, Lantay Lajos, Ligeti Antal, Makár Alajos, Mándy Laura, Mezey József, Mikola András, Ócsvár Rezső, Olajos Béla, Orlay Petrich Soma, Pesky József, Szegedi Mihály, Tóth Gyula, T. Rácz Péter, Zolnay Géza stb. neve?

Az egyházművészet területéről, országos hírű, rangú alkotókról, megvalósításaikról számoltam be egy közel 80 cikkből álló sorozatban az elmúlt másfél év alatt. Lenne miből válogatni. Akiket nemzetiségi kultúránk kiválóságai érdekelnek, azoknak szeretettel ajánlom az Otthonom Szatmár megye sorozat mind a 30 kötetét.

Ami az író papok egy részét illeti, az Otthonom Szatmár megye sorozat 10. kötete (Tempfli Imre—Sipos Ferenc: A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye író papjai, 2000. Szatmárnémeti) közel 150 olyan lelkész munkásságát ismerteti, akik cikkek, tanulmányok, kötetek szerzői voltak. Ha valamennyiüknek emléktáblát szeretnénk állítani — mert amúgy megérdemelnék — ahhoz a Corneliu Coposu sétány nevetségesen rövid és szűk lenne. Többek között ezért is kellene nagyon gondosan válogatni, mert ha mi most nem tesszük meg, kis kitérővel, de megteszi helyettünk az idő.

Azt, hogy a történelem bizonyos időszakaiban mit nem lehetett megírni, megfesteni stb, sajnos nem lehet figyelembe venni? Csak most, majd két évtized elteltével kezd tudatosodni az emberekben például az, hogy a diktatúra évtizedeiben nem a publikálás, a véleménynyilvánítás lehetőségének a megvonása volt a legelszomorítóbb, hanem az, amit a jobb sorsra érdemes alkotók, művészek, tudósok az öncenzúra miatt meg sem írtak, festettek stb.

            A Szatmár kulturális emlékezete címet viselő összeállításnál körülbelül 100 személyiséget számoltam össze.  Nemzetiségi eloszlás szerint döntő többségük román, 30-32 magyar, német, ukrán, sváb, zsidó stb. is van köztük.  Vannak olyanok is, akik két nemzetiséghez tartozónak vallották magukat. Aurel Popp édesapja román, édesanyja magyar volt. Ő Budapesten végzett, kitűnően beszélt, írt magyarul, nevében a két „p” betű is ezt a kettősséget jelzi, de mindennek nincs jelentősége.

            Egy ilyen listát nemzetiségi arányok szerint vizsgálni legalább olyan nevetséges, kommunista gondolkozásmódra utaló eljárás lenne, mintha egy iskola éltanuló táblájára a nevek nem a tanulmányi eredmények, hanem nemzetiségi hovatartozás, meg holmi előre kitalált, kiokoskodott százalékok alapján kerülnének fel.

Ezért felejtsük el azt a megközelítést és maradjuk annál, hogy egy ilyen összeállításhoz több tucat személy, intézmény javaslataiból kellene válogasson egy legalább 10-15 olyan tagból álló zsűri, akik eddig már érdemben foglalkoztak ezzel a témakörrel. Amikor Kölcsey Ferenc szobrát avattuk 1991-ben, az egyik szónok, a megye akkori alprefektusa töredelmesen bevallotta, hogy a szobor avatásáig nem tudta ki volt Kölcsey Ferenc. Tisztelettel megkérdezném, hogy milyen javaslatokat tehet, milyen döntéseket hozhat egy ilyen ember szobrok, emléktáblák felállításával kapcsolatban Szatmárnémetiben?

 

 
 



Facebook

Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      


Statisztika

Online: 8
Összes: 377838
Hónap: 9256
Nap: 333