Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


07. Idő

2012.02.07

Idő 

Vajon miért van az, hogy az embereknek általában az idő ábrázolása kapcsán leginkább a Salvador Dali festményén látható, a végtelen térben száradó ruhaként kiaggatott, képlékeny zsebórák ötlenek fel? Talán azért, mert a spanyol zseni hangsúlyozottan menedzser szellemű alkotó, aki hatásos tálalással a bennünk rekedt szorongásokat is úgy tudja felkínálni, mint különleges ajándékot. Ő az órává torzult időt próbálja képeiben életre kelteni, és ezzel jelzi, hogy a kibékíthetetlen ellentét az ember és az eleve behatárolt lét között végleges, feloldhatatlan. A homokóra — az idő természettől független mérésének legősibb eszköze — nagy valószínűség szerint középkori találmány, de az újjászületés korában már biztosan létezett, hiszen gyakran felbukkan a 16. századi alkotások képelemeként. Nagyon szeretem, becsülöm a magyar származású, német képzőművész, Albrecht Dürer (1471-1528) metszeteit, szerintem ő grafikus, és csak másodsorban festő. A Melankólia valamint a Lovag, Halál, Ördög című rézkarcainak visszatérő motívuma a homokóra, amely a reneszánsz idején az elmúlás attribútumává vált. Magabiztosan, élet és halál uraként halad a nemes középkorú férfi gondosan felszerszámozott paripáján, míves, drága páncéljában, lándzsával, karddal, és útján makacsul, megkerülhetetlenül, lehagyhatatlan útitársként követi a Halál és az Ördög. A Halál kezében ott a homokóra, amely mint köztudott a toronyóra, a zsebóra, a karóra, a villanyóra, a kvarcóra őse. Nevezhetnénk ezt a természettől egyre függetlenebbé váló ember egyik jelképének is, bár Dürer metszete sokkal inkább ördögi találmányára utal. A művész egyik titokzatos, sok művészettörténész számára máig megfejthetetlennek tűnő alkotása a Melankólia. Az előtérben tenyerébe hajtott fejjel ül a kompozíció angyalalakja, aki fájdalmasan, már-már elviselhetetlenül magányos. Legalább annyira egyedül van, mint a mögötte látható hatalmas, gondosan csiszolt, súlyos kőtömb. Elhagyatottságát nem oldja az őt körülvevő eszközök, tárgyak halmaza sem. A gyalu, szegek, vonalzó, fűrész, körző, az övén lógó kulcsok, erszény, a malomkő, a bográcsban rotyogó leves a mindennapi élet forgatagában mások számára talán kapaszkodót, célt, elfoglaltságot jelenthetnek, de őt sokkal inkább a feje fölött látható, jelképes jelentéstartalommal is bíró tárgyak, utalások nyomasztják: a mérleg, a kisharang, a homokóra, a számmisztikát idéző táblázat. Tudósok sora kutatja évszázadok óta ezeknek a számoknak a rejtélyét, de megítélésem szerint itt sem a kód kitalálása lehet érdekes, a megfejtés sokkal inkább érzelmi, alkotói megközelítést igényel. Dürert nevezték az észak Leonardójának, tudós, kutató, újító művészének, aki úgy tűnik hamar rájött, hogy az önmaga által gondosan, tehetséggel, szorgalommal felépített világ áldozata. Ez a babérkoszorús, magányos, szomorú, kiszolgáltatott, halandó angyal, a megszerezhető tapasztalat, tudás büszke birtokosa ugyanis nem más, mint maga a művész, és mi valamennyien, akikben megszületett, megszülethetett az idő visszafordíthatatlanságának a gondolata. Többek között azért nevezhetjük tágabb értelemben kortársunknak őt, mert hozzánk hasonlóan pontosan tudta, hogy a siker, az elismerés senki számára sem nyújthat biztonságot, feloldozást, menedéket. Az ember egyetlen kapaszkodója, a melankólia lehetséges ellenfele, legyőzője Dürer szerint a hit, amelyre a grafikán egy távoli csillag bátorító fénye utal.

 

                                                                     

Képek jegyzéke

 

01. Albrecht Dürer: Lovag, Halál, Ördög (rézkarc, 1513)

02. Albrecht Dürer: Melankólia (rézkarc, 1514)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.