Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a. A kezdetektől a 20. századig

2013.12.27

 


 

Képzőművészeti élet Szatmárom

Szatmárnémeti sohasem volt fontos képzőművészeti központ, bár az elmúlt évszázadban ezen a területen is jelentős változásokról számolhatunk be. Az egész folyamatot, annak eredményeit, buktatóit akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük az előzményeket.

            Popp Aurél a XX. század elején ismerkedett meg a várossal, első benyomásairól így írt: „1903 tavaszán János bátyámat megválasztották Szatmárnémetiben a görög katolikus egyház felekezeti iskolájához tanítónak. (…) Nyugtalan természetem egy napig sem hagyott pihenni, mohón igyekeztem megismerni a várost és a környékét, és kerestem a kapcsolatot az emberekkel. Sivár, poros és igen rendetlen utcákkal szétszaggatott nagy falunak tetszett a város, itt-ott nagy kertekkel, másutt pedig ízléstelen építményekkel.  Semmi komoly középület a múltból, és lakosaiban semmi hajlam a kultúrára — valahogy így összegeztem a benyomásaimat.” (Ez is élet volt…, Dacia, Kolozsvár, 1977)

            A helyzet évek, évtizedek múlva sem sokat változott. Mohy Sándor Műhelynaplójában (Dacia, Kolozsvár, 1981) így emlékszik vissza Litteczky Endre művészethonosító próbálkozásaira a húszas években: „Megérdemel minden tiszteletet az a Mester, aki festészetével és kiállításai láncolatával elindított és fenntartott Szatmáron egy addig ott nem létező művészetet.”

            Az, hogy már évtizedek óta a művészek tucatjai telepedtek meg megyénkben, hogy Szatmárnémetiben két galéria és a Román Képzőművészek Szövetségének megyei fiókja működik, hogy rendszeressé váltak az egyéni és csoportos kiállítások, hogy kialakult egy műértő és a művészetet igénylő közönség, nem véletlen. Erről az átalakulási folyamatról, a megyénkben tevékenykedő alkotóművészekről szól ez a monográfia.

            Az ezredforduló térségünkben is a vizuális kommunikáció újjászületésének, felerősödésének jegyében zajlott. A kábeltelevízió, a számítógép, a kereskedelmi, kulturális, politikai stb. reklámok áradatának korában élünk, és ennek hatása nem feltétlenül csak pozitívumokkal jár. Összetett folyamat, amelyben olykor az amatőr és hivatásos produktumok összemosódnak, amelynél a hirtelen és ellenőrizhetetlen mennyiségi növekedés gyakran minőségi felhíguláshoz vezet. Mondhatnánk úgy is, hogy „átmeneti korban élünk”, ha nem tudnánk, hogy tulajdonképpen nincs olyan kor, amely valamilyen módon ne lenne átmeneti, ezért inkább úgy fogalmaznánk, hogy térségünk képzőművészeti élete napjainkban a felhalmozódás, a fokozott, gyakran ellenőrizhetetlen mennyiségi növekedés szakaszában van. Bízzunk abban, hogy ezt rövidesen a leülepedés, a letisztulás, a minőségi váltás követi.

A kezdet

            Banner Zoltán Mohy Sándorról írt kismonográfiájában (Kriterion, Bukarest, 1982) így ír Szatmárnémeti művészeti múltjáról: „Szatmár művészeti múltját jórészt homály fedi.(…) Templomai mind a múlt századból, legfennebb a század elejéről származnak. (…) Hiába is keressük a szatmári múzeum és képtár anyagában régmúlt korok, az előző századok művészetének emlékeit. (…) A múlt század közepén született az első festő, aki megpróbált Szatmárom művészetből megélni: Bartók Lajos, de életútjának felén neki is el kellett vándorolni. (…) A megye szülötte a sokkal sikeresebb pályatárs, Góth Móric is, ő azonban meg sem próbál gyökeret verni a megyeszékhelyen. Utána már Litteczky Endre és Popp Aurél következik, az ő tevékenységük azonban a huszadik századra esik.”

            Azóta tudjuk, hogy a fenti sommás számbavétel túlontúl vázlatos és csak részben igaz. Tudomásunk van többek között arról, hogy a ma látható templomok előtt is álltak templomok, kolostorok Szatmáron, és nemcsak sejtjük, hanem tárgyi bizonyítékaink vannak arról, hogy ezekben művészi értéket képviselő kegytárgyak, festmények, falfestmények voltak. Ezek létezéséről, kinézetéről korabeli metszetek, rajzok is adnak némi felvilágosítást. Közülük valószínűleg a legrégibb a minoriták kolostora, templomuk a Dicsőséges Szűz tiszteletére lett felszentelve. Erről az első feljegyzések 1335–ből valók. Németiben Szent Domokos szabályait követő apácák és szerzetesek éltek. Róluk 1370–től tudunk, kolostoruk alapját a Németi Református Lelkészi Hivatal környékén fedezték fel. 1600 körül a Kossuth Lajos utcában (Mircea cel Bătrân utca) állt a katolikusok temploma, de volt egy másik templom is Szatmáron, amelyet Szent Miklós tiszteletére szenteltek fel. A XVII. század végén elpusztult virágzó városrészben, a Hóstáncban (ez a Károlyi út elejének a környékén lehetett) volt a Szentlélek Isten temploma. A várbeli templom (Kossuth Lajos utca) 1622–ig volt római katolikus, amikor Bethlen Gábor elfoglalta és a reformátusoknak ajándékozta. (A szatmári várat ábrázoló, 1663–ból származó rajzon, a falakon belül tíz tornyot számlálhatunk meg, ezek közül legalább kettő templomtorony.)

            Városunk egyházművészeti múltját a görög katolikus egyház megalakulása is színesíti. Amikor 1661–ben a törökök elfoglalták Váradot, az ottani görög, rác, bosnyák kereskedők Debrecenbe és Szatmárra menekültek. Első szatmári papjukról 1681–ből ismerjük az első feljegyzést. Templomuk 1703–ban porrá égett, a XVIII. század első felében újjáépítették. Ezt a majd száz éve „magyar ajkú” görög katolikus templomot bővítették és renoválták az 1990–es években.

            A XIX. század hatvanas, hetvenes éveiben egyre több román származású görög katolikus hívő telepedett meg városunkban. Ők első templomukat, papi lakásukat 1803–ban építették, a püspöki palota mellett. Ennek helyén áll ma a két világháború között épült új görög katolikus templom.

            A Nagyboldogasszonyról elnevezett várbeli római katolikus templom a XVIII. század második felében dőlt össze, a hívek új templomukat 1797–ben szentelték fel. Ebből a szerény, egytornyú plébániatemplomból alakították ki a püspökség létrehozása (1804) után a Székesegyházat.

A püspöki képtár anyagában több olyan XVII.–XVIII. századi fesmény található, amelyek közül többről feltételezhető, hogy a régi szatmári és Szatmár környéki templomokból kerültek ide. Néhányuk jelentős képzőművészeti értéket képvisel. Ilyen Martinusz Sztankovics Madonnája 1723–ból vagy A keresztet vivő Krisztus című kompozíció az 1678–as évből. Ide sorolható annak az ismeretlen szerzőnek a kiváló műve is, amelyen a következő felirat olvasható: Valóságos képe a Könyvező és Izzadó Boldogságos Máriának, 1708–ik Esztendőben, Nagyszombaton. Az 1638–ból, Georg Wierd eperjesi műhelyéből származó lélekharang is a püspöki képtár anyagában található, és még hosszan sorolhatnánk. Természetesen a fenti művek szerzői nem szatmáriak, alkotásaik nem itt készültek.

            Báthori András erdélyi fejedelem udvari festője, Erdődi Lukács viszont a Szatmár melletti Erdődről származott. Szatmáron volt ötvös Szegedi Mihály, aki 1642 és 1646 között bírói tisztet is viselt városunkban. Egy 1627–ből való ezüst, feliratos kannája és egy 1646–ból való ezüst úrvacsoratányérja a szatmári református egyház tulajdonában van. Ismert tény, hogy megyénkben, Nagykárolyban és Szatmáron dolgozott a XVIII. század végén a Würzburgból származó Bitthauser József építész, aki a nagykárolyi kastély, valamint a szatmári püspöki palota terveit készítette el. Azt is tudjuk, hogy nem az 1851–ben született Bartók Lajos az első szatmári festő. Jóval előtte itt alkotott Gaál Ignác (sz. 1810, Szatmár), akinek egyik ismert tanítványa Berky Ferenc (sz. 1824) már Bartók Lajos születése előtt, 1847–től Szatmáron készített arcképeket és egyházi festményeket. 1823–ban Nagykárolyban született Ligeti Antal festőművész is, aki 1861–től Budapesten a Nemzeti Múzeum képtárának volt az őre, és aki többek között a fiatal Munkácsy Mihályt is átsegítette a kezdő évek nyomorán.

            1870–től elkezdte működését a budapesti mintarajziskola és rajztanárképző, és ezektől az évektől kezdve a Szatmárról származó képzett művészek száma jelentősen gyarapodik. Ezzel párhuzamosan számos európai hírű művész alkotása kerül térségünkbe, ezek is jórészt egyházművészeti alkotások.

            Megtalálhatóak itt jelenleg is Foerk Ernő, Gerenday Antal, Jakobey Károly, Cimbal János, Hild József, Kovács Mihály, Mezey József, Orlai Petrich Soma, Pesky József, Szilassy János, Than Mór, Ybl Miklós stb. alkotásai. Kik ők?

            Foerk Ernő számos jelentős középület, valamint a szegedi fogadalmi templom tervezője, ő alakította a XX. század elején olyanná a szatmári püspöki kápolnát, amilyennek ma is ismerjük. Gerenday Antal budapesti szobrászművész volt, ő készítette 1864–ben az első szatmári köztéri szobrot, Kölcsey Ferenc mellszobrát. Jakobey Károly, a kiváló budapesti arcképfestő számos szentkép, oltárkép alkotója egyházmegyénkben. Az ismert osztrák festő, Cimbal János a nagykárolyi Kalazanci Szent József templom hét nagyméretű oltárképének festője. Hild József, az esztergomi bazilika, az egri székesegyház alkotója tervezte a szatmári püspöki templomot is. Kovács Mihály, Mezey József, Pesky József elismert magyarországi festők voltak, amikor szatmári megbízatásokat kaptak. A történelmi kompozícióiról (Árpád fejedelemmé választása) is jól ismert Kovács Mihály Schlauch Lőrinc római katolikus püspök remek arcképét (1876) készítette el, ez jelenleg a püspöki képtárban található. Mezei Józsefnek, az egyik legismertebb Petőfi–arckép alkotójának a szatmári püspöki kápolnában, Csomaközön vannak oltárképei. A Pesky művészcsalád egyik legjelentősebb, legismertebb tagjának, Pesky Józsefnek az alkotásai a Zárdatemplom és a Székesegyház főoltárképei. Orlai Petrich Somának, Petőfi barátjának Kisdengelegen és Mezőpetriben láthatóak oltárképei. A híres lőcsei ötvösművész, Szilassy János készítette 1756–ban az egyházmegye legértékesebb, legegyedibb úrmutatóját, a kaplonyit. Than Mór, Barabás Miklós egyik legtehetségesebb tanítványa, számos kiváló arckép, történelmi kompozíció, egyházi kép szerzője készítette a Zárdatemplom egyik oldalfolyosóján őrzött, Szent Vincét és híveit ábrázoló kompozícióját (1878). Ybl Miklós nemcsak számtalan híres magyarországi kastély, palota alkotója, hanem ő a tervezője a kaplonyi római katolikus templomnak is. Hosszan sorolhatnánk még a példákat, de talán ennyi is meggyőzően bizonyítja, hogy az élvonalbeli művészeti alkotások jelenléte Szatmárnémetiben és a térségben több évszázados múltra tekint vissza, ezek ízlésformáló hatása vitathatatlan, ahogyan az sem kizárt, hogy ezek az alkotások több fiatalt ösztönözhettek akár arra is, hogy művészi, alkotói pályát válasszanak.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári szobájának falfestményei

A szatmári laikus festészet legrégebbi és legjelentősebb alkotása a Szatmárnémetiben született Bartók Lajos (1851–1902) nevéhez fűződik. Ezek a falfestmények a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári szobájában tekinthetőek meg.

Bartók Lajos 1872 és 1876, illetve 1885 és 1889 között látogatta a frissen alapított budapesti mintarajziskolát.

A szatmári református egyház felkérésére 1884–ben készítette el Gyene Károly, Kölcsey Ferenc és Darvay Ferenc arcképét. Mindketten közéleti személyiségek, a református gimnázium támogatói voltak. Ezeket követte a nagy megrendelés, az akkori díszterem faliképeinek, díszítményeinek az elkészítése, amelyeket 1893 körül sikerült a művésznek befejeznie. Az ábrázolt események, személyiségek kiválasztása nem véletlenszerű. A művész két nagyméretű kompozíciója I. Rákóczi György udvarát és valószínűleg az 1881–es emlékülést ábrázolja.

A terem díszítése a két nagy kompozíció köré épül. A művésznek úgy sikerült elhelyeznie a többi alakot, hogy gesztusaikkal, tekintetükkel nemcsak a csoportképeket fogják közre, hanem egybekapcsolják a különböző felületeken megjelenített személyeket, eseményeket is. A kiindulópont, a legfontosabb felület a belépő számára kétségtelenül a bejárattal szemben álló, I. Rákóczi György udvarát ábrázoló festmény, amelyet a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János alakja övez. A csoportképek, valamint a portrék akadémikus stílusban készültek, megbízható szakmai tudásról, biztos ábrázolókészségről, alapos technikai ismeretekről tanúskodnak. A közhiedelemmel ellentétben ezek nem freskók. Az alapozásból gyanítható, hogy eredetileg freskó technikával szerette volna elkészíteni munkáit a szerző, amire a későbbiekben kivitelezésbeli vagy más, általunk nem ismert okokból nem vállalkozott. Egy biztos, hogy ezek a festmények száraz technikával készültek, vagyis seccók, erről árulkodnak a részletek. Bartók olajfestékkel dolgozott, és valószínűleg használt ún. aszfalt–festéket is. Erre utalnak több képen a szurokszerűen befeketedett, festői kvalitások nélküli felületek. A képek jellegzetességei a klasszicizáló motívumok. Luther és Kálvin fülkeszerű, lépcsős mélyedésekben ülnek, amelyeket falpillérek öveznek, a mélyedések félkörét a reneszánsz és barokk stílusból jól ismert kagylódísz tölti ki. Az ábrázolt alakok nyugalmat, méltóságot, belső tartást sugallnak. A XIX. sz. végén az iskola teljes neve Szatmár–Németi Evangéliumi Református Gimnázium volt, vagyis mindkettőjük megjelenítése indokolt.

A teremnek egységes hatást a festményeket egybekapcsoló gazdag motívumvilágú, visszafogott színezésű ornamentika kölcsönöz, de ugyanakkor a képeken ábrázolt alakok gesztusai, tekintetei is összefüggenek egymással. Kálvin és Károlyi Gáspár alakját nemcsak a két festmény színvilága, hanem Károlyi Gáspár Kálvin felé forduló tekintete is egybeköti. A bibliafordító Károlyi Gáspár és a zsoltárszerző Szenczy Molnár Albert fejtartása, mozdulata biztosítja, hogy a néző folyamatában tudja követni az ábrázoltakat.

Bartók alkotásai abban az időszakban keletkeztek, amikor a francia impresszionisták egy része már létrehozta életműve legjavát. Ezekhez képest az ő festményei sokkal hagyományőrzőbbek, konzervatívabbak. Mentségére legyen mondva, hogy a jelenleginél nagyobb ábrázolásbeli liberalizmust maga a tematika sem tett volna lehetővé, arról nem is beszélve, hogy egy mezőgazdasági jellegét még makacsul őrző, az európai civilizáció peremén elhelyezkedő kisvárosban milyen hatást váltott volna ki egy modernebb hangvételű kifejezésmód. Tény, hogy abban a korban valóságos csodának számíthattak ezek a művek. A térség egyik reprezentatív kulturális központjának virágkorát idézik, olyan kort, amelynek emléke az intézmény sorsának legkilátástalanabb szakaszában is erőt adott a megújuláshoz.

Szép és egységes a plafon ornamentikája. A mennyezeten látható négy arckép (Bocskai István, Bethlen Gábor, II. Lipót, I. Rákóczi György) erősen megrongálódott az idők során. Tenyérnyi vakolatdarabok hullottak le innen, a repedésekről nem is beszélve. A felújítások (ez a kilencvenes évek elején történt, addig a képeket a biológia–szertár hatalmas polcai takarták) alkalmával ezeket Bódi András festette át. Bódi kitűnő dekoratőr volt, de a figurális ábrázoláshoz nem értett, így beavatkozásai sokat rontottak a munkák eredeti színvonalán. Erről bárki meggyőződhet, aki összehasonlítja a mennyezeten átalakított és a kompozíción érintetlenül hagyott I. Rákóczi György portréját.

Ugyanennek a Bartók Lajosnak még volt egy négy faliképből álló sorozata Szatmárnémetiben az ún. Losonczi–házban (a régi főtéren, a Fehér Háztól a második épület, erről Borovszky 1908–as monográfiája tudósít). Ezek ma már nem láthatóak.

Tudjuk még, hogy a szatmári évek után a művész Vácra, majd Budapestre került, ahol viszonylag fiatalon, 1902–ben halt meg. Műveit nem őrzik múzeumok, nem tartozott a kor elismert alkotói közé, de szatmári művészként feltétlenül figyelemreméltót alkotott, és ezért festményeit kötelességünk megismerni, emlékét megőrizni

 

Képek jegyzéke

 

01.  A Láncos-templom harangja 1633-ból, Eperjesen, Georg Wierd műhelyében készült

02.  Lélekharang, püspöki képtár, 1638-ból, Eperjesen, Georg Wierd műhelyében készült

03.  A láncos-templom úrasztali edényei, 17, 18. század

04.  Szatmár távlati képe, 1672-ből

05.  A vár, Szatmár és Németi 1670-ből

06.  A székesegyház barokk, elefántcsont körmeneti keresztje

07.  Kracker J. Emmausi vacsora, 18. század

08.  Szilassy János, Lőcse, a kaplonyi úrmutató, monstrancia, 18. Század

09.  Immaculata, mészkő, 18. század (17.. kiolvashatatlan), Szatmár, római katolikus temető

10.  Immaculata, részlet

11.  A 18. század végi szatmári plébániatemplom, Bittheuser terve, a székesegyház magja

12.  Nagymajtény, 1795, Bittheuser Joseph, 18. sz. vége

13.  Mezőpetri, 1789, Bittheuser, 18. század vége

14.  Sándra,1783, Bittheuser, 18. század vége

15.  Cimbal: Magyar szentek, Nagykárolyi Kalazanci Szent József templom

16.  Cimbal: Kalazanci Szent József, Nagykároly

17.  Németi templom, 19. sz. eleje

18.  Láncos-templom, 19. sz. eleje, Preinlich Zsigmond

19.  Bittheuser terve, Szatmár, székesegyház, 19. század eleje

20.  Bittheuser, püspöki palota

21.  Hild József, székesegyház

22.  Szobrok az attikán, Marco Casagrande (?), Sarkadi Sándor

23.  Az 1852-ben lezuhant Krisztus-szobor

24.  Pesky József: Krisztus mennybevétele, 1838 k. székesegyház

25.  Pesky József: Szent István, pp. konferencia terem

26.  Pesky József: Szent János, pp. konferencia terem

27.  Pesky József: Immaculata, Zárda-templom, 1843-45.

28.  Ybl Miklós: kaplonyi Szent Antal templom, 1848

29.  Ybl Miklós, a Kalazanci Szent József templom renoválása, 1834 földrengés után

30.  Orlay Petrich Soma. Petőfi Sándor

31.  Orlay Petrich Soma: Árpád-házi Szent Erzsébet, Mezőpetri, 1875-ös tűzvész után újrafesti a főoltárképet

32.  Orlay Petrich Soma: Szent Vendel, Kisdengeleg

33.  Mezey József: Borromeo Szt. Károly, Máramarossziget (a közel 50 képét az ötvenes években festette a Szatmári Egyházmegyében, 1862 k. megvakul.

34.  Mezey József: Immaculata, Nagybánya, Szentháromság templom

35.  Mezey József: Immaculata, egy ideig ez volt a püspöki kápolna oltárképe

36.  Mezey József: Madonna, Szaniszló, főoltárkép

37.  Mezey József: Pieta, Máramarossziget

38.  Mezey József: Pieta, Nagybánya, Szentháromság

39.  Mezey József: Szentháromság, Nagybánya

40.  Mezey József festményei: Csomaköz

41.  Mezey József: Szent István, Csomaköz

42.  Gerenday Antal, Kölcsey-szobor talapzat, 1864

43.  Jakobey K.: Szt. Péter és Pál, Aknasugatag

44.  Jakobey K. Madonna, Szaniszló

45.  Jakobey K.: Mária mennybevétele, Máramarossziget

46.  Jakobey K.: Mária mennybevétele, Szinérváralja

47.  Jakobey K.: Pieta, Szinérváralja

48.  Jakobey K.: Szent Sebestyén, Mezőpetri

49.  Jakobey K. : Szentháromság, Szinérváralja

50.  Jakobey K. : Szentháromság, Nagykároly

51.  Kovács Mihály: Schlauch Lőrinc, pp.

52.  Than Mór: Szt. Vince, Zárda, Szatmárnémeti

53.  Bartók Lajos: Balogh Péter

54.  Bartók Lajos: I. Rákóczi György és udvara

55.  Bartók Lajos: Jubileumi gyűlés

56.  Bartók Lajos: Kálvin

57.  Bartók Lajos: Károlyi Gáspár

58.  Bartók Lajos: Luther M.

59.  Bartók Lajos: Ornamentika

60.  Bartók Lajos: Sélyei I.

61.  Bartók Lajos: Szenczy Molnár Albert

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.