Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


08. Az óvodai környezetről, díszítésről

2012.01.26

AZ ÓVODAI KÖRNYEZET DÍSZÍTÉSÉRŐL

Vitathatatlan tény, hogy az óvodai környezetnek meghatározó szerepe lehet az egész ott zajló tevékenységre, ezért nagyon fontos ennek esztétikus, kreatív, „méretre szabott”, vagyis az elvárásokhoz, az adott körülményekhez, hagyományokhoz is illeszkedő díszítése.
Akinek már volt lehetősége figyelmesen körbenézni néhány óvodában, az bizonyára tapasztalta milyen összetett, változatos feladatok elvégzésére kell alkalmassá tennünk az olykor szűk, kis alapterületű, szegényesen berendezett termet, folyosót, udvart.

Milyen egy átlagos óvoda?

Egyáltalán létezik-e átlagos óvoda, és ha igen, akkor mit takar ez a kifejezés? Ami az épületet, annak kihasználhatóságát illeti, Szatmár megyében aligha beszélhetünk típusóvodákról.
Ha jól közbenézünk, azt tapasztaljuk, hogy vannak százéves, eleve erre a célra készült, használt épületeink, ezek elég ritkák, általában városokban, a megyeközpontban találunk hasonlókat, például Szatmáron a Honvéd (Unirii), illetve a Kinizsi (Ioan Slavici) utcán.
Vannak polgári házakból, egykori úri lakokból kialakított óvodáink — falusi, kisvárosi környezetben lehet manapság elég sokat látni belőlük — megyénkben többek között Mezőpetriben, Szárazbereken, Tasnádon, Nagykárolyban stb.    
Természetesen léteznek újabb építésű, korszerű, több szintes, tetőtér beépítéses óvodáink is, bár ezek ritkák, és hasonlókra a legtöbbször csak az egyházaknak, külföldi támogatásokból futja. Erre jellemző példa az erdődi Caritas-óvoda.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy megyénkben, és természetesen országszerte még akadnak rosszul fűtött, közművesítés nélküli, egy-két teremből álló épületecskékben működő óvodák, köztük olyanok is, amelyekben a gyerekek a kabátokat, cipőket ugyanabban a helyiségben tartják, ahol a napi tevékenységek zajlanak. Hasonló helyzetben vannak azok az óvodák is, amelyek ideiglenesen iskolaépületekben kaptak helyet.
Akadnak még olyan városi óvodák is, amelyeket az új negyedekben, tömbházakban alakítottak ki. Ez természetesen csak akkor lehetséges, engedélyezett, ha az épülethez megfelelő udvar, játszótér is tartozik.
Mint láthattuk, elég változatos az összkép, pontosabban fogalmazva, máig gyakoriak a szükségmegoldások. Kizárt dolog, hogy a fenti, nagyon sokféle, nagyon különböző szintű, komfortú épületekben és helyiségekben ugyanolyan elvárásaink legyenek a mindennapi tevékenységekhez szükséges környezet kialakításával kapcsolatban.
Az adott tér berendezése, alkalmi, illetve állandó díszítése a pedagógusok számára napi feladat. Ezt irányítani, megoldani jórészt az intézményvezető, az ott dolgozó óvónők kötelessége, és meggyőződésem, hogy valamennyien legjobb tudásuk szerint próbálnak eleget tenni ennek az elvárásnak. A kérdés az, hogy mire elegendő ez a tudás, mire futja egy kezdő óvónő tapasztalataiból, szűkös anyagi lehetőségeiből arra, hogy az óvodában zajló tevékenységekhez megfelelő hangulatot, színvonalas, egyedi alkalmi, illetve állandó díszítést biztosítson.
      Amióta a tanítók, óvodapedagógusok képzésével, felkészítésével is foglalkozom — vagyis jó húsz éve — úgy gondolom, hogy az itt zajló munka, az ezzel kapcsolatos elvárások csak akkor fogalmazhatóak meg értelmes, és főleg teljesíthető módon, ha tisztában vagyunk egykori tanítványaink munkakörülményeivel, mindennapi gondjaikkal, lehetőségeikkel. Elvárni, megkövetelni ugyanis sok mindent lehet, de a teljesíthetetlen követelések általában többet ártanak, mint használnak.
Többek között a fentiek miatt kezdtem el gyűjteni a távoktatásos, illetve kiegészítő éves hallgatók segítségével — akik zömmel egyben gyakorló pedagógusok is — a megyei óvodai és iskolai környezetéről a fotóanyagot, hogy ezek segítségével valós képet nyerhessünk a pillanatnyi, és ebből következtethetően a közeljövőben is tapasztalható állapotokról. A kapott képanyag győzött meg arról, hogy a díszítéshez mindenképpen segítséget kell nyújtani elsősorban az eldugott kis falvakban, gyakran nagyon nehéz körülmények között dolgozó kollégáknak.

A bejáratról, előszobáról, alkalmi kiállításokról

Sokan és sokszor foglalkoztak (elsősorban pedagógusok, pszichológusok) azzal, hogy az óvodai évek, az itt zajló tevékenységek, az első közösséggel kiépített kapcsolatok kihatnak személyiségünk fejlődésére, egész életünkre. Többek között ezért kell megkülönböztetett figyelemmel, kiemelten kezelni ezt a területet. Az itt zajló tevékenységek jelentőségét, embert formáló erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy azok a gyerekek, akik nem részesültek megfelelő óvodai oktatásban, nevelésben, szinte behozhatatlan hátránnyal kezdenek az iskolai munkához. Nem kívánom ezeket a megfigyeléseket, érveket, következtetéseket bővebben bemutatni — ezt már nagyon sokan megtették előttem — az alábbiakban elsősorban azokról a vizuális benyomásokról, élményekről szeretnék szót ejteni, amelyek az óvodás évek alatt érik tanítványainkat, a kapuajtótól a teremig, a teremtől, az udvarig.
Fontossággal bír már az épület, a bejárati rész kinézete is. Kedvenc szatmári óvodám az a szecessziós díszítésű, ápolt kiskerttel rendelkező, barátságos, emberléptékű kis, immár százéves óvoda, amely a Kinizsi (Ioan Slavici) utcán található, egy kevésbé forgalmas, csendes, meghitt környezetben.
Otthonos, hívogató, marasztaló, vizuális ingerekben gazdag kellene legyen már az előcsarnok, előszoba, folyosó is, ahová a gyerek először belép. Sokan a fentieket a zsúfoltsággal keverik, pedig ezek a fogalmak egészen másról szólnak. Természetesen itt is elsődleges szempont, hogy az előtér legyen tágas, álljon rendelkezésre megfelelő bútorzat a cipők, kabátok, kistáskák stb. tárolására, legyenek padok, székek az átöltözéshez, várakozáshoz.
Itt, ebben a térben rendezik általában az óvónők azokat a kis, alkalmi tárlatokat, amelyek a napi munkákat, eredményeket mutatják be. Ezek általában a szülők számára készülnek, de sohasem szabad elfelejteni, hogy az alkotásokat elsősorban a gyereknek fontos látnia, hiszen ennek nem csak ösztönző ereje van, hanem összehasonlítva a többiek eredményeivel, a helyes önértékelés kialakítását is elősegíti. Mindezt nagyon sokan figyelembe se veszik, hiszen a legtöbb helyen a munkák olyan magasan vannak elhelyezve, hogy azokat a gyerek alig láthatja. Az alkotás szót jelen esetben az utánzott, másolt, kifestőkönyvszerűen, rutinból létrehozott munkákkal szembeni megkülönböztetésként használom.
A kiállítás anyaga általában rajzokból, festményekből, kézműves munkákból áll, vagyis függőlegesen és vízszintesen kiállítható képekből illetve tárgyakból. Bármennyire alkalmi, ideiglenes ezek jellege, fontos, hogy gondot fordítsunk az esztétikus elrendezésre is. Ehhez nagy segítséget nyújthat néhány egyszerű pannó, színes vászonnal bevont polisztirol lemez. Manapság már kaphatóak a kereskedelemben rámába foglalt nagy parafa lapok is, amelyekből három-négy egymás mellé helyezett darab már megfelelő keretet biztosít egy-egy óvodai kiállítás megrendezésére.
Rögzítéshez a legjobb, ha tapadós gyurmát, illetve gombostűt használunk. Fontos, hogy gondosan, egyenlő távolságra helyezzük a munkákat, ha indokolt színes kartonlapokkal emeljünk ki néhányat belőlük. Igényességünk példa értékű lehet, felkelti a szülők figyelmét, elismerésre ösztönzi őket, a gyerekeket közvetett módon igényességre, pontosságra, fegyelemre neveli. Se képeket, se felírásokat ne állítsunk ki megdőlve, hiszen így akadályozzuk azok megtekintését, elolvasását. Egy szépen megrendezett tárlat egyértelmű üzenet minden gyereknek, szülőnek: fontos számunkra, amit készítettek, szeretjük, értékeljük ezeket és időt, energiát szánunk arra, hogy még jobban, előnyösebben érvényesüljenek a munkáitok.       
Gyakran a kiállított munkákat az óvónők festői összevisszaságban, egymást takarva, díszítményekkel, kiegészítőkkel gazdagítva tálalják, megfeledkezve arról az egyszerű alapelvről, hogy ami nem látszik, azt felesleges kitenni, hiszen úgyse nézheti meg senki. Az ilyen „tálalás” lényegében cél és szerepkör nélküli alibi-tárlat.
Gyakran jelentős helyet foglalnak el a kiállításra szánt felületekből a személyek szerint csoportosított, irattartóba helyezett munkák. Az ilyen típusú gyűjtés akár hasznos is lehet az óvónő számára, hiszen így nyomon követheti a gyermekek személyes, egyedi fejlődését, de a szülőket és az óvodásokat elsősorban a napi teljesítmények érdeklik.
Alapvető, de nagyon nehezen megválaszolható kérdés, hogy ki kell-e állítani minden esetben valamennyi munkát? Nem-e okozhat a gyereknek traumát az, ha az ő rajza, festménye kimarad? Ezen hosszasan lehetne vitatkozni, érveket és ellenérveket felsorakoztatni az álláspontok mellett vagy ellenük. Megítélésem szerint nem szükséges mindig, minden munkát kiállítani. Már a közös tevékenységek legelején szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az óvodások teljesítménye is ingadozó, akár a felnőtteké. Amire feltétlenül vigyáznunk kell az, hogy kerüljük el egy-két óvodás folyamatos mellőzését a kiállításokról, csak azért, mert a többiekhez képest koruk, esetleg szociális helyzetük miatt, kicsit gyengébben teljesítenek.
A tárgyak bemutatásánál is fontos a megfelelő, esztétikus környezet. A kiállításra alkalmas egy-két átlagos méretű kisasztal, ezt a tárgyak, térformák színének függvényében különböző árnyalatú drapériákkal teríthetjük le úgy, hogy minél jobban érvényesüljön, minél előnyösebben kitűnjön az, amit be szeretnénk mutatni. Háttérként megfelel egy-két színes vagy fehér karton, fontos, hogy ennek árnyalata, tónusa összhangban legyen a drapériával. A gyerekek kedvelik az erőteljes kontraszthatásokat, az élénk, rikító színeket, mi ennek ellenére törekedjünk harmóniára, egyszerűségre a kiállítások megrendezésénél. A gyermek olykor gügyög is, amit nekünk felnőtteknek természetesen nem szükséges utánozni.    
Ha tárgyakat állítunk ki, a drapéria alá helyezhetünk kisebb-nagyobb, különböző méretű, formájú dobozokat, így több tárgy helyezhető el, és több szinten jobban érvényesül a látnivaló is. Nagyon fontos, hogy a kiállításra szánt hely legyen szembetűnő, már a belépéskor hívja fel magára a figyelmet, a falra, pannókra helyezett képek legyenek szemmagasságban, és a tárgyak se legyenek sokkal alacsonyabban egy átlagos kisasztal magasságánál.
A munkákon legyen feltüntetve olvashatóan az óvodás neve. Ezt általában az óvónők a tevékenység megkezdése előtt ráírják a lapokra, illetve kis színes csíkokra nyomtatott nevek felragasztásával is megoldhatják ugyanezt. Az utóbbi alkalmazása akkor válhat gördülékennyé, ha a közelben, egy kis táblán, kevés tapadós gyurmával előre kirakjuk a színes papírra nyomtatott neveket és ezeket innen helyezzük, ragasztjuk a készülő munkákra. Több színben, fénymásolóval még időben sokszorosítjuk a neveket és jó, ha gondunk van arra is, hogy sötétzöld alaphoz, drapériához mondjuk ne piros, vagy sötétkék lapocskákat használjunk. Tudom, többen a soraimat olvasva arra gondolnak, hogy kinek van minderre ideje, és amíg nem próbálták ki a gyakorlatban, alig hiszik el, hogy ez a megoldás sem igényel sokkal több időt, fáradtságot, mint külön-külön valamennyi név többé-kevésbé olvasható odafirkantása.
Általában az előcsarnokban találhatóak a fogasok, szekrénykék, illetve a cipők, papucsok számára kijelölt helyek. Ezeken, akár a kiságyakon megtalálható valamennyi óvodás jele. Fontos, hogy ezek a jelek egyszerűek, jól láthatóak, könnyen felismerhetőek legyenek. A növény-, állat- és mesevilág, környezetünk egyszerű, ismert, gyakran használt kéziszerszámai stb. alkalmasak arra, hogy megkülönböztető jelekké váljanak. Van miből válogatni, ezért jó, ha eleve valami kevésbé sablonos, egyedi, erőteljes színezésű, távolról is jól kivehető megoldást választunk.
Itt kap helyet az a hirdetőtábla is, amelyen a szülők számára kitett üzenetek, időszerű fotók, újságcikkek találhatóak, amelyen értesítések jelennek meg közös tevékenységekről, értekezletekről, kirándulásokról stb. Úgy gondolom, hogy jó, ha ez a pannó is szép, esztétikus. Mivel felnőttek számára készül, lehet kevésbé színes, díszes, de a feliratok minőségének, a felhasznált papír színének, az igényes elrendezésnek itt is döntő jelentősége van. Nem tartom jónak azt a megoldást, hogy mindenki saját tudásának, pillanatnyi hangulatának függvényében tesz ki erre a táblára találomra kézírásos cetliket, úgy gondolom jó, ha ennek van egy felelőse, akinek nem csak a tartalomra, helyesírásra, hanem az egységes, szép, harmonikus formára is van gondja, és ehhez rendelkezésére állnak a megfelelő eszközök is.
A fentieknél a leglényegesebb minden esetben az összkép, ennek egyrészt egységesnek, másrészt könnyen áttekinthetőnek kell lennie, ezért minden esetben kerülnünk kell a túldíszítettséget, a zsúfoltságot.

A csoport ajtaja

A legtöbb óvodában párhuzamosan több csoport tevékenykedik, eleve jó, ha ezeknek saját nevük van, és kívánni való, hogy a csoport ajtaján a név mellett szerepeljen az óvónő neve, esetleg a csoport tagjainak a fényképe is. Minden esetben az ajtó felületétől (sima, kazettás, sötét vagy világos tónusú, üveges stb.) is függ, hogy mi kerülhet rá. A csoport nevének a kiválasztásánál is fontos, hogy kreatívak legyünk, a felírásnál a legjobb, ha kész betűket használunk, ezekből a számítógépek elterjedése óta bő választék áll rendelkezésünkre. A Word Art Gallery eszköztára, ha nem is kimeríthetetlen, de meglehetősen változatos lehetőségeket kínál. Természetesen semmi bajom a kézírással, csak azért aggódom kicsit, mert tapasztalataim szerint sokkal kevesebben tudnak szépen írni, mint ahányan ezt gondolják magukról.
Képeket, illusztrációkat sem kell feltétlenül nekünk rajzolnunk, kis kereséssel ilyeneket is bőven találhatunk a világhálón. Napjainkban, a csoport tagjainak elhelyezésére, bemutatására van 3-4 divatosabb, sok helyen látható megoldás, ilyenek a léggömbök, léghajók az óvodások fotóival, kisvonat vagonokkal, az ablakokban a csoport tagjaival, katicabogár, a pettyeken arcképekkel és még sorolhatnám. A fentiekkel az a gondom, hogy egyrészt ezek a megoldások sablonosak, és mivel könnyen átvehetőek, sajnos még a járványos betegségeknél is gyorsabban terjednek. Ez miért baj? Azért, mert ha kreativitásra, egyéni megoldásokra szeretnénk nevelni tanítványainkat, akkor magunknak kell jó példával elől járnunk. Aki a saját feladatai elvégzése közben eleve az utánzást, másolást, vagyis a könnyebb megoldást választja, az minden bizonnyal a tanítványai munkáinál se lesz sokkal igényesebb.
A fentiek mellett a legtöbb esetben az ilyen sablonos megoldásoknál általában túlteng a díszítés, ami miatt a lényeg vész el, vagyis a gyerekek arcképei. Szerintem a csoport bemutatására egy nagyobb méretű (A4) csoportkép is megfelel, amelyet ötletes, esetleg kollázs technikával készített színes, egyedi megoldású, díszítésű kerettel egészíthetünk ki. A formát (kör, trapéz, szív, levél, gyümölcs stb. mi választjuk ki) a kereten alkalmazhatjuk díszítésként a csoportba járó óvodások jeleit, vagy bármi mást, ami hatásos, én nem akarja a lényeget, vagyis a fotót túllicitálni. A díszítésnek és az arcképeknek itt nagyjából olyan a kapcsolata, mint a festménynek és a rámának. Minden esetben a ráma van a festményért és nem fordítva. Ha egy keret színével, formavilágával túlharsogja a képet, akkor a saját hatáskörét lépi túl, vagyis többet árt, mint használ.
    Akár állandó, akár ünnepi, alkalmi díszeket helyezünk el egy ajtóra, egy pillanatig se feledkezzünk meg arról, hogy az milyen célt is szolgál, és mi szükséges ahhoz, hogy a díszítéseink ne sérüljenek lépten-nyomon, naponta többször is. Fontos, hogy bizonyos magasságig (kb. 50 cm) ne tegyünk semmit az ajtóra, a díszítések jól tapadjanak, és ne használjunk a rögzítéshez se kisszeget, se rajzszeget, se színtelen ragasztószalagot. Az előbbiek nyomot, lyukat hagynak, az utóbbi lekoptatja, leszedheti a festékréteget, illetve nagyon hamar kiszárad, leválik. A jó megoldás itt is a tapadós gyurma, de ebből sem szabad sokat használni, mert több cserélés után emiatt a festékréteg sérülhet.
Minden kiállítást, díszítést meg kell tervezni úgy, hogy az összhatás egységes, esztétikus, harmonikus, könnyen áttekinthető kegyen. Mit értünk tervezés alatt? Például azt, hogy ragasztás előtt a földönt, az elrendezés több módját is kipróbáljuk, mielőtt bármit is rögzítenénk az ajtóra. Ha nagyobb felületen rendezünk kiállítást, mindig középtől haladunk a szélek felé. Ha az ajtóra helyezünk díszeket, mindig a központi motívummal kezdünk, és ehhez illesztjük, adagoljuk fokozatosan, minden irányban a körítést. Aki a díszítéshez úgy kezd hozzá, mint az íráshoz (balról jobbra), mire a felület túlsó végére ér, kiszámíthatóan több kellemetlen meglepetésben lesz része.
A fentiek természetesen a feliratokra is vonatkoznak. Egy hét betűből álló szöveg megírását, felrakását, ragasztását minden esetben középen, a negyedik betűvel kezdjük. Itt is, akárcsak a képeknél, elsődleges jelentősége nem a díszítésnek, hanem az olvashatóságnak van. A többi csak hab a tortán, és mint tudjuk: habból is megárt a sok.

    A terem

Felénk a legtöbb óvoda napközis rendszerű, vagyis a gyerekek a játék, a tanulás mellett itt esznek és alusznak is. A legtöbb terem alapvető gondja a hely hiánya, hiszen itt kell kialakítani a játékra, tudományokra, művészetekre, mesemondásra stb. alkalmas sarkokat, a megfelelő polcokkal, tárolókkal a könyvek, játékok, írószerek, festékek, gyurma stb. számára.
Szükség van kiságyakra (ezek általában lehajthatóak), asztalkákra, székekre. Mindezt szőnyegek egészítik ki, hiszen az óvodai teremben magától értetődően a földön is zajlik a játék, mesemondás, beszélgetés, tanulás. Itt áll az íróasztala, széke, szekrénye az óvónőnek, több helyen van a teremben számítógép, illetve magnetofon, tévé, kivetítő is.
    Sok óvodában a szemléltetőket a szekrények ajtajára, vagy a kiságyak felhajtott aljára rögzítik, de több helyen használnak táblát is. Van ahol ez a tábla mágneses, néhol fából van, általában a tartója kinyitható, összezárva bármelyik szekrény háta mögött tárolható, hiszen ezzel a megoldással is helyet spórolhatunk.
    Több teremben találkoztam kisméretű játszóházakkal, amelyekben babázni, főzni, bújócskázni lehet, és vannak bábszínházas előadásokra alkalmas, általában saját, vagy a szülők segítségével készített kis fülkék is.
    A fentieket pannók, alkalmi és állandó díszítések egészítik ki. Ami a pannókat illeti, ezek a legváltozatosabb fotó, illetve szemléltető anyagok kiállítására alkalmasak.
Az állandó díszítéseknél általában mesefigurákkal találkozhatunk, ezek között is uralkodó szerepe van Hófehérkének a törpékkel, valamint a Hupikék törpikéknek. Ezek a kicsit negédeskedő, de mindenképpen összemásolt, átvett díszítéseknek a sablonosságuk mellett a minőségükkel is sok a gond. Mint fentebb már említettem, ha kreativitásra, kezdeményezőkészségre szeretnénk nevelni a ránk bízott gyerekeket, akkor találjunk ki valami mást. Attól függően, hogy mi a neve a csoportunknak, vagy milyen megkülönböztető jeleket használunk, készíthetünk olyan kompozíciókat, amelyeken megszemélyesíthetjük a virágokat, gyümölcsöket, fákat, környezetünk eszközeit stb. A kiválasztott motívumoknak bizonyos mértékig helyi jellege is kellene, hogy legyen. Ha egy falunak kerámia műhelye van, a megszemélyesített tárgyak lehetnek tányérok vagy bokályok, ha a helység alma, vagy gyümölcstermesztéséről híres, a falon egy almacsalád jelenhet meg, és még hosszan sorolhatnám a lehetőségeket.
Sok csoportnak van pannója fotómontázsok (Anyák napja, Nálunk járt a Mikulás, Kirándultunk), kisebb kiállítások számára (rajzok, festmények, üdvözlő lapok), láttam már kiállítva közlekedési jeleket, képzőművészeti reprodukciókat, évszak naptárokat, híres emberek portréit, közlekedési eszközöket stb.
A fentiek leginkább alkalmi díszítések és a napi, illetve heti feladatokhoz, témákhoz kapcsolódnak. Ha teszem azt a tavaszi virágokról beszélgettünk, a pannókra fotókat, virágcsendéletek reprodukcióit, illetve a gyerekek rajzait, festményeit helyezzük. Fontos, hogy ezek az alkalmi tárlatok közös munka eredményei legyenek, az óvodások is vegyenek részt a válogatásban, elrendezésben. Miért? Mert mindez nem csak díszítés, hanem a tanulás, a tanultak rögzítésének igen fontos, elidegeníthetetlen része, amelyekre a továbbiakban még többször utalunk, illetve visszatérünk.
A funkció, szerepkör nélküli, olykor túlburjánzó díszítés, lényegében nem más, mint környezetünk vizuális szennyezése. Tudom, kemény szavak, de ha kicsit belegondolunk, attól senkinek sem lesz se boldogabb, se tartalmasabb a gyermekkora, ha megítélésünk szerint kedves és bájos, de lényegében sziruposan negédes motívumok zuhatagával próbáljuk azzá tenni.
Szeretem a kreatív, egyéni ötleteket, főleg azokat, amelyek a gyerekekről, az itt zajló tevékenységekről szólnak. Szeretem a jelenlévők és a hiányzók, a nap ünnepeltjei számára kialakított pannókat, sarkokat, a porolókból, az óvodásokkal közösen készített évszak naptárakat, mindent, ami tanít, nevel, közösséget formál.
Természetesen az eredeti, ötletes díszítések készítése a nehezebb, ez igényel több erőfeszítést, kreativitást, de megítélésem szerint nincs más választásunk. Hófehérke, Garfield átmásolt, felnagyított, túldíszített világa minden esetben kényelmes, de hatástalan díszlet, nincs sok közük se a tanuláshoz, se az óvodákban zajló oktatói, nevelői tevékenységhez. Nem száműzzük őket, hanem csak néha, a megfelelő helyen, időben utalunk rájuk, foglalkozunk velük.
Az alkalmi, ünnepi díszítéseknek is természetesen megvan a maga szerepe, ezek sem öncélúak, hiszen Húsvét, Karácsony stb. közeledtével, az óvodában zajló tevékenységek szorosan kötődnek a közelgő ünnepekhez, tehát jól körvonalazott, pontosan megfogalmazható didaktikai szerepük is van. Megítélésem szerint az ilyen díszítéseknél a túlzsúfoltság elkerülése mellett nagyon fontos az, hogy valamennyi közös munka, erőfeszítés eredménye legyen.
Ünnepi díszítésekre sokan használják az ablakokat, függönyöket, a tábla keretét, olykor a plafont is.  Ezeknél szeretném visszafogottságra kérni, ösztönözni a kollégákat. A húsvét nem attól válik igazi ünneppé, ha a plafonról is vigyorgó nyuszik és műanyag tojások tucatjai csüngenek. Az óvodai terem nem látványosság, nem cukorkás üzlet, hanem igen fontos didaktikai, nevelői feladatai, szerepköre van. Minden tevékenység, megnyilvánulás, díszítés ennek van alárendelve.
Lehet, sőt biztos, hogy az óvodások egyéni megoldású munkái nem lesznek olyan mutatósak, mint az óvónők általmásolt, átvett díszítései. Lehet, hogy a közös munka nehezen áthidalható zökkenőkkel, sőt buktatókkal is jár, de a gyerekek így tanulnak. A mi tevékenységeinkben sohasem a munka eredménye a legfontosabb, hanem a hangsúly minden esetben a munka közben szerzett tudásra, tapasztalatokra esik. Nem elég tehát, ha az óvónő ügyes, talpraesett, szorgalmas, kreatív, az ő elsőrendű feladata az, hogy munkájának köszönhetően a tanítványai is ilyenekké váljanak.
Természetesen a szép, színes kartonok, a jó minőségű festékek, a nyomtatás, a drapériák stb. pénzbe kerülnek. A szárított virágok, a dísztökök, a kukorica, a venyige, a színes kavicsok, levelek, a csuhé, a toboz nem kerül pénzbe, és ezekkel főleg falusi, de városi környezetben is mutatós, szép, harmonikus színezésű, alkalmi díszítéseket készíthetünk, és ezek közös kialakítása közben ezer új dolgot ismertethetünk meg környezetünkről, a fákról, virágokról, a falunkról, önmagunkról.

Az udvar, játszótér

Senki sem vitatja, hogy az óvodás, iskolás gyerekeknek, tanulóknak szüksége van a mozgásra, a friss levegőre, a szabadtéri tevékenységekre, játékra, sportra, munkára, a szabadban való rajzolásra, festésre. Ehhez tér, udvar szükséges, amelynek természetesen fontos a felszereltsége, berendezése. Az óvodák udvarán nemcsak játszóterekre lenne szükség, hanem gondosan, folyamatosan rendben tartott zöld növényzetre, fákra, bokrokra, virágokra, homokozókra, hintákra, csúszkákra, minden olyan kellékre, amelyen balesetmentesen mászni, csúszni, bújócskázni lehet.
 Románia az Európai Unio tagja, ennek keretén belül pontos elképzelések, szabványok, előírások vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen kell, hogy legyen egy játszótér, milyen egy óvodai udvar minimális területe, és még hosszan sorolhatnám. Nem kérdés, hogy hány olyan óvodai udvar vagy játszótér található a megyénkben, amely megfelel ezeknek az előírásoknak, követelményeknek. Személyes tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy nincs mivel dicsekednünk, de ne legyünk túl igényesek. A lényeg a friss levegőn, a mozgáson van és ez a legtöbb esetben sem pénzkérdés. Idővel nekünk is lesz majd több fából készült, formatervezett hintákkal, padokkal, csúszkákkal, házikókkal stb. ellátott játszóterünk, ami azonban ennél is fontosabb lenne, az a közművesítés és a megfelelő fűtés, a mellékhelyiségek, az alapvető higiéniai körülmények mihamarabbi biztosítása.
Amíg mindez megoldódik, addig megelégszünk az udvarokon kevés fűvel, homokozóval, egy-két hagyományos hintával, létrával. A többit bízzuk a gyerekekre, hiszen ők találékonyak, és minden bizonnyal meglelik a legegyszerűbb, legigénytelenebb körülmények között is a szórakoztató játék lehetőségeit. Természetesen nálunk is vannak jól felszerelt játszó helyek az óvodák mellett Erdődön, Halmiban, Nagykárolyban, Tasnádon, Szatmáron, de ezek egyelőre még elég ritkák.
Egy játszótér sokba kerül, de a virágok, az élő sövény, a csemeték ültetése, gondozása, egy homokozó már nem elérhetetlen álom a legszerényebb környezetben sem.
Egy szegény, földhözragadt kis magyarországi település, falucska azzal vált országszerte ismertté, híressé, hogy a helyi iskola tanulói pedagógusaik irányításával festményeket készítettek vályogházak, roskadozó csűrök meszelt falaira. Így varázsolták a lehangoló, bomló, málló, szürke valóságot színesen meséssé. A cél természetesen ebben az esetben sem csupán a figyelem felkeltése volt, hanem a helyiek önbecsülésének, önérzetének a megerősítése, kimozdításuk a közömbös, érdektelen, nemtörődöm magatartásmódból. Mindez kevés festékkel, néhány ecsettel és hatalmas lelkesedéssel, odaadással, munkával sikerült.

Bibliográfia

01.    Csapó Anna: Készítsünk közösen karácsonyfadíszeket! (diplomamunka, 2007., BBTE, szatmári kihelyezett tagozat)
02.    Lázár (Kovács) Andrea: Ünnepi díszítések készítése természetes anyagokból (államvizsga dolgozat, 2009., BBTE, szatmári kihelyezett tagozat)
03.    Muhi Sándor: Rajzoljunk együtt, 2000. (módszertani útmutató, a BBTE szatmári kihelyezett tagozatának kiadványa)
04.    Muhi Sándor: Szemléltetők, 2009. (DVD, a BBTE szatmári kihelyezett tagozatának kiadványa)
05.    Muhi Sándor: Az idén is megünnepeljük a karácsonyt Erdélyben, Őrszavak, 2009.

Képek jegyzéke

01.    Falusi óvoda épülete
02.    Modern óvodaépület egy Szatmár megyei kisvárosban
03.    Óvodások rendezett, áttekinthető tárlata (részlet)
04.    Zsúfolt és emiatt zavaros kiállítás egy városi óvodában
05.    Kézműves munkák zsúfolt tárlata kisasztalon
06.     Katicabogár, a pöttyökön a csoport tagjaival
07.    Falusi óvoda terme
08.    Festés egy városi óvodában
09.    A számtalan Hófehérke egy jellemző példánya
10.    Agyondíszített óvodai terem részlete
11.    Törpikék, gombák, díszítések minden mennyiségben
12.    Kik maradtak odahaza és hányan vannak jelen?
13.    Őszi díszítés egy falusi óvodában
14.    Kiselejtezett porolók felhasználásával készült évszak naptár
15.    Játszó sarok városi óvodában
16.    Kisvárosi óvoda modern játszótere
17.    Falusi óvoda udvara
18.    Ötletes környezetvédelmi plakát

Ui. Természetesen pontosan tudom, hogy melyik fotót honnan kaptam, előre megfontolt szándékkal nem jelöltem meg a pontos helyszíneket, senkit sem szeretnénk még akaratlanul se megbántani, nem ez a cél




 

 

A mappában található képek előnézete 08. Az óvodai környezetről, díszítésről

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.