Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


09. Kiállításokról

2012.01.26

RENDEZZÜNK MINÉL TÖBB KIÁLLÍTÁST AZ OSZTÁLYTEREMBEN!


A képzőművészeti nevelésnél nemcsak a gazdag, változatos szemléltető anyag használata alapvetően fontos szempont, hanem a részleges, illetve végleges eredmények állandó szerepeltetése, népszerűsítése, összehasonlítása is. A fentieknek az egyszerű, kézenfekvő formája az alkalmi, időszakos, illetve állandó kiállítások rendezése az osztályteremben, a táblán, a falakon, a bejárati ajtón, szekrényeken stb.
Megítélésem szerint nem lehet hatékony egy olyan képzőművészeti tevékenység, amelynél hosszabb, rövidebb ideig az „alkotók” nem szembesülhetnek a saját, illetve csoporttársaik, osztálytársaik, évfolyamtársaik teljesítményével, ahol időnként nem ütköztetjük a megvalósításokkal kapcsolatos véleményeket, megfigyeléseket, dicséreteket, illetve kifogásokat, kritikákat, jobbító szándékú javaslatokat.
Ízlés, hozzáállás dolga, hogy ki, milyen alkalmakkor rendez tárlatokat, és természetesen — mint általában a pedagógusok munkájában — itt sincsenek általánosan használható, mindenki számára, minden körülmények között bevált, örök érvényű receptek. Szinte azt is biztosan állíthatjuk, hogy egyáltalán nincsenek receptek, ahogyan az osztály, folyosók, óvodák, iskolák díszítésére sincsenek. Vannak viszont olyan, akár szerkezet-, vázszerűen összekapcsolható, jól körvonalazható alapelvek, amelyekre támaszkodva mindenki kialakíthatja az ízlésének, munkastílusának, környezetének, igényeinek leginkább megfelelő kiállítási, népszerűsítési, vitákat is gerjesztő módozatokat.
Melyek az alapelvek? Tulajdonképpen nincs új a nap alatt a pedagógiában sem — annak ellenére, hogy az egyre gyarapodó elméleti szakemberek hadának köszönhetően az elnevezések, kifejezések, fogalmak meglehetősen gyakran átvedlenek, módosulnak, differenciálódnak — a lényeg úgy tűnik marad. A legfontosabb, legalapvetőbb az elvárások közül az óvodai, illetve elemi iskolai oktatásban, a minél gazdagabb, változatosabb vizuális szemléltetők, didaktikai segédanyagok használata. Már rég nyilvánvaló, hogy a tankönyvek gyakran bélyegnyi, rossz minőségű, olykor fekete-fehér reprodukciói nem tölthetik be azt a szerepkört, amelyre ezeket eredetileg szánták. Általános vizuális információkat is csak nagyon szerényen nyújthatnak, a helyi értékek, érdekességek, sajátosságok integrálását a tanuló ismeretanyagába pedig végképp nem várhatjuk el tőlük.

A szemléltetők, oktatási segédanyagok kiállítása

A szemléltetők természetesen vetíthetőek, illetve bemutathatóak akár kézben tartva is, de úgy gondolom, hogy a legjobb, leghatékonyabb módszer, ha kiállítjuk őket. A vetítést egy jobbára gyakorlati jellegű tantárgy esetében, megítélésem szerint csak ritkán, elsősorban a művészettörténeti alapismeretek elsajátítása, tanítása kapcsán érdemes alkalmazni, hiszen nyilvánvaló előnyei mellett, számos hátránya is van. Alkalmazása előkészületeket, sötétítést stb. igényel, vetítés közben akaratunk ellenére is gyakran esünk abba a hibába, hogy a feltétlenül szükségesnél több képet mutatunk, egy homályos teremben olykor a figyelem is lankad, tompul. A vetített ábrákra hivatkozhatunk ugyan utólag, de ez nem nagyon rögzül, hiszen az idézett példa nincs szem előtt.
A nyomtatott szemléltetők a fentiekkel ellentétben az óra végéig a táblán hagyhatóak, hosszadalmasabb, több óráig készülő munkák esetében, akár napokig kiállíthatóak az osztályteremben. Fontos, hogy legyenek azonos méretűek, könnyen tárolhatóak, rendszerezhetőek, kiegészíthetőek, illetve szállíthatóak is. Az utóbbinak elsősorban az ingázó kollégák esetében van jelentősége. Ez sem elhanyagolható szempont, hiszen nagyon sokan utaznak naponta vonattal, busszal a munkahelyükre. Ami nehezen, körülményesen vihető, esőben, szélben, hóban tönkremegy, az rendszerint otthon marad, vagyis a mindennapi gyakorlatban használhatatlan.
E sorok írója évek óta A4-es méretű, egy átlagos táskában biztonságosan vihető, kartonra nyomtatott, több ezer színes szemléltetővel, képekkel, ábrákkal, reprodukciókkal dolgozik, amelyeket száznál jóval több, duplex kartonból készült, a sarkokon ragasztószalaggal megerősített, a borítókon jellemző képekkel megkülönböztetett irattartókban tárol. Ezek a tartók témáktól függően 15-20 képet is tartalmaznak, olyanokat, amelyek biztosíthatják az adott témakör sokoldalú megközelítését, bemutatását.  A lapok között találhatóak a tanulók munkáinak a reprodukciói, szemléltetők, fotók, reprók képzőművészeti, népművészeti alkotásokról stb.
A tanulók eredeti munkáit több meggondolásból nem javasolom szemléltetésre. Az eredeti munkák jobb, ha a tanulóknál maradnak, mert azok érthető módon ragaszkodnak ezekhez. A rajzok, festmények általában gyenge minőségű papírra készülnek, sérülékenyek, kopnak, olykor a vastag festékréteg miatt ragacsos felületűek és még sorolhatnám a hátrányokat. A reprodukciók nagy előnye, hogy a feladatok szerint csoportosított szemléltetőkkel szükség esetén bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között kis kiállítást rögtönözhetünk a táblán tapadós gyurma (Patafix, Klebegummi stb.) segítségével.
Az elhelyezéssel kapcsolatban is vannak betartandó alapelvek, lényeges szempont, hogy még a néhány perces, röpke tárlatok esetében is legyünk igényesek a képek elhelyezésével, azok összképével, összhatásával kapcsolatban. Nincs lehangolóbb látvány annál, mint amikor a pedagógus találomra, minden rendszer nélkül ide-oda pakolgatja a takarékossági meggondolásból csak egyetlen pontban rögzített, jórészt ferdén, különböző távolságokra, szintekre helyezett, libegő képeket. A táblára tett szemléltetők a táblavázlatokhoz hasonlóan példaértékűek a tanulók számára, a „stílus” öröklődik.
Fontos szempont még, hogy sohase állítsuk ki a teljes képanyagot. Gyakran előfordul, hogy munka közben, különösen a kisdiákok esetében csökken a figyelem, a koncentráló képesség, ennek fenntartását többek között a tartalékolt, meglepetésnek szánt szemléltetők időnkénti bemutatása is biztosíthatja.
Sohasem szabad a táblára helyezni másolható képeket, ábrákat, hiszen az ilyeneket rendszerint, szinte borítékolhatóan, a figyelmeztetések ellenére többen utánozzák majd.
Több órás feladat esetében szerepeltethetjük többször is a már bemutatott anyagot, de jó, ha minden egyes visszatérésnél újabb, addig még nem látott képeket is bemutatunk. Minden ilyen többlet információ indirekt módon azt is jelzi, üzeni tanítványainknak, hogy gondoltunk rájuk, és számunkra egyáltalán nem közömbös a kapott feladat megoldásának változatossága, eredetisége, minősége.
Néhány éve rendszeresen fotókat készítek azokról a szemléltetőkről, alkalmi, rögtönzött, illetve huzamosabb időre tervezett kiállításokról, amelyeket az általános iskolában, líceumban, illetve a főiskolán rendezek. Nagy anyag gyűlt így össze, közel ezer felvétel, amelyekből az általam készített, szerkesztett DVD-n kb. 900 látható. A fentiek azt bizonyítják, hogy a kiállítások korántsem ünnepi jellegű, különleges alkalmakra, bemutatókra készült, szakfelügyeletet váró, rendhagyó megnyilvánulások, hanem lényegében mindennapi munkám tartozékairól, szervesen illeszkedő szakaszáról van szó.

    Kiértékelő kiállítások a tanulók, hallgatók munkáiból


Ugyancsak a táblán — hiszen többek között erre a célra találták ki — folyamatosan rendezünk kiértékelő tárlatokat a tanulók munkáiból. Mindehhez nem szükséges egy téma, feladat befejezése, véglegesítése, hiszen ezek a kiállítások olykor félúton, munka közben is igen hasznosnak bizonyulnak. Óriási előny a többi tantárggyal szemben, hogy a képzőművészeti nevelés eredményeit így az osztály minden tagja összehasonlításban is értékelheti, vagyis minden tanuló láthatja a maga helyét, szerepét, teljesítményét egy feladatnál abban az osztályközösségben, amelyhez tartozik. Meggyőződésem szerint az esetek túlnyomó többségében a tárlatokhoz nem szükségesek hosszú kommentárok, megbeszélések, kiértékelések, rangsorolások, hiszen azzal, hogy a teljes anyag mindenki számára áttekinthető, a fentiek minden szemlélőben magától értetődő, természetes módon zajlanak. Nagy szerepet játszik ez a módszer a helyes értékelés és önértékelés kialakításában. Ez természetesen olyan irányított folyamat, amelyben tudásának, tapasztalatának köszönhetően irányító, vezető szerepe minden esetben a pedagógusnak van.
Ha alkalmi kiállításainkat olykor megbeszélések is követik, ezeken domináns szerephez kell jusson az önértékelés. Nagyon fontos más munkáinak az értékelésénél az, hogy elsősorban a javítható hibákra, hiányosságokra hívjuk fel a figyelmet, és ezzel párhuzamosan igyekezzünk kiemelni minden elemzett munka erényeit is. Olyan rajz, festmény nincs, amelyen kis jóindulattal ne találhatnánk pozitívan értékelhető, kiemelhető erényeket, részleteket.
Kerüljük az olyan típusú kérdéseket, hogy: Szerintetek melyik a legszebb munka? Melyik kép tetszik a legjobban? Általános, jellegtelen kérdésekre csak tartalmatlan, üres válaszok adhatóak. Milyeneket javasolok? Hasonlókat, mint: Kinek sikerült megvalósítania a legkifejezőbben a kapott feladatot? Kinek a munkája a legeredetibb? Ki használta a legváltozatosabb technikákat, eszközöket?
Úgy gondolom, hogy a legjobb módszer az ismeretek rögzítéséhez, az ismétléshez a különböző témaköröket illetve a félévet záró kiállítások. Ezek kapcsán nem csupán az új ismeretekről, fogalmakról, technikákról, anyagokról eshet szó, hanem a kézzelfogható példák alapján a kivitelezés minőségéről, kreativitásról, kezdeményezőkészségről, eredetiségről, tantárgyak közötti kapcsolatról, a mindennapi életben való felhasználhatóságról, és még hosszan sorolhatnám a várható, előre kiszámítható előnyöket, hozadékokat.

Reprodukciós tárlatok


Minden pedagógus számára régi, állandóan visszatérő kérdés: hogyan lehetne érdekeltté tenni a tanuláshoz jobbára közömbösen, fásultan viszonyuló általános és középiskolás diákokat. Szerintem elsősorban a skolasztikus, hagyományos, és ebből következően szürke, unalmas tanítási módokkal kellene végérvényesen szakítani, és ehhez többek között nagy segítséget nyújthatnak az alkalmi reprodukciós tárlatok is. Az alábbiakban, néhány mondatban azt szeretném összefoglalni, hogy milyen módon hasznosítom ezeket többek között a művészettörténeti alapismeretek tanításánál, rögzítésénél, bár megítélésem szerint nincs olyan tantárgy, tevékenység, amelyben a képzőművészeti reprodukciónak nem juthatna kisebb-nagyobb szerep a szemléltetésnél.
Miért pont erről írok, és nem teszek említést a képzőművészeti reprodukciók szerepéről mondjuk a színelmélet, a ritmus, vagy a szimmetriával kapcsolatos alapfogalmak szemléltetésénél? Mert az elméleti ismeretek elsajátításának új módja a képzőművészeti nevelésnél megítélésem szerint példaértékű lehet más tantárgyak számára is.
Egyelőre a legtöbb helyen ennek a fordítottja érvénysül. Ha az ókori világ hét csodájáról, a gótikus stílusról, vagy az itáliai reneszánszról tanítunk az V. vagy a VI. osztályban, jelenleg a magától értetődő, kézenfekvő, általánosan alkalmazott megoldás az, hogy használjuk a tankönyveket, táblavázlatot készítünk, amelyet a tanulók a vázlatfüzeteikben reprodukálnak, óra végén ismételünk, és a következő órán kikérdezzük, dolgozatot, esetleg felmérőt, tesztet iratunk a tanultakból.
Megítélésem szerint ezen a módon ma már nem érdemes tanítani egyetlen tantárgyat sem. Mielőtt az ún. „komoly tantárgyak” képviselői felhördülnének, és háborogva közölnék, hogy az általam javasolt módszer csak a rajznál alkalmazható, halkan megjegyzem, hogy a már többször említett, idézett DVD-n megkezdtük az illusztrációs anyagok gyűjtését gyakorló tanítónők, óvónők segítségével valamennyi tantárgyhoz, amelyet az I-IV osztályban tanítanak, de az itt található anyag sokoldalúan hasznosítható az óvodákban is. Gyűjtjük a helytörténeti adatokat, fotókat Szatmár, illetve a szomszédos megyékből, lényegében helységenként mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy bekapcsolható tanítványaink általános ismeret-, tudásanyagába.
Az iskolai munka a világ, a környezetünk felfedezéséről, megértéséről, a mindennapi életben hasznosítható, kamatoztatható tulajdonságok fejlesztéséről, kreativitásról, kezdeményezőkészségről, tartós, egy életre szóló hasznos képességek megszerzéséről, differenciálásáról szól. Akik a fentiek helyett csak tantervekről, tantárgyakról, vizsgákról, minisztériumi elvárásokról, alternatív tankönyvekről, a legújabb, divatos szakkifejezésekről, felsőbb utasításokról stb. beszélnek, a lényegről feledkeznek meg. Közhely, hogy az emberiség tudásanyaga időnként megújul, sőt kicserélődik, és emiatt nekünk ma olyan fiatalokat kell nevelnünk, formálnunk, akik felnőttként 50-60 év múlva is képesek tanulni, megújulni, új ismereteket befogadni, az állandóan változó körülményekhez alkalmazkodni.
Úgy gondolom, hogy valamennyi tantárgy, tevékenység — a képzőművészeti nevelést is beleértve — amely a fentiekhez járul hozzá az „komoly tantárgy”, az összes többi komolytalan, felesleges, steril erőlködés, az időnk, energiánk könnyelmű pazarlása, pocsékolása attól függetlenül, hogy pillanatnyilag mi a hivatalos, általános elfogadott álláspontja az elképesztően sokoldalú és messzemenő alapossággal felkészült vezetőinknek, irányítóinknak ezzel kapcsolatban.
Visszatérve a reprodukciókra, miután megrendeztem a kis, alkalmi tárlatot a táblán mondjuk a gótikus építészetről, minden képről közlök röviden, érthetően két-három jellemző adatot azzal a megjegyzéssel, hogy óra végén kikérdezem ezeket az ismereteket, és pontokkal közösen értékeljük az eredményeket, amelynek fontos előfeltétele a figyelem, az asszociációs- és kombinatív készség is. Az értékelés rendkívül egyszerű és gyors. Minden helyes válasz egy pont, minden helytelen válasz pontlevonással jár. Mindig az kap szót, aki elsőnek jelentkezik, öt helyes válasszal egy 10-es jegy szerezhető. Miért nem kell a tanárnak menet közben a pontokat jegyeznie? Mert az ilyen típusú ellenőrzés lényegében olyan vetélkedő, amely során elsősorban az osztálytársak követik nyomon egymás eredményeit. 
A következő órán a fenti módszerrel az erdélyi, magyarországi, helyi példákkal ismerkedünk, de természetesen röviden visszatérünk az előző órai ismeretanyagra is.
A harmadik órán kiállítást rendezünk az előző két óra szemléltető anyagából a táblán, és a reprodukciók, korábbi ismeretek alapján, közösen rendszerbe foglaljuk, felvázoljuk a jellemző stílusjegyeket, csoportosítjuk a bemutatott példákat, azok legfontosabb adatait. A kiállítás anyaga egy erre a célra készített pannón, a következő téma bemutatásáig az osztályban maradhat, hiszen nem fontos az előző ismeretek állandó ismétlése, az előző magyarázatoknak, a napi vizuális kapcsolatnak köszönhetően a látottak rögződnek.
Mi a hátránya ennek a módszernek? Amellett, hogy a megszokottnál lényegesen több, változatosabb, naprakész szemléltető kell hozzá, a tanár részéről is alaposabb, biztosabb tudást, állandó jelenlétet igényel. Nyilvánvaló, hogy amíg alulfizetett, gyakran kényszerpályára sodródott pedagógusaink vannak, addig nagyítóval se nagyon találunk olyanokat, akik teljesen önzetlenül, a szakma, a pálya, tanítványaik iránti elkötelezettségből vállalják a fentieket.
Az ilyen típusú ismeretközlések általában sohasem teljes órát igénylő, hanem 10-15 perces tevékenységek, tehát az óra többi részében készíthetünk korhű kompozíciót Épül a katedrális címmel, amely megvalósítása, kivitelezése közben elsősorban a témakör átélésével segítjük az elméleti ismeretek bővítését, rögzítését.
Miért jobb ez a módszer az „olvassátok el, tanuljátok meg a következő leckét a könyvből, a táblavázlat alapján” típusúnál? Nem árulom el, de aki kipróbálja a gyakorlatban a leírtakat, az hamarosan rájön egyedül is az egyértelmű, nyilvánvaló és főleg tartós előnyeire.

 Használjuk ki a világháló nyújtotta lehetőségeket

Ma már a legtöbb általános iskolás, középiskolás tanulónak van számítógépe, sőt hozzáférhetősége a világháló adataihoz is, kár lenne kihagynunk ezt a népszerűsítési, kommunikációs, ismétlési, egymás jobb megismerését elősegítő lehetőséget mindennapi munkánk során. Ha már amúgy is rendszeresen fotókat készítünk tanítványaink munkáiról, akkor a lefotózott munkákat úgy is népszerűsíthetjük, hogy a kiválogatott, feljavított képanyag érdemi, példaértékű részét rendszeresen szerepeltetjük az iskola, főiskola, illetve a tanár honlapján is, ha van ilyen. Alapvető emberi tulajdonság, hogy a sikeres, szép, kifejező munkáját mindenki szívesen látja viszont minél több fórumon, de természetesen ennél a módszernél se a hiúsági tényező a döntő, hanem elsősorban a lehetőség, hogy ilyen módon minden osztály- és iskolatárs, érdeklődő, kolléga megismerheti, összehasonlíthatja, értékelheti a többiek alkotásait, ötleteit, megvalósításait stb.
Mint a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanára, valamint a BBTE szatmári kihelyezett tagozatának óraadó tanára, rendszeresen közlök az utóbbi időben válogatásokat a honlapomon tanítványaim legújabb munkáiból. Ezeket hetente, illetve kéthetente cserélem, mert megfigyeléseim szerint ez a közlési mód rendkívül népszerű a tanulók, hallgatók körében. A reprodukciók természetesen letölthetőek, kinyomtathatóak, rendszeres megtekintésük a rögzítés, ismétlés szórakoztató, érdekes, ugyanakkor gyors, hatékony eszköze stb.
Hasonló anyagokat szerepeltetek hetente a honlapomon a szemináriumi bemutatókról, illetve a gyakorló tanításokról is. Tapasztalataim szerint a tanultak, megvalósítások, sikerek időnkénti idézése, megbeszélése, népszerűsítése a tanulás, az ismétlés fontos, elidegeníthetetlen része itt is.
Hogyan zajlanak le a szemináriumok képzőművészeti nevelésből a nappali tagozaton? A tevékenység azzal kezdődik, hogy az előző szeminárium hallgatói bemutatóiból minden alkalommal fotókiállítást rendezek a táblán. A hallgatók már tudják, hogy a tanár szinte menetrendszerűen, minden alkalommal, 10 perccel hamarabb érkezik a terembe, és a kurzus megkezdéséig összeállítja a táblán az ismétlő, visszatekintő tárlat anyagát, valamint elhelyezi az előadás során bemutatásra kerülő szemléltetőit a katedrán.  Ez a jórészt némán zajló előkészítő művelet is lényegében üzenet, példaadás. Azt a magatartásmódot szeretné közvetíteni, hogy a mi munkánk minden esetben fegyelmet, pontosságot, előkészületeket igényel, és természetesen azt is, hogy a tanítványainktól nem várhatunk el olyasmit, amiben mi magunk nem járunk követendő példákkal előttük.
Általában 20-25 A4-es méretű színes nyomtatvánnyal idézem ilyenkor az előző tevékenység érdekesebb pillanatait, figyelemre, megjegyzésre méltó, példaértékű megvalósításait. A kiállított felvételeket az érdeklődők már napokkal korábban is láthatták a honlapomon, ezzel párhuzamosan valamennyit beépítettem a DVD törzsanyagába is. Nem árt tudni a hallgatóknak, hogy nemcsak nekik, hanem a tanárnak is vannak nap feladatai, valamint azt sem, hogy kiemelkedő, tartós eredmények csak közös erőfeszítésekből születhetnek. A kiállított munkák rövid számbavétele, kielemzése is az ismétlés része, minden ilyen alkalmi tárlatunk azzal végződik, hogy az érintettek hazavihetik az őket érdeklő, ábrázoló képeket. Ez a kis, gesztusértékűnek tűnő epizód sem véletlen, hanem üzenet, ösztönzés újabb igényes, értékelhető munkák bemutatására.
Ezek után kezdődnek a szemináriumi bemutatók, a hallgatók által készített új szemléltetők ismertetése, amelyekről menet közben a tanár és az egyetemisták fotósorozatot készítenek. Ezek legjava rövid időn belül szintén felkerül a honlapomra, valamennyi bekerül a DVD törzsanyagába, kinyomtatom, illetve a következő szemináriumon kiállítom, kielemzem őket a táblán is. Néhány felvétel olykor a teremben rendezett, és a közös tevékenységünket bemutató állandó kiállítás része lesz.  Melyek az előnyei ennek a munkamódszernek? Az eredményeink alapján úgy tűnik, hogy az időszakos, ciklikus visszatérések ugyanarra a témára a tartós ismeretek, magatartásmódok megszerzésének, céltudatos alkalmazásának hatékony eszközei.

Minden sikeres közös tevékenység ünnep, örömforrás


Úgy gondolom, hogy alaposan, igényesen, jól tanítani manapság nem elegendő, a sikereink titka elsősorban abban rejlik, hogy tudunk-e élményt adó tevékenységeket szervezni egy kellemes, ösztönző, eredményeinket, megvalósításainkat idéző környezetben.
A kiemelkedő munkák reprodukálása, népszerűsítése, megfigyeléseim szerint egyfajta egészséges versenyszellemet, vetélkedést fejleszt, indukál a hallgatók körében. Úgy vettem észre, hogy néhány ilyen módon felépített, levezetett szeminárium után már lassan tétje van annak is, hogy ki készít eredetibb, jobb, mutatósabb munkákat, kinek a szemléltetői kerülnek fel a táblára, honlapra stb.
Pár hét, hónap elteltével azt is tapasztaltam, hogy a szemináriumi bemutatók alkalmával a hallgatók — mivel jórészt hölgyek és rendszeresen fotózzuk őket — egyre választékosabban, igényesebben öltözködnek, gyakran a bemutatott anyagok és az öltözékek színvilága is rokonítható, harmonikus egységet alkot. Így, ilyen módon válhatnak az általában rutinszerű, kötelező tevékenységek igazi, gondosan előkészített, érdeklődéssel várt közös ünneppé, örömforrássá.
Mindezek után talán nem csoda, hogy a szemináriumaink 90-95 százalékos jelenlét mellett, olyan zsúfolt termekben zajlanak, amelyeken a padokon felhalmozott, bemutatásra váró anyagok is különleges, egyedi hangulatot kölcsönöznek tevékenységeinknek. Ennek azért van megítélésem szerint kiemelkedő jelentősége, mert ezek a hangulatok sokkal hosszabb távon hatnak, mint a katedra mellől elhangzott bölcs intelmek, vagy az erősen intellektuális töltetű, „örök érvényű” okfejtések.

Osztálykiállítások

A mi osztálytermeink tapasztalataim szerint általában elég csúnyák, egyformák, jellegtelenek, szegényesek. Külön tanulmányt, akár kötetet is igényelne a díszítésükkel kapcsolatos ötletek, alapelvek, pozitív, illetve negatív jelenségek bemutatása. Jelenleg a BBTE szatmári tagozatának egyik végzős hallgatója egy ehhez kapcsolódó témakörről, az óvodák eddig ismert és elvárható díszítéséről ír államvizsga dolgozatot.
    Úgy gondolom, hogy minden osztályterem díszítése elsősorban az ott dolgozó tanulók eredményeit, megvalósításait, sikereit hivatott tükrözni, bemutatni, és erre a feladatra kiválóan alkalmasak a képzőművészeti, kézműves alkotások. Miért? Mert szépek, színesek, egyediek, hangulatossá, élhetővé, belakottá teszik az osztálytermek rideg, egyforma, unalmas légkörét, kinézetét, mert egyúttal érzelmi és intellektuális tartalmakat, üzeneteket is közvetítenek.
Ne gondoljunk itt minőségi, üveges rámákkal, pannókkal készített drága, időigényes tárlatokra, hiszen kiállítást a legegyszerűbb módszerekkel, olcsón is rögtönözhetünk a legeldugottabb kis falvak osztálytermeiben, iskolai, óvodai folyosókon is. Alkalmi tárlatokat készíthetünk ajtókra, kopott festésű szekrényekre, de a falak olajfestékkel fedett felületeire is egy kevés tapadós gyurma segítségével, amelynek óriási előnye, hogy ezen a módon a munkák könnyen cserélhetőek, kis erőfeszítéssel, viszonylag rövid idő alatt az egész tárlat felújítható, átalakítható.
Ha szeretnénk kihasználni az olajfestés feletti nagyobb falfelületeket is, rögtönözhetünk tárlatokat a falakra rögzített polisztirol lemezekre gombostűk segítségével. A lényeg, hogy szerepeltessük minél gyakrabban tanítványaink alkotásait, ezzel jó szolgálatot teszünk a tantárgyunknak, de egyben arra is felhívjuk az osztályban tanító többi kolléga figyelmét, hogy a tehetség sokféle, az értékteremtésnek, az egyéniség érvényre jutásának végtelenül változatos módjai léteznek, amelyekre minden esetben érdemes felfigyelni.
Úgy tapasztalom, hogy egy-egy kiállított munka szárnyakat adhat a többi tantárgyból lemaradt, illetve kevésbé sikeres tanulóknak, hozzásegíti őket az önbecsülésük visszaszerzéséhez, hiszen ezen az úton kivívhatják a tanáraik — és ami ennél is fontosabb — az osztálytársaik elismerését. Honnan tudom azt teljes biztonsággal, hogy hasznosak, ösztönzőek a tárlatok? Elsősorban onnan, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi osztályközösség igényli, fontosnak tartja, ragaszkodik hozzájuk. Különösen azoknak a munkáknak van átütő közönségsikerük, amelyek személy szerint az osztály tanulóiról, azok képekben megfogalmazott vágyairól, elképzeléseiről szólnak. Ilyenek többek között a kisebb, gimnáziumi osztályokban készített „önarcképek”, családképek, az iskolai munkával kapcsolatos kompozíciók is.
Az utóbbi hetekben rendhagyó kísérletet végeztünk a X. osztályban. A középkori nemesi, városcímerek mintájára, minden tanuló megtervezte saját elképzelésű, méretre szabott, XXI. századi címerét. Így, ezen a módon kerülhettek fel az osztálytermek falára a 16-17 éves fiatalok vágyai, gondolatai múltról, jelenről, jövőről. Ezen a módon ismerhették meg jobban egymást és természetesen önmagukat, hogy a feladat kivitelezése közben szerzett kompozíciós, színelméleti, technikai, művészettörténeti, történelmi stb. ismeretek fontosságáról, jelentőségéről ne is beszéljünk.
Egy osztályterem többféleképpen belakható. Maradhatnak a falai csupaszok, megtölthetjük ezeket tudósok arcképeivel, térképekkel, központilag nyomtatott szemléltetőkkel, készíthetünk pannókat óvodás- vagy csecsemőkori képekből, és lehet az osztályterem a tanulók alkotásainak, eredményeinek állandó kiállítóterme is. Úgy gondolom, hogy ebben a térben feltétlenül helyet kell kapniuk a tanulmányi, kulturális és sport vetélkedőkön szerzett oklevelek fénymásolatainak, szükség van hirdetőtáblára is, de itt megállnék, hiszen az osztálytermek díszítésének meglehetősen összetett, szerteágazó témaköre egy alaposabban felépített, sokkal átfogóbb, külön tanulmányt igényelne.

    Mindezt ki fizeti meg?

Amikor nagyritkán a szemléltetőimet mutatom, a reprodukciók, a fotózás szerepéről, jelentőségéről beszélek a mindennapi munkánkban a kollégáknak, gyakran elhangzik a kérdés, hogy mindezt ki fizeti meg nekem, hiszen a kartonok, a nyomtatás, a tapadós gyurma, a fényképezőgép, szkenner mind-mind pénzbe kerül. Az alulfizetett tanítónőknek, tanároknak mifelénk elsősorban megélhetési gondjaik vannak, az iskolák egyelőre a színes nyomtatók használatát a drága festék miatt csak igazgatói hozzájárulással, korlátozott számban engedélyezik, és még sorolhatnám a nyilvánvaló, olykor megkerülhetetlennek tűnő akadályokat.
Nekem a fentiekről pillanatnyilag egy olyan iskola jut eszembe (a nevét nem szívesen említeném), amelynek félreeső, elhanyagolt, régi épületében két osztály működik. Az egyik már a folyosón felhívja magára a figyelmet a gyerekek rajzaiból, festményeiből rendezett tárlatával, az osztály ajtajának szerény, de mutatós díszeivel. Belépve, derűs, barátságos légkör fogadja az érdeklődőt. A falakon növények, állatok színes képei, képzőművészeti alkotások reprodukciói, fotomontázsok láthatóak, a sarkokban helyezett asztalkákon (padokon) ízlésesen elrendezett alkalmi tárlatok tekinthetőek meg a tanulók legújabb munkáiból. Kicsit odébb, egy hasonló teremben csupaszok, ingerszegények a falak, koszosak az ajtók, redvesek a folyosó falai és a hasonló korú, de láthatólag alaposan elkanászosodott tanulók irigykedve, olykor agresszíven tekintgetnek a másik osztály felé. Nem kétséges, ha tehetik, leszakítanak majd egy-egy munkát, és belekötnek a folyosón civilizáltan közlekedő iskolatársaikba is.
A két kolléga fizetése azonos, mi különbezteti meg mégis alapvetően a kettejük magatartásmódját? Csupán annyi, hogy az egyik szereti a hivatását, a gyerekeket és szerény fizetéséből áldoz arra, hogy a mindennapi munkájuk emberibb környezetben és ennek köszönhetően hatékonyan mehessen végbe. Minderre természetesen nem milliókat áldoz, hanem az anyagiak hiányát ötletekkel, szülői segítséggel próbálja enyhíteni, mintegy bizonyítva, hogy a pedagógus munkájának eredményessége nem csak a pénzen múlik, és munkahelyünk légköréért, kinézetéért nem csupán feletteseink, hanem mi magunk is felelősek vagyunk.

Bibliográfia

Muhi Sándor: Szemléltetők, 2011 (DVD)
Muhi Sándor: Fotózunk, Magiszter, 2011, tavasz
www.bbtepedsm.ro
www.muhisandor.eoldal.hu

Képek jegyzéke

01.    Színelméleti szemléltetők kiállítása a táblán (szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
02.    Szemléltetők a szekrényen és a táblán, a BBTE szatmári tagozatának előadótermében
03.    Általános iskolás kisdiákok kiállítása a táblán, előtérben a szerzőkkel (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
04.    Ismétlés az előző szemináriumi bemutatón készült felvételek segítségével (BBTE, szatmári tagozat)
05.    Szemléltetők, alkalmi tárlatok a táblán valamint a szekrényen (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
06.    Egy tanuló szorgalmi munkáinak kiállítása a katedrán (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
07.    Op-art kiállítás az osztályterem ajtaján (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
08.    Kiállítás az ajtón, a tanulók által készített saját címerekből (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
09.    Alkalmi tárlat az osztályterem oldalfalán (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
10.    A félévi tevékenységet kiértékelő tárlat (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
 

 

A mappában található képek előnézete 09. Kiállításokról

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.