Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Líceumi rajztanítás

2012.01.26

 

 
Tervezzük meg a saját címerünket
(önismereti teszt)


 
Egy új témaajánlat
 
Ha már terveztünk családi házat, bankjegyet, hozzáláthatunk egy saját, illetve családi címer megrajzolásához is a líceumi osztályokban. Mire jó ez manapság, amikor a nemesi címerek divatja végérvényesen, visszavonhatatlanul leáldozóban van? Természetesen nem szeretnénk új életre kelteni se a címerpajzsok, se a lovagi tornák, se a gótikus kastélyok, várak divatját. Lényegében egy ilyen terv ürügyén, rajzórán elsősorban képzőművészeti feladatokat oldunk meg. Olyan téma, amely e mellett szinte kínálja a helytörténeti és tantárgyakon átívelő kapcsolatok lehetőségét, és ahogyan azt írásom alcímében is feltüntettem, hozzásegít önmagunk és az osztályközösség jobb megismeréséhez is, ez pedig egy adott pillanatban tanulónak és tanárnak egyaránt döntő fontosságúvá válhat. Azért is választjuk, mert tág, sokoldalúan kihasználható lehetőségeket nyújt a mindennap látott, de valójában csak felületesen ismert jelképek (az ország címere, városcímer, logók stb.) közelebbi, alaposabb tanulmányozásához, szimbólumaik felismeréséhez, megértéséhez, értelmezéséhez.
 
Képzőművészeti feladat
 
    Milyen képzőművészeti feladatok megoldására alkalmas egy címerterv elkészítése? A kérdés felvetése ebben a formában természetesen téves, hiszen minden esetben elsősorban magát a képzőművészeti feladatot választjuk ki és csak ezek után próbálunk ehhez megfelelő konkrét, kézzelfogható témát, anyagot, technikát kijelölni, lényegében olyat, amelyik lehetőséget kínál egy alapelem, valamint az ehhez kötődő kifejező erő, kompozíciós szerkezetek stb. tanulmányozására.
A címerterv alkalmas többek között a díszítő folt, a színek kifejező erejének, a domináns színeknek a felfedezésére, közelebbi megismerésére és az ismeretek sokoldalú hasznosítására is. Ha a régi, klasszikus példákat követve csak vonalak, vonalhálók segítségével dolgozunk, akkor tanulmányozhatjuk a vonalnak, mint a képzőművészet alapelemének tulajdonságait, kifejezési lehetőségeit is.
A témaválasztásnál arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy milyen technikai megoldásokra, új anyagok, eljárások bevezetésére nyújt lehetőséget az elméleti ismereteken túl egy ilyen feladat.
 
A rajzórán is a környezetünket, a környező világot fedezzük fel, ismerjük meg
 
    Elméleti ismeretekről tettem említést a fentiekben, amelyek logikus, rendszerbe foglalt, jól adagolt átadása a sikeres kivitelezés, végleges formába öntés egyik előfeltétele. Vigyáznunk kell azonban, hogy soha ne kövessük el a túlmagyarázás hibáját, amely nem csak a képzőművészeti nevelés, hanem valamennyi tantárgy esetében munkánk eredményességére nézve komoly veszélyt jelenthet.
Magától értetődő módon nem kezdhetünk egy saját címer tervezéséhez anélkül, hogy ne mutatnánk be valamilyen formában (reprodukciók, vetítés, alkalmi tárlat az osztályteremben stb.) egy gondosan válogatott szemléltető anyagot. Ebben az esetben is környezetünk, mindennapi életünk példáiból kell kiindulni. Az első lépés ezen az úton rendkívül egyszerű, hiszen minden osztályterem falán az előírásoknak megfelelően a tábla fölött látható az ország címere. Szinte kötelezően be kell mutatnunk egy ilyen téma kapcsán a városunk, helységünk címerét, annak jellemző motívumait, alkotó elemeit. Szatmárnémetiben jelen esetben a várral, a kapujában ágaskodó oroszlánnal, a Szamossal, a páncélos vitézekkel, a koronával, mint a szabad királyi városra utaló jelképpel ismerkedünk, valamint — ha erre van idő, alkalom, lehetőség — röviden a címer adományozásának feltételeivel, körülményeivel, történetével, időpontjával is.
 
Technikák, anyagok, eljárások
 
Ha sikerült kijelölnünk, körvonalaznunk a feladatot, akkor foglalkozhatunk a megvalósítás, kivitelezés módjával. Ilyenkor nem árt, ha a tevékenység irányítója pontos javaslatokat, utalásokat tesz a szerinte megfelelőnek ítélt, már alkalmazott, begyakorolt technikákra, anyagokra, eljárásokra, amelyeket kiegészíthet új, illetve addig még kevéssé kiaknázott lehetőségek ismertetésével is. Lényegében díszítő rajzról van szó, amely kivitelezhető különféle díszítőművészeti technikákkal: kollázs, festés, pecsételés, sablonok, számítógépes technika stb. Választhatunk különféle alapokat (üveg, fa, papír, karton, textília), anyagokat (vízfesték, tempera, filctoll, színes papír, színes ceruza, tus, színes tinta) és változatos eszközöket (ecsetek, olló, ragasztó, ceruza, csőtoll stb.) ehhez. Ezek kiválasztásánál jó, ha egy pillanatig sem feledkezünk meg legalább két, megítélésem szerint lényeges alapelvről.
 Az első a szabad választás lehetősége, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy sohase erőltessük a kivitelezés egyetlen, kizárólagos módját a tanítványainkra.
 A második lényegében az előzőt támasztja alá és arról szól, hogy a technika sohasem cél, hanem eszköz. Természetesen vitathatatlan tény, hogy nagyon értékes eszköz, de önmagában a pecsételés, festés, ragasztás, hajtogatás nem önálló, kreatív tanításra, tanulásra alkalmas keret, hiszen a „hogyan” soha, egyetlen tevékenységben, tantárgynál se kerekedhet a „miért” fölé.
 
A közelitől a távoliig, a kézenfekvőtől az általánosig
 
Új ismeretek közlését legjobb elkezdeni mindig a környezetünk tárgyaiból, tárgyi emlékeiből kiindulva, nem történhet ez másként a címerek esetében sem. A mi térségünkben nem árt a régi kommunista címereket is bemutatni a tanulóknak, hiszen ezek megismerése nem csupán az alapelemekkel, motívumokkal, kompozíciós megoldásokkal kapcsolatos ismereteinket gazdagítja, hanem egyfajta megközelítési módot, értékrendet is sugall. Összehasonlíthatjuk a két motívumvilágot és a végkövetkeztetések levonását, megfogalmazását nyugodtan rábízhatjuk a tanítványainkra. Tapasztalataim szerint ők segítség nélkül, önmaguktól is rájönnek majd arra, hogy miért személytelen, általános, a nemzeti, történelmi hagyományokat semmibe vevő a kommunista jelkép, és mitől patinás, klasszikus motívumokat, alapelemeket felvonultató a mostani. A sas, a kard, a kereszt, a jogar, a fejedelemségek címerei nem mai keletű szimbólumok, hanem általánosan ismert, elfogadott, használt jelentéstartalmú motívumok. A kommunista címerek a proletár internacionalizmus, „a múltat végképp eltörölni” jegyében születtek, és azért hasonlítanak olyan nagyon egymásra, mert rokon, illetve azonos kelléktárból merítettek.  Sarlót és kalapácsot, búzakalászt, ötágú vörös csillagot, hegyeket, folyókat, erdőket, zászlókat stb. láthatunk rajtuk. Valamennyi előképe lényegében — a korabeli vezetők számára már-már természetes, magától értetődő módon — a szovjet címer volt.
A témaválasztást természetesen ennél a feladatnál is tágabb értelemben érdemes megközelíteni, vagyis a szemléltetésnél bátran bemutathatunk logókat, emblémákat, civil szervezetek, sportegyesületek pajzs, vagy netán más formájú jeleit is a nemesi-, ország-, városcímerek mellett.
 
Heraldika, heraldikusok
 
A líceumi osztályokban nem heraldikusokat képezünk, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a feladat befejezésekor a tanítványainknak ne legyenek alapvető, általános, elemi fogalmaik a címertanról, mint a történelem segédtudományról. Jó, ha fel tudják sorolni nagyvonalakban a címerek alkotóelemeit, színhasználatának jellegzetességeit, és felismerik a leggyakrabban alkalmazott kompozíciós szerkezeteket is.
Új ismereteket sok úton, módon szerezhetünk, többek között úgy is, hogy a tanítványaink informálódnak, gyűjtenek a témakörköz kapcsolódó szövegeket, képeket a rendelkezésükre álló forrásokból; tankönyvekből, albumokból, a világhálóról, a helyi múzeum anyagából.
A régi és újabb címereknek, logóknak, emblémáknak nagyon sok kicsinyített, nyomtatott, kitűzőként, kitüntetésként is használt változata ismeretes. Az ilyen és hasonló tárgyak eredményes gyűjtését a tanárnak ösztönöznie, honorálnia kell minden rendelkezésére álló eszközzel (jeggyel, dicsérettel, jutalommal) hiszen ez gördülékenyebbé, tartalmasabbá, változatosabbá, életszerűbbé teszi a közös munkát. Elképzelhetőnek tartok a kivitelezés időtartama alatt egy alkalmi tárlatot is a meggyűjtött anyagokból az osztályteremben, az iskola folyosóján, honlapján.
 
Interdiszciplináris vonatkozások

 
A heraldika tehát, mint láttuk közvetlenül kapcsolódik a történelem tanításához. Az ország, városunk címerének közvetlen, alapos megismerése a patrióta, lokálpatrióta magatartásmód kialakításának hatékony eszköze lehet. Más országok jelképeinek a tanulmányozásával bővíthetjük a földrajzi, történelmi, gazdasági, kulturális, tudományos ismereteinket is ugyanúgy, mint a régi nemesi címerek tanulmányozásával. Az utóbbival azért is, mert a nemesség képviselői között szép számmal akadtak a századok során olyanok, akik íróként, tudósként, politikusként, katonaként, lelkészként nagy szolgálatokat tettek a hazájuknak, a kortársaiknak, az emberiségnek. Mivel gyakran pont ezekért a tettekért kaptak nemességet, magától értetődően erre utaló motívumokat is találhatunk a címereiken.
Kisebb helyiségek címereiben általában uralkodóak a gazdasági, mezőgazdasági, ipari tevékenységekre utaló jelek: szőlőfürtökkel, levelekkel, halakkal, hordókkal, almával, állatfigurákkal stb. is találkozhatunk itt.
Ami a logókat illeti, azok motívumvilága annyira szerteágazó, hogy szinte nem létezik olyan területe az életnek az orvostudománytól a csillagászatig, a sporttól a zenéig, amellyel ne lehetne kapcsolatba hozni ezeket.
Lényegében minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy nincs olyan iskolai feladat (a matematikát, az angol nyelvet és a hitoktatást is beleértve) amelyeknek nincs tantárgyakon átívelő vonatkozása, szerepköre. A nevelő feladata abban áll, hogy felismerve ezeket, tudatosítsa tanítványaival azt az egyszerű, de sokak által menetrendszerűen mellőzött tényt, hogy a dolgok összefüggenek, és az iskolában elsősorban nem különálló tantárgyakat tanítunk, hanem összehangoltan valamennyi segítségével lényegében világképet, viselkedési, alkalmazkodási, beilleszkedési modellt közvetítünk, formálunk, alakítunk.
 
Milyen címereket, logókat tervezzünk?

 
    Aki végigolvasta a fenti sorokat, az bizonyára sejti, hogy a képzőművészeti nevelésnél még egy meghatározott, jól körülírható téma esetében is végtelenül változatos választási lehetőségek állnak a rendelkezésünkre. Jelen esetben tervezhetünk egyéni vagy családi címert, készíthetünk címerterveket egy színházi előadáshoz, logókat az osztályközösségünk, a futballcsapatunk, tánccsoportunk számára és még hosszan sorolhatnám. Itt már jó, ha nem csupán megengedjük a választás lehetőségét a tanítványainknak, hanem egyben ösztönözzük is ezt, hiszen a szabad opció a kedvvel, örömmel, beleéléssel végzett munka egyik nagyon fontos előfeltétele.
Nincs olyan tantárgy, tudomány, amelyet ne lehetne színes, változatos, örömteli gyakorlatok segítségével megszerettetni, meghódítani, ebben nagy, sőt meghatározó szerepe lehet a tevékenységet irányító nevelőnek. A rajztanárok zöme a pedagógusok túlnyomó többségével ellentétben alkotó ember, számukra a játékos, változatos, egyéni megközelítés természetes, magától értetődő alapállás, amely ráadásul az egyetlen lehetséges útja a tartós, hosszú távon is érvényes ismeretek szerzésének.
Mit kezdene egy hagyományos módon gondolkozó, csak a hivatalosan rendelkezésre bocsátott lehetőségekkel élő (tankönyv, központilag ajánlott, küldött szemléltetők stb.), vagy az osztályban általában csupán a katalógussal és személyes tárgyaival érkező pedagógus egy ilyen feladattal? Valószínűleg lerajzoltatná a tanulókkal az ország-címert a tábla felett látható minta alapján, közben pontos utasításokat adna a mérettel, az arányokkal, a felület beosztásával, a színezésével kapcsolatban, és annak függvényében értékelné, osztályozná a kész munkákat, hogy mennyire hasonlítanak a mintára, a kiindulópontra.
Mit közvetít, mire ösztönöz a magatartásával egy ilyen pedagógus? Másolásra, engedelmességre, kész minták kritikátlan elfogadására buzdít, a tanulót nem neveli, nem formálja, hanem utasításokat, parancsokat teljesítő sorkatonává degradálja. Napjainkban sajnos az iskolák zömében még így tanítanak matematikát, irodalmat, földrajzot, fizikát és sajnálatos módon olykor képzőművészeti nevelést is. Mindez ellentmond annak a megállapításnak, hogy egy alkotó ember magatartásmódja eleve más. Az ellentét csak látszólagos, hiszen nem mindenki alkotó, aki rajzot tanít, és egy kreatív pedagógus is választhatja a könnyebb, kényelmesebb, különösebb erőfeszítések nélkül irányítható, értékelhető tevékenységet akkor, ha végképp belefásult a szakma, az iskola vezetősége, a tanfelügyelőségek által nem igazán értékelt, olykor észre sem vett magán kezdeményezésű újító erőfeszítésekbe.
 
Motívumok, jelképek a tanulók címertervein

 
    A líceumi tanulók tervein látható, azonosítható elemek, motívumok, színek, keretek, kompozíciós megoldások nagyon sok mindent elárulnak fiataljainknak az életről alkotott elképzeléseiről, vágyairól, példaképeiről. Felületes, sommás, lesújtó, általánosító véleményeket viszonylag könnyű megfogalmazni, kimondani velük kapcsolatban, de aki kicsit közelebbről ismeri a gondolkozásmódjukat, értékrendjüket, érzésvilágukat, az biztos, hogy sokkal óvatosabban, árnyaltabban fog nyilatkozni.    
Hogyan ismerhetjük meg jobban, közelebbről tanítványaink gondolkodásmódját, elképzeléseit, vágyait, törekvéseit? Többek között a rajzaik, festményeik, önálló alkotásaik elemzése segítségével. Ez a közvetlen, áttételek, bonyolult átformálások nélküli közlésmód egyike a legmegbízhatóbb forrásoknak. Semmivel sem pótolható a munkákból áradó intimitás, amely csak az alkotói magány légkörében alakulhat, bontakozhat ki igazán. Kicsit hasonlítanak ezek a rajzos vallomások az első szabad témájú irodalmi próbálkozásokra, fogalmazásokra, azzal a különbséggel, hogy a közlésmód közvetlen jellegének betudhatóan lényegesen ösztönösebbek, őszintébbek azoknál.
Nem véletlen, hogy a gyerekrajzok világát pszichológusok, pszichiáterek, művészetpedagógusok népes tábora tanulmányozza töretlen érdeklődéssel, intenzitással már jó száz éve. A franciák ismerték fel először ennek jelentőségét, súlyát, tőlük vették át, gazdagították a kutatási módszereket szerte a világon a szakemberek. Az megint más kérdés, hogy ki minősül szakembernek ezen a területen, ennek taglalásába ezúttal nem mennék bele. Akit érdekel a jelenség, annak szíves figyelmébe ajánlom a Gondolatok a gyermekrajzok olvasatáról (Magiszter, 2010. tél) című tanulmányomat, amely többek között még a honlapomon (muhisandor.eoldal.hu) is olvasható.
    Számomra egyáltalán nem meglepő módon nagyon sok címerterv főszereplője volt a szerelem, a család, a barátság. Ezek közismert jelrendszerét (kézfogás, szív, virág stb.) a tanulók ötletes kiegészítőkkel, gyakran monogrammal, díszítő írással gazdagították. Egyáltalán nem részletkérdés a munkáknak a színvilága, amit általában az egyensúlyra, harmóniára, egységre való törekvés jellemez.
Számos terv központi motívuma a zene, sport, irodalom szeretete, de van olyan tanuló is, aki a márkás szépítőszerek, a világháló, a társasági oldalak, a digitális fényképezőgép, maroktelefon, a horror, thriller rajongója.
A munkák beható tanulmányozása végtelenül változatos formájú, díszítésű, méretű ablakot, távlatot nyit a fiatalok gondolat és érzelemvilágára, jóval színesebb, lényegesen gazdagabb, izgalmasabb, tartalmasabb ez, mint amit egy mai iskola térségünkben nyújtani képes nekik. Ez némiképp magyarázatot ad arra a téves, közhelyszerű megállapításra, miszerint az iskolai sikertelenség jórészt a mai fiatalok passzivitásának, érdektelenségének, arroganciájának tudható be. Amíg friss európai polgárokként tömött, zárt sorokba rendeződve, obligát módon háborogva élénken tiltakozunk a kollektív bűnösség elve ellen, addig észre sem vesszük, hogy ezt a hibát mi gyakran a saját gyerekeink, fiatalságunk megítélésekor követjük el.
       
A tevékenységek közösségteremtő erejéről
 
Nagyszerű, semmi mással sem összetéveszthető, behelyettesíthető érzés a befejezett munkák közös számbavétele. Ha ez már szokássá vált, akkor általában ünnepélyes hangulatban zajlik, felesleges szavak, magyarázatok nélkül. Ha található két nagyobb tábla az adott osztályteremben, akkor minden munka felkerülhet ezekre, ha nincs, a tanár az általa legsikerültebbnek tartott munkákat válogatja ki, de ebben az esetben a táblán a válogatás után jó, ha legalább egy hely üresen marad. Ide teheti a rajzát bárki az osztályból, aki úgy érzi, hogy a táblán látható tervek szintjét ötletességével, a kivitelezés minőségével ő is elérte, de valamilyen ok miatt a munkáját nem válogatták be. Arról, hogy valóban ott maradhat-e a rajza, az osztály szavazattal dönt. Ha nem, újabb jelentkező próbálkozhat az üresen maradt hely elfoglalására. Mivel ismerkedünk meg közelebbről egy ilyen játék kapcsán? Azzal, ami még olykor fájdalmasan hiányzik a hazai közéletből, a demokratikus gondolkodás-, és magatartásmóddal.
Többször is előfordult már, hogy a tábla felülete a minőségi munkák nagy száma miatt eleve kevésnek bizonyult, ilyenkor használjuk fel a kiállításhoz az ajtót, valamint az osztály olajfestékkel bevont falfelületeit is, kínosan vigyázva arra, hogy ne hagyjunk sehol nyomokat. Ha megtennénk, annak jelzésértéke van, közvetve az üzenjük ezzel tanítványainknak, hogy bátran, következmények nélkül rongálhatják környezetüket.
Ha már összeállt a kiállítás anyaga, rátérhetünk a teljesítmények megbeszélésére. Élmény, ösztönzés ez diáknak, tanárnak egyaránt a folytatáshoz. Minden kiértékelés természetesen irányított, rendszerbe foglalt folyamat, amelynek lényege, vagy ha úgy tetszik vezérfonala a kitűzött célok megvalósításának módja, színvonala. A fentiek mellett természetesen nem akadályozhatjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szubjektív megközelítéseket, a sajátos erények, hibák, jellegzetességek kiemelését sem. Miközben hangosan, vagy szavak nélkül önmagunknak rangsorolunk, kiemelünk, elmarasztalunk az osztályteremben, talán észre sem vesszük, hogy a kezdetben atomizált, egymást alig ismerő csapat tagjai egyre inkább közösséggé kovácsolódnak.
Közösségteremtő ereje van a kisebb vagy nagyobb csapatoknak, egyesületeknek tervezett logóknak is. Ezek megbeszélése, elemzése, a legmegfelelőbb változatok kiválasztása, véglegesítése, felnagyítása, sokszorosítása stb. mind-mind kiváló alkalmak arra, hogy megerősítsék az összetartozás érzését.
 
Önismereti teszt

 
    Ez a rész elsősorban arra utal, hogy a tanítás-tanulás folyamatában meghatározó szerepe van az önismeretnek. Nem nevezhetünk tantárgytól függetlenül jónak, még elfogadhatónak sem egyetlen olyan feladatot, témát, gyakorlatot, amely nem nyújt segítséget képességeink, tehetségeink, munkabírásunk időnkénti felméréséhez. A tanultakat, a tapasztalatokat felnőttként nem egy átlagos tanulónak kell majd hasznosítania, hanem annak a sajátos tulajdonságokkal, képességekkel, kinézettel, szellemi, fizikai, pszichikai adottságokkal rendelkező embernek, aki a 7 milliárdos létszámú emberiség egyedi, senki mással sem azonosítható tagja.    
A gyakorlat azt igazolja, hogy az ember akkor válik igazán hatékony, eredményes tagjává a társadalomnak, ha valós képe van önmaga képességeiről, erényeiről, ugyanakkor korlátairól is. Ennek a tulajdonságnak már az új ismeretek befogadásánál is kiemelt jelentősége van, ezért fontos az azonosítása, kiemelése minden tantárgynál. A hazai szakirodalom bőven foglalkozik ezzel, de az okfejtésekben a képzőművészeti nevelésről alig, vagy csak érintőlegesen esik szó, pedig ennek a tantárgynak nincs olyan feladata, amelyik az önálló, egyéni kivitelezésnek és a kollektív értékelésnek köszönhetően ne kínálna lépten-nyomon az önismeretre számtalan lehetőséget. Ilyen tényezőként fogható fel magának a témának, és főleg az ehhez kapcsolódó motívumoknak a kiválasztása is. A saját címer tervezése eleve önelemzésre készíti a tanulót, hiszen azokat a tárgyakat kell ábrázolnia, amelyek fontosak a számára, amelyek jellemzőek rá. A munkájának értékelése során azzal is szembesül majd, hogy a többiek hogyan látják, mennyire tartják rá jellemzőnek a választását.
 
Végül

 
    Tapasztalataim szerint a rajztanárok számára állandó gond az olyan témák, feladatok kiválasztása, amelyek azon kívül, hogy beilleszthetőek az érvényes kerettantervekbe, játékosak, érdekesek, vonzóak és hangsúlyozottan formatív jellegűek. Ez a megállapítás fokozottan érvényes a csupán néhány éves múlttal rendelkező, ki tudja hányadik alkalommal újraélesztett líceumi rajztanításra.  Miért? Mert hatalmas a tanácstalanság és a tájékozatlanság ezen a területen, a megfogalmazott célok annyira általánosak, hogy alig nyújtanak kapaszkodókat a jó szándékú, elkötelezett pedagógusoknak. Miért pont nekik? Azért mert a többiek ilyen apróságokkal nem foglalkoznak, hiszen a fizetés jön, az elpocsékolt, szürke, jellegtelen munkaévek pedig beleszámítanak a nyugdíjba.
    Tankönyvek természetesen vannak, már hogyne lennének? Olyan naprakészen alternatív valamennyi, hogy öröm válogatni belőlük. Ezek megrendelői, megírói, népszerűsítői, haszonélvezői csak egyetlen apróságot hagytak figyelmen kívül, azt ti, hogy képzőművészeti nevelést még az elemi iskolában se lehet könyvből tanítani vagy tanulni. Természetesen a továbbiakban nem teszem fel azt az egyértelműen tapintatlan kérdést, hogy egy egészséges, korszerű tanügyi rendszerben a XXI. században egyáltalán van-e olyan tantárgy, amelyet csak könyvből lehet tanítani. Azért nem, mert a kollégák zömét valószínűleg zavarba hoznám az egyetlen lehetséges válasszal.
    A fentiek helyett inkább a mostanihoz hasonló, a gyakorlatban már kipróbált és bevált feladatokat ismertetek, népszerűsítek, hátha valaki kedvet kap hozzájuk.
 
                     
 
 
PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ!
(Tervezzünk bankjegyet)

a tanítványaim által tervezett bankjegyek
 

Hány lejt adnak manapság egy „kemikorallóért”, „micimackóért”, „díváért”? Természetesen itt nem a „nemecsek” vagy a „ceauşescu” példák alapján kisbetűsített nevekről van szó, hanem a dollárhoz vagy az euróhoz hasonló, de ezúttal didaktikai célokból egyéniesített, méretre szabott, saját tervezésű, elnevezésű bankjegyekről, mint képzőművészeti feladatról szeretnék megosztani néhány gondolatot, ötletet, javaslatot az érdeklődővel.
 
    Mit szeretett Andy Warhol a legjobban?
 
Ha fel akarjuk kelteni tanítványaink érdeklődését, azt kívánjuk, hogy velünk együttműködve fedezzék fel a környező világot, akkor olyan témákat, feladatokat kell választanunk a számukra, amelyek amellett, hogy érdekesek, mozgósítóak, kreativitásra, kezdeményezőkészségre buzdítanak, lehetőséget nyújtanak kultúránk, történelmünk, művészettörténeti értékeink beható, játékos felfedezésére, megismerésére is. Ez alapszabály, és természetesen nem csak a képzőművészeti nevelésre, hanem valamennyi iskolában zajló tevékenységre vonatkozik.       
Valahányszor bankjegyekről beszélek a tanítványaimnak, eszembe jut az Andy Warholhoz (1928-1987), az amerikai pop art egyik legjelentősebb képviselőjéhez fűződő anekdota. A fiatal, még kezdő művész megkérdezte egy korosabb, már befutott pályatársától, hogyan válhatna híressé. Ő azt tanácsolta, hogy olyasmit kell festenie, amit igazán, szívből szeret. Warhol úgy gondolta, hogy számára a pénz a legfontosabb, ezért négy négyzetméteren megfestett 200 darab egydolláros bankjegyet. Egy ilyen gesztust bizony nehéz felülmúlni, mert a dal szerint piros rózsából is maximum száz szálat nyújtanak át a kedvesnek.
A jó tanács úgy tűnik bevált, hiszen Warhol ismert, világhírű művész lett. Annyira értékelt és számon tartott, hogy a fenti alkotásáért 2009-ben, 22 évvel a halála után közel 45 millió dollárt fizettek ki egy New York-i árverésen. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez valami rekord, azoknak megemlíteném, hogy Jackson Pollock 5-ös számú festménye 140 millió dollárért, Gustav Klimt Adele Bloch Bauert ábrázoló műve pedig 135 millió dollárért talált gazdára. Ezek után még mondja valaki, hogy a pénznek csak áttételesen van némi köze a képzőművészethez.
 
Az eurós bankjegyekről kicsit másképp
 
Évek óta, amikor az európai művészet történetéről, építészetéről tanítok, minden alkalommal közelebbről is elemezzük az eurós bankjegyeket. Miért? Mert ezeken az ókortól napjainkig tanulmányozhatjuk a legjelentősebb európai építészeti stílusokat. Az érdeklődés felkeltése szinte eleve biztosított, hiszen rendkívül népszerű a térségünkben már jól ismert, de Romániában még be nem vezetett fizetőeszközről van szó, amely egyelőre ritka alkalmakhoz, külföldi utakhoz kötődik.
Megítélésem szerint ezeket stílustörténeti szempontból tanulmányozni csak akkor érdemes, amikor már vannak alapfogalmaink az ókori építészetről, a román stílusról, gótikáról, a reneszánsz, barokk stílusjegyekről, amikor már tudunk néhány dolgot a XIX. századvég vasvázas vagy az ezredforduló hipermodern, vasbeton, műanyag és üveg csodáiról. Általános iskolában csak hetedik, nyolcadik osztályosok számára javasolom a témát, viszont a líceumi osztályok bármelyikében megvalósítható, kivitelezhető.
Természetesen a bankjegy ebben az esetben is csak ürügy, kiindulópont, hiszen ezekhez az ábrákhoz még számos épület, jellegzetes stíluselem megismerése, tanulmányozása kapcsolható. A tanítási módnak óriási előnye, hogy a bemutatott ábrák még nagyon hosszú ideig folyamatosan visszaköszönnek, és ezzel részben az ismétlés, rögzítés is biztosítva van.       
Nem árt, ha a játékos bevezetés, beszélgetés közben közöljük, hogy az eurós bankjegyek tervezője Robert Kalina (sz. 1955), az Osztrák Nemzeti Bank grafikusa, vagyis közvetve jelezzük ezzel, hogy a bankjegyeink, bélyegeink, plakátjaink, könyvborítóink tervezői grafikusművészek, akik korunk egyik legelterjedtebb, legnépszerűbb műfaját, az alkalmazott grafikát művelik. Ez is mindennapi életünk több területét érintő, olykor szerves része, kötelességünk tehát közelebbről megismerni.
 
Hogyan látunk munkához?
 
A felfedezés, ismeretszerzés, rögzítés nagyvonalakban a következő szakaszokban zajlik:
 
01.  Első lépésben azonosítjuk a bankjegyeken látható stílusirányzatokat és az ehhez tartozó alapszínt. Ezt az utóbbit a legegyszerűbb megjegyezni, hiszen a legtöbben eleve tudni fogják, hogy az öteurós bankjegy szürke, a tízeurós piros, a húszeurós kék és így tovább. Sajnos ennél több részletet, már egyre kevesebben képesek kapásból felidézni, a többi elem, ábra valahogy a többség érdeklődési körén kívül esik. Nem mindegy az sem, hogyan szemléltetünk. Ehhez a bankjegyek kinagyított, legalább A4-es méretű reprodukcióit javasolom, amelyek tapadós gyurmával rögzíthetőek a táblán. Bemutathatunk természetesen valódi bankjegyeket is, de ezeknek a szemléltetésnél méretük miatt csak másodlagos szerep juthat.
02.  Másodjára villámkérdések következnek. A tanár mond egy stílust és a tanulók azonosítják ezt a megfelelő bankjegyekkel. Közben természetesen tisztázzuk a stílus alapvető jellemzőit és folyamatosan utalunk a már ismert európai és helyi példákra. Jó, ha az utalás reprodukciók segítségével történik, hiszen vizuálisan sokkal jobban, tartósabban rögződnek a fogalmak.
03.  Harmadik lépésben bemutatjuk az egyik európai, magyarországi, romániai palotát, templomot, a tanulónak pedig fel kell ismernie annak stílusát, illetve azonosítania kell ezt valamelyik bankjeggyel. Közben a bankjegyek reprodukciói alá, a táblán felsorakoztathatjuk a stílusra jellemző legnépszerűbb példákat.
04.  Negyedik pontként, többszörös gyakorlás után jöhetnek a „becsapós” kérdések. Ezúttal egy szecessziós, eklektikus stb. épületet kellene a tanulóknak valamelyik bankjeggyel azonosítani, ami természetesen nem lehetséges.
05.  Mielőtt rátérnénk a gyakorlati alkalmazásokra, tisztáznunk kell azokat az alapelemeket, amelyek könnyen felismerhetőek és jelen vannak a legtöbb bankjegyen. Ez a konkrét kivitelezésnél csak kiindulópont, kapaszkodó, őrizkedjünk valamennyi megjelenítésétől, hiszen ez ahhoz vezethet, hogy a tanulók a részletek utánzása közben nem a lényegre koncentrálnak.
06.  Csak ezek után következhetnek a gyakorlati feladatok, amelyek a kitűzött cél, a tanár kreatív gondolkozása függvényében nagyon sokfélék lehetnek. A fenti kérdezz-felelek játékok képanyagát természetesen a helynek, helységnek, az iskola jellegének stb. függvényében folyamatosan bemutatjuk, bővítjük, színesítjük, differenciáljuk és az anyag kiegészítésébe, változatosabbá tételébe bevonjuk a tanulókat is.
Meggyőződésem, hogy az előző ismeretek csatolása a bankjegyekhez nem csupán az ismétlés, rögzítés hatékony eszköze, hanem ugyanakkor kézenfekvő és hatásos utalás az iskolában tanultak és a mindennapi életben tapasztaltak kapcsolatára. Az ilyen és hasonló feladatoknak köszönhetően a mindennapi iskolai munkánk életszerűvé válhat. Milyen lehetséges játékok, játékos tanulási módok vannak még képzőművészeti nevelésből vagy kézművességből? Nos, ezzel kapcsolatban — mint arról eddig már több helyen írtam — készítettem egy DVD-t, amelyen több mint 30 ezer kép és 800 oldalnyi szöveg és rengeteg ajánlott feladat nyújt választ, hathatós segítséget minden olyan kollégának, akit ez a kezdetben göröngyösnek tűnő, de hatékony, érdekes, aktivizáló módszer érdekel.
 
A bankjegyek kultúránk, gondolkodásmódunk, értékrendünk jellemző tükrei
 
Mi minden található a bankjegyeken? Nos, a kötelező információkon, biztonsági elemeken kívül még rengeteg dolog, amellyel egy nép, nemzet büszkélkedhet, amelyeket másokkal is szeretne megismertetni. Az első nyugati útjaim alkalmával még külön zsebben tartottam a koronát, márkát, frankot, lírát, schillinget, mert egyáltalán nem volt mindegy, hogy a különböző országok étkezőiben, kávézóiban, mosdóiban melyik zsebembe nyúlok. Az euró bevezetésével ez a művelet már leegyszerűsödött, hiszen így az európai pénznemek zöme emlékké, kuriózummá vált. Gyakran találkoztam Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, különféle vendéglőkben, gyorsétkezdékben, sörözőkben olyan pannókkal az utóbbi években, amelyeken ezekből a forgalomból kivont bankjegyekből készült montázsokat láthatott az ember a bárpult mellett, vagy a kassza környékén, a falon.
A legtöbb nemzeti bankjegy személyekhez, uralkodókhoz, tudósokhoz, közéleti nagyságokhoz, hadvezérekhez, művészekhez köthető, csupa olyan személyiséghez, akiknek az élete példaértékű, viszonyítási alap. Valahogy kimaradtak közülük a futballisták, lakodalmas zenészek, topmodellek, feketézők, vállalkozók és az újgazdagok, emlékeztetve ellentmondásokkal teli korunk sikerembereit arra, hogy hosszú távon az értékrend nem borult fel, a pillanatnyi látszat ellenére a tartalmas, valódi értékek, teljesítmények még hosszú távon időt állóak, maradandóak.
Az euró természetesen kivétel, hiszen ez már nem nemzetei sajátosságokról, személyiségekről, hanem a közös otthonunkról szól. Mit tudnak a tanulók vagy a felnőttek a bankjegyek ábráiról? Ha felteszünk néhány rutinkérdést, pár másodperc alatt meggyőződhetünk arról, hogy szinte semmit. Az érdeklődési kör valahol a címleteknél elakad, és ezen a területen nincs sok különbség az írástudatlan és a tanult emberek között. Megítélésem szerint ez a tény is indokolja a bankjegyek közelebbi, aprólékos tanulmányozását nem csak a képzőművészeti nevelés kapcsán.
 
A román bankjegyekről
 
Nicolae Iorga, George Enescu, Nicolae Grigorescu, Aurel Vlaicu, Ion Luca Caragiale, Lucian Blaga, Mihai Eminescu hazai példaképeink, a román kultúra, irodalom, művészet, tudomány kiválóságai. Ha már gyakran találkozunk velük nemcsak a tankönyvekben, hanem a bankjegyeken is, nem árt kicsit többet, bővebbet tudni a tevékenységükről, alkotásaikról.
Természetesen képzőművészeti nevelésből kiemelt helyen foglalkozunk Nicolae Grigorescuval, miközben őszintén sajnáljuk, hogy a Constantin Brâncuş arcképét, műveit bemutató régebbi ötszáz lejes már nincs forgalomban. A mostani bankjegyeinket különben román grafikusok, Octavian Penda illetve Nicolae Săftoiu tervezték.
Amikor a román festészetről beszélgetünk, általában közösen megvizsgálunk egy 10 lejest, amelyen rajta van a román festészet klasszikusának az arcképe, továbbá ecset, paletta és virágok, valamint a művész által többször is ábrázolt motívumok. Kis keresgélés után megtalálhatjuk ugyanitt születésének és halálának időpontját is. Ha a művésznek található munkája a megyei múzeumban, arról feltétlenül említést kell tennünk ilyen alkalmakkor. Szatmárnémetiben beszélhetünk többek között az Északi Színház által bemutatott Caragiale darabokról, a Mihai Eminescu Nemzeti Kollégiumról, utcáról, szoborról, a Lucian Blaga sugárútról, általános iskoláról, mellszoborról. Természetesen kereshetünk közvetett kapcsolódásokat, párhuzamokat is, hiszen Aurel Vlaicu, vagyis az 50 lejes kapcsán Szatmárnémetiben például említést tehetünk Bánhidi Antalról, aki a saját tervezésű Gerle 13-as gépével világcsúcsot ért el a repülés hőskorában, és még folytathatnám.
 
A DVD anyagában is találhatóak pénzek, bankjegyek reprodukciói
 
    Néhány éve egy iskolatörténeti kiállítás anyagát állítottam össze a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium számára. Ehhez kiegészítő, illusztrációs anyagként, korabeli bankjegyeket is beillesztettem a dokumentumfotók, rajzok közé, és azt tapasztaltam, hogy így színesebbé, hangulatosabbá, kézzelfoghatóbbá, korhűbbé váltak a pannók. Innen származott az ötlet, hogy a DVD-m (Szemléltetők) anyagának, Reform címet viselő könyvtárában is szerepeltetek bankjegyeket azokban az alkönyvtárakban, amelyekben a történelem és irodalom tanításához az általam talált, javasolt szemléltetőket összegyűjtöttem. Megítélésem szerint ezekre éppúgy szükség van, mint a képzőművészeti reprodukciókra, ismert épületek, személyiségek fotóira stb.
A bankjegyek ábráinak interdiszciplináris jellege vitathatatlan, de vannak olyan tantárgyak, amelynél ezek bemutatása, ismertetése megkerülhetetlen. Miért? Azért többek között, mert jellemzőek a különböző korok, társadalmi rendek jelképei, példaképei, ezek ismeretében sokkal közelebb kerülhetünk a korszak szelleméhez, gondolkodásmódjához. Akár a két világháború közötti, akár a kommunizmus vagy korunk román illetve magyar bankjegyeit tanulmányozzuk, hasonlítjuk össze, nyilvánvaló különbségeket fogunk felfedezni, amelyek köthetőek egy bizonyos mértékig a technikai feltételekhez, kordivathoz, de ezeken túl a bankjegyek a mindenkori állami propagandagépezet többé-kevésbé hatékony, politikai eszközei is. Nem kérdés, hogy a két világháború közötti ötezer lejes bankjegyen miért pont Decebál és Traianusz kettős profilja díszeleg, és az sem, hogy miért jelenik meg a kommunizmus éveiben a bankjegyeken Nicolae Bălcescu vagy Tudor Vladimirescu arcképe. A napjaink román bankjegyein látható személyiségek már úgy lettek kiválasztva, hogy az európai, jórészt kulturális jellegű, tartalmú értékrendhez igazodjanak.
    A szocialista Magyarország is száműzte bankjegyeiről a királyokat, szenteket, ezeket Dózsa Györggyel, Petőfivel, Adyval helyettesítette be. A mai magyar bankjegyeken újra helyt kapott Szent István, Bethlen Gábor és Mátyás király. Az sem véletlen, hogy Széchenyi István vagy Deák Ferenc — más és más indoklással ugyan — de a szocialista és a mai papírpénzeken, illetve érmeken is jelen van.
 
    Téma, kiindulópont
 
A bankjegy ábrázolása tehát lehet téma, kiindulópont, ezek helyes megválasztásának úgy gondolom minden egyes tantárgy esetében meghatározó jelentősége van. Mi a különbség a téma és a kiindulópont között? A téma, mint fogalom megítélésem szerint zártabb, körülhatároltabb, a kiindulópont eleve magába foglalja az alakítás, változtatás, kreatív megközelítés lehetőségét. Ezeknek a lehetőségnek az értő kiaknázásához rugalmas gondolkodásmódú, kreatív, a tanulók érdeklődési körét közelről ismerő pedagógusokra van szükség. Közhely, hogy ez legtöbbször nem kor, hanem elsősorban szellemi frissesség, rugalmasság, intelligencia kérdése.
Mit értek téma-, kiindulópont választás alatt? Természetesen nem azt, hogy minden tanár maga dönti el, hogy mit tanít az adott tantárgyból, hanem elsősorban arra gondoltam, hogy a tantervben előírt célok, feladatok ezernyi úton-módon megvalósíthatóak a hely, iskola, körülmények, hagyományok stb. függvényében.
Bármilyen szinten tanítunk képzőművészeti nevelést, nem szakíthatjuk el ezt a tantárgyat sem azoktól a területektől, érdeklődési köröktől, amelyek a tanítványaink számára fontosak. Nem árt tehát, ha tudjuk, ismerjük azokat az eszközöket, területeket (maroktelefont, számítógépes programokat, társasági oldalakat stb.) amelyekkel tanítványaink napi kapcsolatban vannak, amelyek lekötik érdeklődésüket. Ezek figyelmen kívül hagyásának, megkerülésének minden esetben a tantárgyunk, a mindennapi munkánk eredményessége láthatja a kárát.
Ha sikerül olyan érdekes, játékos formákat találnunk, amelyek az egész osztályközösséget mozgósítják, bevonják egy feladat elkészítésébe, olyanokat, amelyek lehetőséget nyújtanak a tantárgyak között kapcsolatok felismerésére, a helyi értékek felfedezésére, megismerésére, amelyek több ponton találkoznak tanítványaink érdeklődési körével is, akkor nyert ügyünk van. Beszélgetéseink az eurós bankjegyek kapcsán ezért sohasem öncélúak, hanem a fentiek szellemében zajlanak.
 
Tervezzünk saját bankjegyet!
 
A saját bankjegyek tervezése kreativitást, kezdeményezőkészséget, vagy a technikai, kompozíciós ismereteket fejlesztő, rögzítő gyakorlatokként is felfoghatjuk. Megközelíthetjük a feladatot a humoros oldaláról is, és ennek kapcsán egy népszerű grafikai műfajjal, a karikatúrával ismerkedhetünk. Közhely, hogy képzőművészeti nevelésből sohasem egyetlen problémát oldunk meg, hanem az alapfeladat köré szinte állandó jelleggel még nagyon sok, kevésbé nyilvánvaló, másodlagos, harmadlagos cél megvalósítása is kapcsolódik.
Készíthetünk természetesen a meglévő bankjegyek motívum- és formavilágának a felhasználásával fiktív utánzatokat is. Ilyenek már vannak, hiszen megtervezték az egymillió eurós, vagy a százezer dolláros bankjegyet, amikor köztudott, hogy az euró esetében a legnagyobb címlet az ötszázas, míg az amerikai százdollárosnál nincs nagyobb a mindennapi forgalomban.
A feladatok érdekesebbé, vonzóbbá tétele kapcsán született az ötlet, hogy többek között olyan bankjegyeket is terveztetek tanítványaimmal, amelyeknek ők a névadói, tehát ezeknek rájuk jellemző, személyre szabott elemeket is kell tartalmaznia. Jó alkalom ez a díszítőművészeti alapelemekkel kapcsolatos ismeretek elmélyítésére, lehetőséget ad különböző anyagok és technikák felhasználására, de ugyanakkor önismereti teszt, az eredmények kiállítása, megbeszélése közelebb hozza egymáshoz az osztálytársakat, tehát közösségformáló ereje is van. A téma kapcsán folyamatos lehetőség van a nálunk és a szomszédos országokban használt bankjegyek alapelemeinek megismerésére, kielemzésére és az ismeretek széleskörű felhasználására a többi tantárgynál, illetve a mindennapi életben is.
Mivel ezt a témát először tavaly, a 2010-2011-es iskolai év során indítottam be a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, rendkívül kíváncsi voltam arra, hogyan fogadják a diákok a feladatot, és mit sikerül kihozni belőle. Eleve bíztam a tanítványaim ötletességében, kezdeményező készségében, humorérzékében, játékosságában, és nem csalódtam. Változatos, érdekes, olykor különösen érzékeny, szép, kifejező munkák születtek, amelyek túlnyomó többsége humorról és egészséges öniróniáról árulkodott. Mindez azért válhatott lehetővé, mert témaválasztásban, kivitelezésében ki-ki előképzettségének, tehetségének, érdeklődési körének, tapasztalatainak, rendelkezésre álló eszközeinek a függvényében használhatta a számára legmegfelelőbb megoldást, kivitelezési formát. Így jöhetek létre a végtelen változatosságú technikai megoldások is. Volt, aki kollázs, illetve montázs technikát alkalmazott, néhányan számítógépes programok segítségével valósították meg elképzeléseiket, a legtöbben akvarellel, temperával, filctollal, zsírkrétával, rajzszénnel, grafitceruzával, színes ceruzával, illetve vegyes technikával dolgoztak.
 
A játékos tanítás  hozadéka
 
Így, ezen a módon ismerkedhettem meg én is közelebbről a 7 égi sólyom, 100 jolly joker, 100 ezer orsi, 1 rose, 2 öko, 0 euró, 10 monroe, 1 slukk, 1 speed, 1 perec, 500 micimaci, 50 póker, 100 yang, 10 kent, 100 love, 1 smile, 10 bibi, 3 vaka, 10 deni, 1 zseton, 7 money, 100 blanella, 100 ezer nap, 100 green, 500 wau, 100 BPM, 5 form, one J.B., 50 vincent, 1 diva, 81 pink, 5 kemikorrallo, 100 szentilemon, 500 facepénz, 100 dia, 1 méz, 75 betty, 150 yvi stb. elnevezésű bankjegyekkel, és ezek kapcsán természetesen tanítványaimnak az ötletességével, rajztudásával, humorával, érdeklődési körével, ízlésvilágával, tájékozottságával is.
Sok szó esik manapság a fiatalok érdektelenségéről, passzivitásáról, a tanulással és egymással szembeni közömbösségéről. Úgy tapasztaltam, hogy a legtöbben — megfeledkezve a felnőttek gyakran lesújtó előítéleteiről— visszafojtott lélegzettel várták, ahogyan a kész munkák egy kevés tapadós gyurma segítségével felsorakoznak a táblán, és élvezet volt végighallgatni, ahogy nem mindennapi empátiával helytálló, segítőkész, konstruktív véleményeket fogalmaztak meg osztálytársaik ötleteiről, technikai tudásáról, kreativitásáról, gondolkozásmódjáról. A megbeszélés is a tanulás része, abból pedig, hogy mi mindenre figyeltek fel a fiatalok, azt is ki lehetett következtetni, hogy milyen szerteágazó, sokrétű és változatos az érdeklődési körük, mennyi mindent tudnak környezetükről, az őket körülvevő világról.
Hová tűnik ez a sok tudás, élénkség, érdeklődés a legtöbb tevékenységen, órán? Miért futnak gyakran zátonyra a nevelők, szülők által kezdeményezett, jobb sorsra érdemes megbeszélések, párbeszédek?  Ne törjük a válaszon a fejünket, hiszen semmi sem tűnt, tűnik el, csupán az elhibázott kiindulópontok, helytelenül választott keretek miatt nem kínálunk lehetőséget az őszinte, kendőzetlen, olykor nyers, de rendkívül tanulságos vélemények megnyilvánulására. Ha eleve rosszul fogalmazzuk meg kérdéseinket, ne lepődjünk meg a válasz helyett adott, gyakran nyeglének, ironikusnak tűnő megjegyzéseken se.
 
Fogyasztói társadalmunk ellentmondásai, sebezhetősége
 
Magam is meglepődtem azon, hogy anyagias, pénzközpontú világunkban a tanulók mennyi kritikával, iróniával kezelik korunk bálványát, hogyan teszik ötletes képi eszközökkel nevetségessé vélt mindenhatóságát. Természetesen a fiatalokra egyetlen korban, társadalmi rendszerben sem a tekintélytisztelet, vagy az előző generációk által példaképnek állított személyiségek, értékek kritikátlan imádata a jellemző. Figyelemre méltónak mondhatjuk viszont azt a tendenciát, ahogyan szakítva a hagyományokkal, az elődeik által kialakított értékrenddel, megalkotják a saját példaképeiket, jelezve azt, hogy megítélésük szerint a mosoly vagy a szerelem van olyan értékes, fontos, mint a dollár, és akár Micimackó vagy Pink is lehet egy generáció példaképe.
Azon felesleges vitatkozni, pláne okoskodni, hogy mennyire helyes, netán időtálló, illedelmes ez az értékrend, megítélésem szerint e helyett inkább azon lenne érdemes elgondolkoznunk, hogy a munkákból leszűrhető, áradó üzenet nem is annyira értékítélet, mint a tiltakozás jele. Az általuk tervezett bankjegyekből kiolvasható tiltakozásokból sok mindent megtudhatunk gondolkozásmódjukról és természetesen önmagunkról is, hiszen tükröt tartanak elénk, a példának kínált, elfogadhatónak, olykor jónak hitt világ elé.
 
                                                                                                                                                       
 
Ui. Mondják, nincs messze az a kor, amikor eltűnik a tapintható, kézzel fogható, zsebben hordható pénz, és teljes mértékben, végérvényesen áttérünk a manapság már egyre népszerűbb kártyás fizetési módra. Ha ez megtörtént, mit rajzolnak majd a tanítványaink? Ne aggódjunk, épp elég téma marad. Ez a terület — amelyből a bankjegy, mint egy lehetőség a sok közül szerepel — kiaknázhatatlan és kimeríthetetlen.

 

 

A mappában található képek előnézete 10. Líceumi rajztanítás


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.