Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. Fotózunk

2012.01.26



FOTÓZUNK

A digitális fényképezőgépek elterjedésével szinte megszokott jelenséggé vált, hogy a hallgatók és a tanár rendszeresen felvételeket készít a művészeti nevelés, kézművesség kurzusokon, szemináriumokon, gyakorló tevékenységeken valamint a különböző ünnepségek, események alkalmával.
Két-három éve már képanyagokat kérek a vizsgák alkalmával a hallgatóktól a saját iskolájukról, a falujukról, a tanítványaik munkáiról, az osztályban zajló tevékenységekről, a helyi művészeti, népművészeti értékekről, illetve a különböző tantárgyak, tevékenységek alkalmával, sikerrel használt saját gyűjtésű szemléltető anyagokról. Ezek bemutatása egyelőre fakultatív.
Nem tanultunk külön fotózni, hiszen a digitális készülékeknek a kezelése rendkívül egyszerű. Ennél sokkal fontosabb volt megtanulni, begyakorolni a képanyagok gyűjtésének, feldolgozásának, csoportosításának módját, ezekről elsősorban a lakásomban tartott szemináriumokon esett szó. 2009-től kötelezővé tettem a fotózást valamennyi hallgató számára. Akik nem rendelkeznek fényképezőgéppel, azok tőlem kapnak kölcsön.
Mi ilyenkor a hallgatók feladata? Elsősorban meg kell tanulni, be kell gyakorolni a készülékek alapszíntű kezelését. Nyomon kell követniük egy esemény menetét (szeminárium, gyakorló tevékenység, kurzus, ünnepi műsor, kiállítás stb.), és a legfontosabb momentumokat lefotózva, el kell készítsék képekben az esemény hiteles krónikáját.
A feladatok nem titkolt, nyilvánvaló célja az is, hogy a hallgatók kedvet kapjanak a fotózáshoz, vásároljanak saját készüléket és folyamatosan használják ezeket minél több tevékenységen.

Milyen készüléket vásároljunk?

a. Természetesen jót, márkásat, olyat, amelyet sokan eredményesen használnak, és amelyről tudjuk, hogy bevált. E sorok írója SONY készülékekkel dolgozik. Ha valakinek több fényképezőgépe van, fontos, hogy ezek azonos márkájúak legyenek, így cserélhető bennük az emlékezetkártya, akkumulátor is. Mivel ezek jobbára azonos rendszerűek, könnyű váltani egyik készülékről a másikra.
 
b. Fontos az elkészíthető képek finomsága, felbontása, ezt a MEGA PIXELS felirat (5-6-7-8 stb.) száma jelzi. Mimnél nagyobb a szám, annál jobb minőségű, nagyobb felbontású kép készíthető. Manapság 700-800 lejért már elég jó teljesítményű fényképezőgépek vásárolhatóak. A legfontosabb kiegészítőkkel együtt (csere akku, memóriakártya, állvány, tok stb.) kb. 1000 lejből az egész felszerelés beszerezhető.

c. Fontos tényező a készülék választásakor az elkészítendő kép közelítésének lehetősége (OPTICAL ZOOM) is. Általában, mint meghatározó jellegű adatot, ezt is feltüntetik a készülék külsején. Pld.: 3x, 5x, 10x stb.

d. Lényeges elem a készülék képernyőjének mérete. Ezen jelennek meg az elkészítendő képek, a beállítások, itt nézhetjük vissza az elkészített felvételeket stb. A képernyő (LCD monitor) átlójának a méretét jelzik a gép külsején, ezt általában inch-ben adják meg. Egy inch kb. 2,5 cm. Egy 7-8 cm átmérőjű kamerán kényelmesen nyomon követhetjük a fotozni való tárgyat, az elkészített felvételek minőségét, ezek egyes részletei kinagyíthatóak stb.

e. Olykor kiemelt jelentősége lehet a készülék méretének is. A kisméretű (de jó teljesítményű) fényképezőgépekkel, sokkal könnyebben dolgozhatunk az osztálytermekben, kirándulásokon, kiállításokon. Ezek ideiglenesen akár zsebben is hordhatóak.

f.  Ne vásároljunk profi vagy fél profi készülékeket. Ezek egyrészt nagyok, nehezek, másrészt jóval drágábbak. A kezelésük hosszas, alapos felkészülést igényel, a beállítások időigényesek.

g. Manapság sokan készítenek felvételeket maroktelefonnal is. Ma már kaphatóak olyan készülékek, amelyekkel elég jó minőségű, nagyfelbontású felvételek is készíthetőek, én mégis a fényképezőgépet javasolnám erre a célra. Ezeket a multi funkciós, kisméretű szerkentyűket sohasem a minőségi képek készítésének igényével tervezik, hanem elsősorban kereskedelmi meggondolásból. Valószínűleg sokan ismerik azt a bicskatípust, amelyen a kések mellett kanál, villa, dugóhúzó. iránytű, lyukasztó, konzervnyitó stb. is van. Egy ilyen bicska késként is csak nagyon körülményesen használható, dugóhúzásra pedig egyáltalán nem alkalmas.

h. A legtöbb fényképezőgéppel rövid filmfelvételt is tudunk készíteni, de erre a  célra sokkal alkalmasabb a videokamera. Lényegében a legjobb,  legegészségesebb, ha minden készüléket arra használunk, amire eleve gyártották.

A fényképezőgép kezelése

A digitális fényképezőgépek kezelése viszonylag egyszerű, könnyen elsajátítható, de azért itt sem árt néhány egyszerű, mondhatnám, hogy a saját, jól megfontolt érdekünkben kötelező alapszabályt betartani. A lenti szabályokat nem a használati utasításból vettem át —olykor azokat is érdemes elolvasni — hanem személyes tapasztalataimból merítettem:

a.    Mielőtt fotóznánk, feltétlenül ellenőrizzük a készülék beállítását. Legjobb, ha alapszinten az automata beállítást használjuk, így kevesebb meglepetés érhet.

b.    Fontos, hogy legyen a készülékhez feltöltött akkumulátor (egy tartalékra is szükség van) valamint memóriakártya. Egy 1-2 GB-os memóriakártyán nagyfelbontású fotók százait tárolhatjuk. Ha többet szeretnénk, akkor ezt ugyanazon a memóriakártyán a képméret csökkentésével érhetjük el.

c.    Exponálás előtt várjuk meg, amíg a gép „beállítja önmagát”, ezt általában a képernyőn megjelenő zöld keret jelzi.

d.    Jó ha a villanófény beállítása is automata.

e.    Ne fotózzunk ellenfényben!

f.    Legjobban általában a nappali fénynél készített külső felvételek sikerülnek.

g.    A belső felvételeknél nagyon sok múlik a megvilágításon, illetve az állványon.

h.    Képzőművészeti, kézműves tevékenységeken gyakran készítünk reprodukciókat a tanítványaink munkáiról. Elfogadható minőségű reprót elég nehéz készíteni, legjobb itt is természetes fénynél, állványról dolgozni, de sajnos erre csak ritkán adódik idő, lehetőség.

i.    Kézműves tárgyak fotózásánál használjuk háttérnek, alapként fehér kartont. Az így nyert fehér hátteret feldolgozáskor tetszés szerint átszínezhetjük.

j.    Ugyanarról a témáról jó, ha különböző szögekből több felvételt is készítünk, hogy utólag legyen miből válogatni. A gyakorlat azt igazolja, hogy feldolgozás után jó ha az elkészült felvételek 50%-a marad.

k.    Közeli fotózásnál zavaróak lehetnek az éles árnyékok. Ha villanófény nélkül, állványról, fotózunk akkor ezek részben elkerülhetőek. A legtöbb fényképezőgép beállítható közeli felvételekre, de ezt csak akkor érdemes használni, ha egyszerre több ilyen felvételt is szeretnénk készíteni.

l.    Ha zoom-t használunk, az exponálás ideje nő, vagyis a gép könnyen bemozdulhat és a felvétel homályossá válik. Ilyenkor, ha lehet, rögzítsük a könyökünket, szorítsuk a testünkhöz a felkarunkat, vagy dolgozzunk állványról. Kaphatóak olyan kisméretű állványok is a kereskedelemben, amelyek összecsukott állapotban, egy zsebben is elférnek.

m.    A villanófény még a jobb gépek esetében is csak viszonylag kis teret világít meg. Ezért jó, ha a belső felvételeknél megvilágítjuk  a teret (felkapcsoljuk az összes égőt), vagy villanófény nélkül dolgozunk állványról. Mint már említettem, egy ilyen felvétel mindig hosszabb exponálást igényel, állvány nélkül könnyen bemozdulhat a készülék.

n.    Ha nem használjuk a készüléket, kapcsoljuk ki, mert az állandóan feszültség alatt tartott fényképezőgépek akkuja nagyon hamar lemerül. Kis gyakorlattal, ez a művelet rutinmozdulattá válik, oda se kell közben figyelni. Kikapcsolhatjuk külön a készülék képernyőjét, ezzel is sokat spórolhatunk.

o.    Az akut csak teljesen lemerült állapotban érdemes tölteni. A művelet újratölthető elemeknél lassúbb (14-16 óra) és ezek használat közben viszonylag rövid idő alatt lemerülnek. Jobbak az akkumulátoros készülékek, az akku gyorsabban tölthető (néhány óra) és tovább tart.

p.    Még az egyszerűbb készülékek is elég sok mindent tudnak, több tucatnyi dolog állítható be valamennyin. Ezt ki-ki maga tapasztalhatja ki a készülék funkcióit próbálgatva, illetve munka közben. Folyamatosan tanulhat mindenki a sikertelen felvételekből is, vagyis a saját kárán.

q.    A fényképezőgépet tokban tartjuk, hiszen sérülékeny, elsősorban a képernyővel történhetnek balesetek. A tokot általában külön kell megvásárolni, akadnak olyanok is, amelyekben külön zseb áll a rendelkezésre a csere akku valamint memóriakártya tárolására. Fontos, hogy a tok mérete megfelelő legyen, ha nagyobb vagy kisebb a kelleténél, az egyaránt gondot jelenthet használat közben.

r.    Sokan nyakba, derékszíjra vagy csuklóra akasztva hordják a készüléket. Felvétel közben vigyázni kell arra, hogy a fényképezőgép pántja ne lógjon a lencse vagy a villanófény elé. Helytelen tartás esetén még az ujjaink is takarhatnak és ezzel az elkészült fotó használhatatlanná válhat.

s.    Az akku számára töltőt általában a készülékkel együtt adnak. Ezt csak több napos utakra, kirándulásokra érdemes magunkkal vinni, hiszen egy jobb akkumulátor akár egy napig is használható és a felvételek százait készíthetjük el vele.

t.    A jobb minőségű készülékek lencsevédővel is rendelkeznek, a gép csak ezek levétele után válik működőképessé. A védőt levétel után minden esetben a tokba kell helyezzük, hiszen kis mérete miatt könnyen elveszíthetjük.
 
u.    Készülékünkön a memóriakártyát, illetve az akkumulátort tároló hely kinyitható ajtaja is sérülékeny. Legyünk óvatosak a nyitásnál-zárásnál, tartsuk ezeket zárva még az akku feltöltése idején is, hiszen egy rossz mozdulat következtében az ajtó visszatörhet és a készülék a továbbiakban használhatatlanná válik.

A feldolgozás

01.    A képek feldolgozása lényegében már a fotók készítése idején elkezdődik, hiszen visszanézéskor általában kitöröljük az életlen, elmozdult, rossz megvilágítású felvételeket.

02.    A napi anyagot este betöltjük a számítógép memóriájába. Ez történhet kábel segítségével, közvetlen módon, illetve memóriakártya leolvasó segítségével. Jó, ha az anyagot nem töröljük le a betöltés után se a kártyáról, hiszen a képek feldolgozás közben sérülhetnek, rossz mentéssel elkallódhatnak stb. Ma már viszonylag olcsón olyan leolvasók is kaphatóak, amelyek 6-7 különböző kártya adatait is felismerik.

03.    A betöltött anyagot innen külön erre a célra létrehozott könyvtárba mentjük, minden kép számot kap (01, 02, 03 stb.) és mentés közben újra válogatjuk a felvételeket. A nem megfelelőket töröljük, hiszen a nagyítással újabb, kijavíthatatlan hibákat vehetünk észre, fedezhetünk fel.


04.    A képek az átalakítás után kerülnek azokba a könyvtárakba, ahová tartoznak. Ez az elosztás a feldolgozás utolsó szakasza. A rendszerbe foglalás legegyszerűbb módja, ha egy könyvtárba elhelyezzük a megszámozott felvételeket valamint egy Word dokumentumot, amelyben tételesen felsoroljuk a képek címeit, jellemző adatait. Az általam készített DVD anyaga ilyen rendszerű. A címek természetesen szerepelhetnek a felvételeken, illetve összeállíthatunk POWERPNT programmal könyvtáranként képsorokat is. Mivel egy-egy ilyen jellegű gyűjtés anyaga lényegében egy állandóan alakuló, bővülő, javításra szoruló massza, ezért az összeállításánál a legegyszerűbb módot javasolnám. Ellenkező esetben minden alakítási kísérlet körülményessé, nehezen kivitelezhetővé, vagy egyszerűen megoldhatatlanná válhat.

05.    Mikor kaphat egy ilyen összeállítás végleges formát? A válasz rendkívül egyszerű és lakonikus: soha. Egy állandóan változó, megújuló világ szorításában élünk, mire elkészülne  az általunk véglegesnek ítélt változat, már jó része el is vesztette időszerűségét.

Mire használjuk?

-Fontos, hogy valamennyi tevékenységünkhöz megfelelő képanyag álljon rendelkezésünkre. A tankönyvek illusztrációi már rég nem megfelelőek a szemléltetés céljára. A szemléltető anyagot átvehetjük könyvekből, a világhálóról, de a helyi jellegű képekről magunk kell gondoskodnunk.

-A képek feldolgozás után nagyíthatóak, vetíthetőek, nyomtathatóak. A legtöbbször gyakorlati meggondolásból A4-es méretű kartonra nyomtatott képanyaggal dolgozom. Egy tevékenység során 20-25 ilyen képet mutatok be, illetve rendezek ezekből a táblán alkalmi kiállítást. Levetíthetnék egyetlen feladat szemléltetéséhez akár száz felvételt is, de ez már megítélésem szerint sok. Erre illik a mondás: kevesebb több lenne.

- A nyomtatáshoz nagy teljesítményű lézernyomtatót (Canon) használok, a képeket kartonlapra nyomtatom. Ezek a készülékek elég drágák és a működtetésük sem olcsó mulatság, a legtöbb pedagógus nem engedheti meg ezt a „luxust” magának. Miért használom mégis? Mert az így nyert kép jó minőségű és egy lap nyomtatása olcsóbb, mint azoké, amelyeket egyszerűbb, tintasugaras készülékekkel nyomtatták. Biztos vagyok abban, hogy a jövőben minden óvodának, iskolának lesz majd ilyen nyomtatója.

-Valamennyi tanítványunk minden munkáját képtelenség meggyűjteni, erre nincs hely, lehetőség, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen anyag rendszerezése, értékelése milyen többlet feladatot róna az amúgy is túlterhelt pedagógusra. Ahhoz, hogy folyamatában értékelhessük tanítványaink teljesítményét, szükség van valamilyen áttekintési módra, erre a legalkalmasabb a digitális fotótéka. Valamennyi munkát le kell tehát fotózni és tárolni tanulók, feladatok szerint. Ez is hatalmas feladat, de több szempontból is nélkülözhetetlen. A teljesítmények kiértékelése mellett ez az anyag egyben mindennapi tevékenységünk krónikája is, a témák feldolgozásának tanulságai nélkülözhetetlenek a továbblépéshez. Egy ilyen anyag bemutatása jó szolgálatot tehet a különböző tapasztalatcseréken is. Így ellentétben a nyílt leckékkel, tevékenységekkel a kollégák nem csupán egyetlen feladat kivitelezési módját, hanem az egész évi tevékenységet megismerhetik.

-Közösség teremtő ereje lehet a csoportos tevékenységeken, előadásokon, kirándulásokon, vetélkedőkön készült és az osztályban, vagy akár az osztály honlapján népszerűsített felvételeknek.

-Fontos, hogy a szülőket minden eszközzel az iskola, az óvodai, iskolai tevékenységek mellé állítsuk. Ha kapnak az év végén egy-egy CD-t az óvodai, iskolai tevékenység fontosabb momentumaival, megvalósításaival és főleg a saját gyerekeik fotóival, az is szolgálhatja ezt a célt.

-Az a pedagógus, amelyik rendszeresen használja a különféle technikai eszközöket (számítógép, szkenner, digitális fényképezőgép stb.), a példaadás mellett a tanítványait is könnyebben megtaníthatja, ráveheti ezek pragmatikus használatára.

-A készülékeket természetesen értékesíthetjük a mindennapi életben, családi fotók készítésére stb. is.

Sorolhatnám még az előnyöket, de ezekre munka, folyamatos használat közben bárki rájöhet.

Végül

Olyan világban élünk, amelyet elárasztanak a technikai „csodák”, a fejlődés mérete, iránya kiszámíthatatlan. Mit tudnak majd a jövő fényképezőgépei, videokamerái, televíziói? Valahol azt hallottam, hogy a jövő tévéje térhatású, interaktív, hatalmas képernyőjű készülék lesz, amelyen a nap minden órájában, percében olyan filmet láthat az ember, amilyenre éppen vágyik, és ennek a cselekményét úgy alakíthatja, ahogyan azt szeretné.
Őszintén féltem, sajnálom ezt az egyre kevesebb személyes tapasztalattal, képzelőerővel, érzelemmel, kezdeményezőkészséggel rendelkező embert, ahogyan magára maradva, kiszolgáltatottan, kilátástalanul ül a szuper, mindentudó készüléke előtt és próbál valami olyasmit kezdeni ezzel, ami a fogyasztói társadalom reklámhadjárata szerint számára állítólag nélkülözhetetlen élményeket nyújthat.
Mit tehetünk ma azért, hogy elkerüljük ezt a riasztó jövőképet? Meg kell tanítsuk  a növendékeinket arra, hogy alakítsák környezetüket, hogy maguk is készítsenek képeket, hogy tanulják meg idejében a szelektálás művészetét, arra, hogy el tudják választani az egyedit a tucatterméktől, a lényegest a lényegtelentől, az értékest, az értéktelentől.
Volt egy rémálmom, a jövő század reformpedagógiai kísérleti műhelyében jártam. A tanulók és a tanár homályos barlangban, tűz körül ültek és a porba kis ágacskákkal írták a betűket. Olykor énekeltek, táncoltak is, korommal testfestést készítettek, de ábrákat kivételes alkalmakkor a barlang falára is festhettek. Uzsonnára bogyókat, ehető gyökereket gyűjtöttek, forrásvizet ittak és a kövekre szórt szénán pihentek. Itt a kibernetika, számítógép emelgetése a káromkodásnál is nagyobb bűnnek számított és szigorú büntetést vont maga után.
A bérleti díj miatt ez egy nagyon ritka, drága, különleges iskolának számított, ahová csak a felső tízezer, a legtehetősebbek gyermekei járhattak és ahová évekkel tanévkezdés előtt kellett feliratkozni.
A tanítónőt, tanárt mágusnak, sámánnak nevezték. Őket hosszú időn keresztül külön erre a célra kiképzett pszichológusok segítették ahhoz, hogy elfelejtsék azt a töménytelenül sok marhaságot, amelyeket a líceumi és egyetemi tanulmányaik során, valamint a mindennapi életben kénytelenek voltak elsajátítani.
Szerencsére hamar felébredtem és az álom hatása alatt elkészítettem a jövő óvó- és tanítónői számára ezt a kis összeállítást.


Az illusztrációk a BBTE szatmári tagozatának hallgatóit mutatják be fotózás közben

                                   




 

 

 

A mappában található képek előnézete 11. Fotózunk

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.