Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14. Vizsgázunk

2012.05.13

 

Vizsgázunk

 

 

A tanár is vizsgázik

 

Minden ellenkező híresztelés dacára nemcsak a diákok, de velük együtt a tanár is  vizsgázik. Miről kell számot adjon? A tananyag alapos, módszeres és sokoldalú ismeretén túl még nagyon sok mindenről: emberségről, megértésről, találékonyságról, kommunikációs készségről, empátiáról, kezdeményezőkészségről, kreativitásról, bátorságról, rugalmasságról, korszerűségről, újító szándékról stb.

Nyilvánvaló tény, hogy az idejétmúlt konvenciókat, berozsdásodott, mesterséges szerkezeteket túllépő, megújító tanítási mód, a reformpedagógiai módszerek fokozatos és következetes bevezetése nem zárulhat hagyományos módon történő számonkéréssel. Ki kell találni tehát azokat a megmérettetési módokat, amelyek a legjobban illenek az év közben a kurzusokon és szemináriumokon zajló tevékenységekhez. Ha sikerül megtalálni a megfelelő formákat, az elsősorban a tanár tevékenységét minősíti.

Ha a felkészülésnek fokozattan gyakorlati, vizuális jellege volt, akkor a vizsgák sem kaphatnak más formát, tartalmat olyan meggondolásból, hogy mondjuk könnyebb harminc felmérőt kijavítani, mint elbeszélgetni munkáról, eredményekről, újításokról, kísérletekről, a bemutatott anyagok felhasználhatóságáról ugyanannyi hallgatóval.

 

Tanítás, tanulás, felkészülés

 

Már a kiindulópontban fontos tisztáznunk mi a vizsga, de előtte azt sem ártana leszögezni, hogy mit értünk tanítás, tanulás, gyakorlás, felkészülés alatt. A hallgatóknak általában nincs, nem nagyon lehet rálátása arra, hogy milyen is kellene legyen egy-egy ilyen tevékenység. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy legkönnyebben a hagyományos módszereket fogadják el, vagyis a kurzusok, szemináriumok, megmérettetések klasszikus, bevált, széles körben alkalmazott, hagyományos formáit. Ha más, olykor formabontó megoldásokkal találkoznak — lévén, hogy nincs összehasonlítási alapjuk — hajlamosak azt is tudomásul venni úgy, mint a tantárgyra jellemző, specifikus munkamódszert, de ebben az esetben már több a gyanakvás, a bizonytalanság, a kérdőjel.

 

Forrásanyagok

 

A BBTE szatmári tagozata hallgatói számára évek óta természetes, hogy már az első képzőművészeti nevelés, kézművesség kurzuson kapnak egy DVD-t, ma már több mint 25 000 témák szerint csoportosított képpel, szemléltetővel, valamint 600 oldalnyi magyarázó szöveggel, módszertani útmutatásokkal, témaajánlatokkal, bibliográfiával stb. Ez az anyag a kurzusok, szemináriumok, gyakorló tanítások, vizsgák egyik alapvetően fontos forrása, kiindulópontja, útmutatója. Sokan valószínűleg azt hiszik, hogy ez természetes, a szakmabeliek pontosan tudják, hogy egyedi módszerről van szó.

Kezdetben magától értetődően mi is a hagyományos formákat követve dolgoztunk, de rövidesen kiderült, hogy abban az esetben, ha szeretnénk a hallgatókat egy rugalmas, változatos, játékos oktatási módra szoktatni, nevelni, amelynél csak a feladatok azonosak, de a megoldás, a kivitelezési mód minden tanulónál más és más kell legyen, akkor ehhez egy megszokott formájú, méretű, tartalmú kurzus anyaga nevetségesen kevés, esetleges, szűkös, és ami a legveszélyesebb: korlátozó jellegű.

 

Mire számíthatunk még?

 

A további szemléltető anyagok, szakirodalom, reprodukciók stb. begyűjtése elvileg a hallgatóknak is kiadható és a szemináriumokon számon kérhető feladat lehetne. A gyakorlatban nagyon kevés az esély arra, hogy ez a tevékenység meghozza a várt, kívánt eredményeket. Miért? Mert szelektálni a legnehezebb. Mert ezen a területen a könyvészeti anyag szűkös, nehezen beszerezhető és drága. Nagyon kevés a helyi kiadvány, a legtöbb tankönyv, segédtankönyv, módszertani útmutató stb. magyarországi, tehát csak a nyelv azonos, de ezen túl más tapasztalatokat összegez, más hagyományokra épül, más tantervhez idomul és ezért csak alaposan megszűrve, átdolgozva és részben alkalmazható a mi körülményeink között.

A helyi kiadványok figyelmes és szakszerű válogatására is szükség van, hiszen sok olyan magánkiadók által árusított füzet, könyvecske van jelenleg is forgalomban, amelyek módszertani, didaktikai segédanyagnak tűnnek ugyan, de amelyek tartalma, illusztrációs anyaga több szempontból is megkérdőjelezhető, rosszabb esetben alapvetően téves fogalmakat módszereket közvetítenek. Nem árt tehát tudni, hogy nem minden helyes, szakszerű és használható amit ebben a témakörben itt-ott megírnak, lefordítanak, kinyomtatnak, árusítanak.

 

Óvakodni kellene még.

 

 A párhuzamos tevékenységek olykor megszaporíthatják a gondjainkat. A hallgatók jóhiszeműen gyakran példaértékűnek tekintik a különféle, felnőttek számára rendezett táborokat, előadásokat, tevékenységeket, az itt készített munkákról sokszor gondolják, hogy tartalmukban, minőségükben kiindulópontjai lehetnek az osztálytermekben zajló tevékenységeknek is, ezért az itt szerzett tapasztalataikat a szemináriumokon és vizsgákon is próbálják népszerűsíteni, gyümölcsöztetni.

Nemrég gazdag fotóanyagot kaptam a Válaszút 10 elnevezésű hazai képzőművészeti tábor tevékenységéről, és ez meggyőzött arról, hogy a hasonló fajsúlyú, tartalmú továbbképzőket ki kell elemezni, meg kell beszélni. Egy ilyen megbeszélés végeredményét foglalom össze vázlatosan az alábbiakban

a. Miről szólnak a nem képzőművész felnőttek számára szervezett táborok? Elsősorban pályázatokról, részvételi díjról; vagyis pénzről.

b. Miről szólnak másodsorban? Fontos, hogy éveken keresztül minél több résztvevő legyen, csak így alapozható meg a tábor ismertsége, hírneve. Ez biztosítható érdekes, változatos programokkal is, de a legfontosabb elem, hogy a táborlakók sikerélményekkel, szép munkákkal távozzanak, a tevékenységet mutatós kiállítással zárják. Ez hogyan valósítható meg olyan emberekkel, akiknek se tehetségük, se tudásuk, se jártasságuk nincs a képzőművészet területén? Úgy, hogy olyan jól bevált sémákat és egyszerű, de hatásos technikákat gyakoroltatunk velük a rendelkezésünkre álló néhány nap alatt, amelyeket nem lehet elrontani. Ebből adódik az itt készített munkákon a különbségek ellenére a rendkívüli hasonlóság, ezek eredményezik a sztereotip megoldásokat, amely a mellékelt reprodukción is nyomon követhető.

c. Mi a különbség a rajztanítás és az amatőr felnőttek számára rendezett tábori tevékenységek között? A felnőtt munka végeredménye hatásos, mutatós kell legyen. A gyermekrajznál elsősorban nem a munka eredményén, hanem magán a tevékenységen van a hangsúly, hiszen mint tudjuk „nem rajzolni tanulunk, hanem a rajz segítségével felfedezzük, birtokba vesszük a világot.” Ha a fentieken túl még szép, mutatós munkákat is sikerül készíteni az csak hab a tortán.

d. Kiket lehet a felnőtt táborok résztvevőinek munkáival, eredményeivel elkábítani? A csodadoktorok tevékenységéhez hasonlóan mindenkit, a szakembereken kívül. Ezért nem található szinte egyetlen jeles, országosan elismert képzőművész, tanár ezekben a táborokban. Persze a megjelenésük csak idő kérdése. Franciaországban, Svájcban, Ausztriában már több író, festőművész, szobrász ismerősöm, kollégám tanít megélhetési okokból jómódú, unatkozó háziasszonyokat, akik többször körbejárták a világot, kísérettel megtanultak lovagolni, repülőgépet, hajót vezetni és most azt képzelik, hogy néhány nap, hét alatt írókká, képzőművészekké válhatnak.

e. Honnan lehet megtudni, hogy az ilyen típusú tevékenységek rövid távúak és súlytalanok? Onnan, hogy ha hazaérve megpróbálunk önállóan festeni, alkotni, akkor néhány óra alatt biztosan kiderül, hogy a 4-5 készen kapott, tanult sémán kívül semmit sem tudunk.

f. Teljesen feleslegesek, vagy netán veszélyesek a kultúrára, a rajztanításra ezek a táborok? Szó sincs róla, hiszen rengeteg pozitív vonásuk is van: népszerűsítik a képzőművészetet, népművészetet, közelebb hozzák az embereket az alkotás világához, új anyagokat, technikákat lehet megismerni, barátokat, ismerősöket lehet szerezni. Csak ne vegyük komolyan az egészet, mert az már hordozhat némi veszélyt magában!

g. Milyen egy valódi alkotótábor? Elég régóta, évente veszek részt hasonló tevékenységeken és meggyőződéssel állíthatom, hogy azokban merőben másról szól a történet.

 

A kurzusokon fontos előkészítő munka zajlik, de ez önmagában kevés

 

Visszatérve a kiindulóponthoz, a DVD természetesen nem helyettesítheti a pontos, szakszerű bemutatást, magyarázatot és ezek alkalmazási lehetőségekkel fűszerezett gazdag illusztrálását. Hogyan zajlanak le a kurzusok? Semmiképp sem úgy, hogy a tanár folyamatosan beszél (netán olvas), a hallgatók sokat hallgatnak, és még többet írnak. Ennek a módszernek azért nincs eleve értelme, mert az elmondott vagy felolvasandó szöveget az egyetemisták akár kinyomtatva vagy elektronikus formában is megkaphatják, ehhez nincs szükség a személyes jelenlétre. Szerintem csak az szokta olvasni a mondandóját, aki maga sem tudja pontosan, hogy mit is akar mondani. Ő viszont le se tudja írni a dolgokat, hiszen írni is csak az tud világosan, akinek pontos, jó közvonalazott, letisztult mondanivalója van. Másolni innen-onnan persze még így is lehet, de minek?

A fentiek helyett az elméleti bevezetés, magyarázat után minden alkalommal nagy mennyiségű és változatos vizuális anyag bemutatására van szükség. A képek élettízűvé válhatnak azáltal, hogy a hallgatók nem csak javaslatokat, hanem konkrét megvalósításokat is láthatnak rajzok, szemléltetők stb. formájában egy-egy témával kapcsolatban. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a tanítóképző főiskolákon módszertant elsősorban olyan gyakorló tanárok oktassanak, akik szoros, napi kapcsolatban állnak a tanítással, tehát bemutathatnak saját megvalósításokat, eredményeket is.

Előadás közben jó, ha az anyag kommentálható, kérdéseket lehet feltenni és véleményt mondhatnak a bemutatott szemléltetőkről, eredményekről elsősorban azok a hallgatók is, akik évek óta gyakorló pedagógusok. Jegyzeteket természetesen ezeken a tevékenységeken is szokás készíteni, de ezek sokkal inkább tömör vázlatokhoz, mint több tucat sűrűn teleírt papírlaphoz hasonlítanak. Miért? Mert a sebtében, kapkodva rögzített, olykor nehezen kiolvasható sorokat a későbbiekben legtöbbször senki sem olvassa el, senki sem tanul belőlük.

Természetesen a hallgatók minden alkalommal kapnak könyvészeti utalásokat is, de leginkább arról esik szó, hogy a leadott anyaggal kapcsolatos képek, szövegek hol találhatóak a DVD-n.

 

Szemináriumok a lakásunkban

 

E sorok írója (aki rosszul fizetett pedagógus lévén tömbházban lakik) évek óta tart szemináriumokat a saját lakásán is. Miért? Mert így bemutathatja az általa naponta használt szemléltetőket, azok begyűjtésének, tárolásának, kezelésének a módját, az általa vezetett, irányított diplomamunkákat, a szakkönyvtárát, számítógépes programokat, a DVD használatát a mindennapi munkában stb. Így jó esetben az is kiderülhet, hogy a tanár is ember: van családja, szomszédjai, vannak napi feladatai, gondjai, amelyeket folyamatosan egyeztetnie kell a szakmai elvárásokkal.

Jó alkalom ez arra, hogy tanár és diák közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy a hallgatók a gyakorlatban is tapasztalják: a pedagógusi pálya még a mai, kedvezőtlen körülmények között is járható út, jó esetben hivatássá, örömforrássá is válhat. A tanár kurzusait, elképzeléseit, kísérleteit is hitelesebbé tehetik ezek a találkozások, hiszen lehet beszélni a szemléltetők gyűjtéséről, tárolásáról, rendszerezéséről, napi programról, az órákra való felkészülésről elméletileg is, de a személyes tapasztalatokat, a konkrét, kézzel fogható, tehát hiteles példákat semmi sem helyettesítheti.

 

Bemutatók az osztályteremben

 

Pozitív hatása lehet annak is a közös munkára, ha a hallgatók a valóságban is láthatják a katedrán dolgozni azt, aki hetente órákon át tanítja, hogy miként kellene majd a mindennapi munkában, az iskolában, osztályteremben helyt állni. A közös munka megszervezését, a tevékenységre való felkészítést, az előadási módot, a hangnemet, a metakommunikációt, a várható eredményeket, megvalósításokat, gyakorlati alkalmazásokat nem lehet se diktálással, se magyarázattal megtanítani; ezeket látni, tapasztalni kell.

Látni, tapasztalni kell azt is, hogyan viszonyul a tanár a kollégáihoz, az iskola személyzetéhez, vezetőihez, a többi tanítványához, milyen szerepe, súlya van a képzőművészeti nevelésnek (a tanulók munkáinak, a képzőművészeti reprodukcióknak, az eredmények népszerűsítésének) abban az iskolában, ahová gyakorlatra járnak, hogy néz ki egy rajz kabinet, hogyan tároljuk a segédeszközöket, szemléltetőket stb.

Vállaltam tehát az állandó munkahelyem, a szatmári 10-es számú Általános Iskola egy negyedik osztályában a képzőművészeti nevelés tanítását, ahol konkrét, kézzelfogható példákkal bemutathatom az óra menetét, az általam használt szemléltetőket, módszereket, eljárásokat és nem utolsó sorban az eredményeket is. Szemléltethetem itt azt is, hogy a DVD-n látható több mint félezer alkalmi kiállítás hogyan készül a valóságban, milyen módon valósítható meg a gyakorlatban a kiértékelés. Bemutathatom azt is, hogyan és milyen eredménnyel készítem fel a tanítványaimat különböző versenyekre, vetélkedőkre stb.

 

A szemináriumok tartalma, hangulata

 

Hogyan zajlanak le a szemináriumok? Hasonlóan, mint a kurzusok, csak ezeken a megadott témakörrel kapcsolatban már a hallgatók mutatnak be saját készítésű, gyűjtésű anyagokat, szemléltetőket. Az természetes, megszokott jelenség, hogy minden bemutatón a tanár és a hallgatók is rendszeresen fotóznak, az így gyűjtött képanyag egyrészt a DVD képtárát bővíti, másrészt dokumentálja az egyetemisták hozzájárulását a közös tevékenységhez, hiszen ez is, akárcsak a gyakorló órák minősége a vizsgán adandó jegy egyik lényeges, meghatározó komponense.

A tanár a fentiek jegyében tehát abból is vizsgázik, hogy betartja-e az általa megfogalmazott elvárások számonkérését, és valóban beépül-e a jegybe a hallgató teljes tevékenysége amelyet a félév során kifejtett. Lehet ösztönző jellege a tanár által bemutatott anyagoknak is, de már rég úgy gondolom, hogy a legtöbbet a diákok, hallgatók egymástól tanulhatnak. Rajtunk is múlik, hogy erre minél több alkalmuk, lehetőségük legyen.

Úgy gondolom, hogy igazán jól sikerült, tartalmas szeminárium az, amelyikről diák, tanár egyaránt a jól végzett munka érzésével, gazdag képanyaggal, sok újdonsággal, érdekes, a gyakorlatban is gyümölcsöztethető tapasztalatokkal valamint az egyéni hozzájárulás jóleső érzésével távozik.

 

Tételek, tesztek, felmérők, hagyományos módszerek

 

Egy ilyen félév után nagyon sután és értelmetlenül hatna egy hagyományos vizsga, ahol tételeket húznak, és ahol a várakozási időt piszkozatok írásával, a mondandó rutinos és kerek kifejtésének előkészítésével kell tölteni. Ezért aztán lassan, fokozatosan, de végérvényesen felszámoltam a hagyományos formákat, illetve ezek közül csak egyet tartottam meg, azt ti., hogy a teremben folyamatosan öt vizsgázó van jelen. Ők azonban nem az előzetes felkészülés miatt vannak ott, hanem a jelenlétüknek inkább hangulati, feszültségoldó szerepe van. A vizsgán sokat lehet tanulni, ezért megítélésem szerint nagyon jó lenne, ha a hallgatók közül többen, hosszabb ideig a teremben maradnának, de ez az óhajom érthető okokból eddig nem vált igazán népszerűvé.

Kezdetben használtunk tételeket is, néhányat mutatóba máig megőriztem. Természetesen már ezek sem voltak a szó szoros értelmében hagyományosak, konvencionálisak. Eleinte kis kartonborítékokat készítettem, mindegyik három képet és a képekhez kapcsolódó kérdéseket tartalmazott. Volt egy kérdés a képzőművészet alapelemeivel kapcsolatban, egy módszertani jellegű rész, valamint egy művészettörténeti vonatkozású feladat is. Már ekkor sem a konkrét kérdésre adandó kimerítő válaszra esett a hangsúly, sokkal inkább a kapott téma körbejárásáról, tágabb értelemben vett kifejtéséről volt szó. Ha valaki megtalálta a borítékában mondjuk a Laokoón szoborcsoport reprodukcióját, de erről alig tudott bővebbet mondani, akkor beszélhetett az ókori görög szobrászatról általában, vagy a szobrászat által használt anyagokról, technikákról is.

A módszertani, vagy az alapelemekkel kapcsolatos kérdésekre már jóval konkrétabb válaszokat vártam, de itt is lehetett egy bizonyos mértékig tágítani a kérdéskört. A következő lépésben kiiktattam a kérdéseket és csak a reprodukciók alapján kellett felépíteni a feleleteket, ma már ezeket sem használjuk.                       

 

A Magyar Értelmező Szótár szerint…

 

Lényegében a vizsga a Magyar Értelmező Szótár szerint: „valamely ismeretanyagban való jártasságot, tudást elbíráló hivatalos eljárás”, amely mint köztudott, lehet szóbeli vagy írásbeli. Mi sem lenne természetesebb tehát, ha képzőművészeti nevelésből kapnának a hallgatók egy tételt, amelyet megadott idő alatt kellene részletesen és alaposan kidolgozni, leírni. Kis szerencsével ez akár kitűnően is sikerülhetne anélkül, hogy más ismeretekkel, vagy megfelelő technikai, illetve anyagismerettel rendelkeznének a jelöltek. Vagyis a gyakorlati ismeretek hiánya mellett ez a megoldás magába foglalja az esetlegesség veszélyét is, amely az elbírálásnál jelenthet előnyt, de ugyanakkor hátrányt is.

Anélkül, hogy vitába szállnék az értelmező szótár szerzőivel, kizárólag a magam használatára kiegészíteném a meghatározást azzal, hogy minden vizsga a termés betakarításához hasonlóan egyben ünnep is. Az eredmények, megvalósítások, a féléves erőfeszítések számbavételének ünnepe, amely alkalmat nyújt arra, hogy összképet nyerjünk a tanultakról, hogy a felhalmozódott ismeretanyag minőségi változáson mehessen át, letisztuljon és végső soron arra is, hogy számba vegyük a hibáinkat, hiányosságainkat.

Egy vizsga sikertelensége minden esetben a tanár munkáját, erőfeszítéseit, módszereit is minősíti és ez a megállapítás fokozottan érvényes a diplomamunkák megvédésére.  Miért? Mert a diplomamunkák, államvizsga dolgozatok pontos, szakaszokra, időpontokra lebontott ütemtervek alapján, folyamatos irányítás, ellenőrzés mellett kell készüljenek. Ebben az esetben ki van zárva az a lehetőség, hogy a tanár a dolgozat megvédése előtt pár nappal döbben rá arra, hogy a jelölt keveset és felületesen dolgozott, hiszen az érdektelenséget, hanyagságot már jóval korábban észre kellett volna vennie. Eddigi tapasztalataim alapján nem hiszek abban, hogy ezeket a negatív jelenségeket kis segítséggel, odafigyeléssel, a pontos elvárások világos, ismételt, következetes megfogalmazásával ne lehetne korrigálni. Ha mégis adódna ilyen eset, a tanárnak még mindig marad lehetősége arra, hogy halasztassa a megvédést, illetve ne vállalja a továbbiakban a dolgozat irányítását. Erről természetesen komoly indoklással és időben értesítenie kell a hallgatót és az intézmény vezetőjét.

 

Kopott farmer, ropi, protokoll stb.

 

Vizsgázunk tehát, és erre az alkalomra tanárnak, diáknak egyaránt fel kell készülnie. Az magától értetődő, hogy az ünnepi alkalmak választékosabb és az eseményhez illő öltözéket is igényelnek mindkét részről. Ki fog bennünket tisztelni akkor, ha ünnepeinket, önmagunkat sem vagyunk képesek komolyan venni. Mi sem visszatetszőbb, mint az, ha a választékosan, ünneplőbe öltözött hallgatókat egy kopott farmernadrágos, gyűrött ingű tanár vizsgáztatja, aki a kérdések feltevése közben a hallgatók által hozott ropit rágcsálgatja, a kávét, üdítőt szürcsölgeti, illetve a fogát piszkálja. Sajnos sok rossz példát láthatunk erre naponta a televízióban, médiumokban is, ahol riporter és főleg a riportalany rendre összekeveri a lazaság és a neveletlenség fogalmát. Mit tesz e sorok írója általában a katedrára felhalmozott „kis figyelmességekkel”? Vagy kiviszi a folyosóra a vizsgára várakozóknak, vagy a teremben tartózkodó vizsgázókkal fogyasztatja el a sikeres felelés után.

A formai dolgok szerepe nem elhanyagolható, a tartalmiak még ennél is fontosabbak, de lényeges, olykor meghatározó szempont a vizsgák hangulata is. A siker ettől is függ, tehát fontos feladataink egyike hogy ez oldott, barátságos, megértő legyen.

 

Vizsgaláz, szorongások

 

Megszüntethető-e az izgalom, a vizsgaláz? Sajnos nem, de enyhíteni lehet. Az enyhítés egyik formája a bizonytalansági tényezők leszűkítése. Nagyon fontos, hogy minden hallgató jó előre, pontosan tudja, hogy melyek az elvárások, milyen jellegű kérdésekre számíthat. Ezeket az elvárásokat a legjobb, ha írásban kapja meg, hiszen ennek alapján körültekintően és idejében felkészülhet. Lehet, sőt ajánlott főpróbát tartani. Hogyan zajlanak le ezek? Ugyanúgy, mint a színházban. Minden reális, életszerű kell legyen itt is, de az értékelés egyelőre csak jelképes, útmutató, figyelmeztető jellegű.

Az alábbiakban bemutatok egy összeállítást, amelyet a kézművességből vizsgázó harmadévesek kaptak kézhez tőlem 2009-ben.

 

Miből vizsgázunk, mi számít?

 

01.       Számít a részvétel a kurzusokon, a szemináriumokon bemutatott anyagok minősége, eredetisége, gyakorisága, a gyakorló órákon való szereplés azok számára, akik még nem hivatásos pedagógusok

 

02.       Be kell mutatni egy reprezentatív válogatást azokból a szemináriumokra, gyakorló tanításokra készített tárgyakból, szemléltetőkből, amelyeket a hallgató érdekesnek, eredetinek tart

 

03.       Egy adott téma alapján fel kell vázolni egy kézműves tevékenység menetét, vázlatos lecketervét

 

04. Jól kell ismerni a DVD kézművességgel kapcsolatos anyagát, az ide vonatozó könyvészeti utalásokat általában. Ez nem az ábrák, szemléltetők, munkák tételes felsorolását jelenti, hanem azoknak a lépéseknek az ismeretéről van szó, amelyek segítségével megtalálhatóak a kívánt anyagok, könyvtárak.

Pld. Kérdés: Hol találjuk meg a kagylókkal kapcsolatos képeket?

Válasz: Megkeressük a DVD-n a Kézművesség című könyvtárat, ebből az Anyagok, majd a Természetes anyagok részt, és itt találjuk azt az alkönyvtárat, amelyben kagylókból készült kompozíciók, témaajánlatok vannak.

Kérdés: Hol találjuk meg a tangrammal kapcsolatos szemináriumi bemutatók anyagát?

Válasz: Megkeressük a DVD-n a Módszertan című könyvtárat, majd a Főiskola, ezen belül a Szeminárium alkönyvtárakat, az utóbbiban találjuk a Tang ram címet viselő részt a szemináriumi bemutatókkal.

 

Kinek lesz nehezebb a vizsga? Aki nem járt a kurzusokra, szemináriumokra, aki nem ismeri a DVD anyagát, aki nem végezte el lelkiismeretesen a kapott feladatokat.

 

A DVD Módszertan címet viselő fejezetének a Főiskola című könyvtárában van egy alkönyvtár: Vizsga. Az érdeklődő itt több száz képet láthat, amelyek segítségével a vizsgáink hangulatát, a bemutatott anyagok mennyiségét és minőségét szeretném szemléltetni. Ebből megértheti a hallgató, hogy ezek a találkozások lényegében derűs hangulatú beszélgetések, bemutatók és a tanár, diák számára egyben újabb tapasztalatok, anyagok gyűjtésének a lehetősége is. Mi enyhítheti tehát jelentősen a vizsgadrukkot? Többek között az is, ha a hallgató figyelmesen végignézi ezeket a felvételeket.

                                                                                                           

A felvételek a BBTE szatmári tagozatának a vizsgáin készültek, a Válaszút 10 eredményeit bemutató felvétel hallgatói gyűjtés

 

Megjelent: Magiszter, 2009. ősz, tél

 

 

 

A mappában található képek előnézete 14. Vizsgázunk

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.