Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Paulovics László

2011.03.26

Paulovics László

 

Kiállításait, szerteágazó, sokrétű tevékenységét alig kell bemutatni Szatmáron azoknak, akik kicsit is érdeklődtek az utóbbi évtizedekben a képzőművészet iránt. Főiskolai tanulmányai után előbb muzeológus, majd díszlet- és jelmeztervező volt Nagybányán és Szatmárnémetiben. Neve grafikusként közismert: tusrajzokat, linóleum- és fametszeteket, ex-libriseket, illusztrációkat, plakátokat, könyvborítókat készít, állít ki, de a hetvenes évektől festőművészként is jelentős alkotásokat hozott létre.

Szatmárnémetiben a Román Képzőművészek Szövetsége Szatmár Megyei Fiókjának vezetőségi tagjaként kiállításokat szervezett, így az egyéni és közös bemutatkozások mellett ezen a téren is jelentős szerepet vállalt a szatmári képzőművészeti élet fellendítésében. Többek között neki köszönhetően kéthetenként rendeztek rangos képzőművészeti kiállításokat ezekben az években, a sugárúti Galériában. A szatmári művészeken kívül neves nagyváradi, marosvásárhelyi, temesvári, nagybányai, kolozsvári, bukaresti stb. művészek hozták el alkotásaikat Szatmárra. Már akkor alapvetően, meghatározóan fontos volt számára az egész tevékenység szakmai minősége.

A hetvenes években többször dolgoztunk együtt különböző alkalmi díszítések, tárlatok megvalósításán, számomra példaadó volt a szakmai igényessége, találékonysága, munkabírása, kitartása és nagyra értékeltem sajátos humorát is.

Paulovics tősgyökeres szatmári alkotó, akinek fontos volt a város, annak kulturális, művészeti élete, és ezt a legjobb tudása szerint folyamatosan szolgálta, ápolta, gazdagította. Többek között részt vett a Dacia (Pannónia) szálló felújításában, monumentális munkát készített a Nyári színház számára és még sorolhatnám. Már a hetvenes, nyolcvanas években — amikor a legtöbben felénk csak álmodozhattak nyugat-európai utakról — járt Ausztriában, Itáliában, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban stb.

1985-ben végleg távozott az országból, először Münchenben majd Iserlohmban telepedett le. Ettől az időponttól nem vállal újabb állást, elsősorban a képzőművészetnek él. Beutazza a világot, megszakítás nélkül dolgozik, több mint 2000 alkotása található meg múzeumokban és magángyűjteményekben. Nevét, műveit egyre többen ismerték meg, értékelték nyugaton is, de ő ennek ellenére folyamatosan, már-már csökönyös következetességgel visszavágyott szülővárosába. Az 1989-es fordulat után rendszeresen hazalátogat, ilyenkor annak is szükségét érezi, hogy hozzon magával legújabb alkotásaiból egy-egy kiállításnyi anyagot, és személyesen találkozzon mindazokkal, akik ismerik és értékelik a művészetét. Rendezett több egyéni tárlatot a Szakszervezetek Művelődési Házában, de volt kiállítása a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is a Véndiáknap alkalmából.

Mit üzennek nekünk, Szatmáron maradt művészeknek ezek a tevékenységek? Számomra amellett, hogy mindig jó érzés egy kollégával és alkotásaival találkozni azt, hogy a külföldön töltött negyed század kevés volt ahhoz, hogy a művész feledje egykori otthonát, városát, ismerőseit, barátait, emlékeit, gyökereit. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a ma 73 éves alkotó élete meghatározó éveit itt töltötte, itt érett művésszé, itt érte el első sikereit, itt alakította ki egyéni stílusát, sajátos kifejezésmódját, amelyre a narratív jelleg mellett az alkotások spontaneitása, a kifejezésbeli játékosság, a különféle technikák változatossága és ötvözete a jellemző. A fentiek olykor Paulovics díszlettervezői múltját is idézik, juttatják eszünkbe.

Az ezredfordulón merész vállalkozásba kezd Szatmáron, felkérésre a Szentlélek templom számára festményeket készít. Megfesti az oltárképet (1998), majd a keresztutat (2000), az ő munkája a szentély közelében látható Madonna (2002) is.

Elsőként a monumentális, hármas tagolású oltárkép készült el. A művész kivételesen nehéz feladatot oldott meg, hiszen festményének egy időben kellett korszerűnek és helyi jellegűnek, köznapinak és transzcendentálisnak lennie. Művén nemcsak közismert szatmári templomokat, épületeket, egyházi vezetőket, hanem a hit csodáját átélő híveket is megjeleníti.

Az oltárkép elkészültével nyilvánvalóvá vált, hogy le kell cserélni az előző, ide nem illő keresztút képeit. Ennél a megvalósításánál az ábrázolásmód újszerűsége, a tematika aktualizálása mellett a kompozíció egyedisége is szokatlan. A művész úgy csoportosította a jellemző momentumokat, hogy a stációkat egy folyamatos, összefüggő történetté kovácsolta, komponálta.

Különleges hangulatot áraszt Madonnája, amely a reneszánsz és a barokk kor legjobb hagyományait követve nem csak emelkedett hangulatával, hanem természetes közvetlenségével is hat. Alkotásai beszédesen szemléltetik az egyházművészet megújulásának szükségszerűségét, és annak egyik lehetséges útját.

A közhelyszerű megállapításokon túl — miszerint Paulovics László újító művész, akinek műveit a sokoldalúság, a merész képzettársítások mellett a természethű megjelenítés és olykor a felfokozott expresszivitás is jellemzi — halkan megjegyezném, hogy én elsősorban tipikusan kelet-európai és ezen belül szatmári képzőművésznek tartom a szó nemes értelmében, aki hosszas külföldi tartózkodása ellenére a város művészeti éltének mindmáig jellegzetes, meghatározó személyisége.

 

 

                                                                          

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.