Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rainer Máté szatmári tárlata

2012.10.19

Rainer Máté szatmári tárlata

Az utóbbi években sok örvendetes eseményt látott és megélt újközponti Galériánkba ezúttal egy budapesti képzőművész, Rainer Máté állítja ki a munkáit. Ő 1973-ban született, az ezredfordulón végezte képzőművészeti tanulmányait. 2003-tól számos egyéni tárlata volt a fővárosban és más magyarországi városokban, de volt kiállítása Németországban, Kuala Lumpurban és még Máriavölgyén is.

A megyénkből származó Dorothea Fleisz által rendezett nemzetközi alkotótáborok meghívottjaként jutott el térségünkbe, és ha már ide érkezett, úgy gondolta, hogy bemutatkozik Szatmárnémetiben. Miért? Mert eddigi pályája alapján egyértelmű, hogy számára nagyon lényeges szempont a folyamatos kapcsolat a nézővel, fontosak számára a visszajelzések.

Természetesen nem közömbös a szakmai elismerésekkel, eredményekkel szemben se. Viszonylag rövid pályája alatt (mindössze 39 éves) eddig számos díjat nyert, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, készített könyvillusztrációkat, köztéri alkotásokat. Még hosszan sorolhatnám érdemeit, bár pályatársaimmal együtt úgy gondolom, hogy a képzőművészetben ezeknek csak másodlagos szerep jut, a lényeg minden valódi művész számára mindig maga az alkotás, az önkifejezés folyamata.

Egy budapesti képzőművész egyéni tárlata Szatmárnémetiben nem csupán esemény, hanem számunkra egyfajta kitekintési lehetőség, hiszen minden valószínűség szerint másként látja, láttatja a művészet szerepét, másként értelmezheti a megjelenítés fogalmát egy fővárosi alkotó.

Rainer Máté festő- és grafikusművész. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a kettős, olykor hármas műfaji érdeklődés térségünkben is több képzőművész életművében jelentkezik amellett, hogy világszinten a műfaji korlátok folyamatos elmosódásának, olykor eltűnésének korát éljük.

Festészetében izgalmas képi világot tár elénk, amelyben könnyen felismerhetjük a 20. század eleji nagy elődök fokozott érdeklődését a törzsi kultúrák, a naiv művészet iránt. Olajfestményei kiérlelt színvilágról, kifinomult harmóniákról, emberközpontúságról, felfokozott expresszivitásról tanúskodnak. A látottak alapján nehéz lenne megállapítani, hogy amit megjelenít az lényegében menekvés a civilizációs béklyók szorításából, vagy csak egyszerűen a még sértetlen, közvetlen közlésmód iránti belső vágy szülte ezeket a totemszerű nosztalgiákat.

A fentieknél megítélésem szerint sokkal fontosabb az, hogy valamennyi festmény a ma elmagányosodott, elektronikus terheitől immár roskadozó emberének szól egyértelműen, félreérthetetlenül. Mit üzen a művész? Erről sokat elárulnak már a címek is: A vágy forrása, Napnővér – Holdfivér, Szent Jeromos, Mária Magdolna, Pár stb.

Alkotásain tudatosan használja a lokális, erőteljes színfoltokat, amelyek olykor plakátszerű dekorativitással hasítanak a kiegyensúlyozottnak szánt festői felületek látszólagos derűjébe, harmóniájába. Tulajdonképpen ezt a felismerést követően döbbenünk arra, hogy ez a játékosnak, első látásra humorosnak tűnő képi világ egyáltalán nem derűs, nem nosztalgikus, hanem felfokozott drámaiságával olykor egyenesen tragikusnak hat.

A festőművész alkotásaiban életterének ellentmondásait összegzi nem mindennapi őszinteséggel, kifejező erővel, mondanivalója azonban nem a közvetlen élményekből, a mindennap tapasztaltakból táplálkozik, hanem azokból a művészeti, kultúrtörténeti, történelmi, filozófiai, egyházi értékekből, amelyeket kora, elődei, a társadalmi közeg felkínált és folyamatosan felkínál neki és mindannyinknak. Ezeket a hatásokat gyúrja, formálja, alakítja át képpé a tanultak, a munka közben szerzett tapasztalatok, valamint a művészi érzékenysége segítségével.

Az ilyen típusú megközelítésekre, ábrázolásmódokra szokás azt mondani, hogy posztmodern, ami rendkívül jól hangzana akkor, ha ennek a kifejezésnek pontos jelentése, jól körülhatárolható tartalma lenne. Ilyen fogalmak felvázolása, körvonalazása, meghatározása korunkban szinte lehetetlen. Miért? Ha jó belegondolunk, lényegében a művészet céljainak, tartalmának, az életben, a társadalomban betöltött szerepének a körvonalazására, összegzésére törekszik valamennyi alkotó, minden egyes életmű és a gyakran végtelenül változatos válaszok közös nevezőre hozása ma már képtelenség. Úgy is mondhatnánk, hogy napjainkban szinte annyi meghatározása lehetséges a művészetnek és ennek keretében a modern, illetve posztmodern művészetnek, amennyi hiteles életművet sikerült létrehozni az ezredfordulón.

Bevallom engem Rainer alkotásainál elsősorban nem a tevékenységének sokszínűsége, változatossága, hanem a minden látszaton, pillanatnyi benyomáson túlmutató kifejezésbeli és tematikai egység érdekelt és érdekel a továbbiakban is.

Ilyen nézőpontból kiindulva ismerkedtem a grafikai munkáival is. A magától értetődő másságon túl kerestem a kifejezésbeli párhuzamokat, hasonlóságokat. Rajzaiban rendkívül egyszerű eszközökkel, Victor Vasarely, Vásárhelyi Győző kezdő éveit idéző vonaljátékokkal, dekoratív fekete-fehér foltokkal fejezi ki magát, közvetít gondolatokat, érzéseket. Nyilvánvaló, hogy ezekben az alkotásokban jóval tágabbak a lehetőségek a játékosabb megoldásokra, a humoros kiemelésekre. Ezekkel együtt, vagy ezeken túl Rainer rajzain is átüt ugyanaz az emberközpontú direktség, felfokozott expresszivitás, drámai hangulat, mint a festményein. Bár a kifejezésmód magától értetődően más, a tematika, a mondanivaló hasonló töltetű: Földanya, A madárjós, Bellarina stb.

Ez a közös jellemző, erény pedig nem csupán a szakemberek, de minden művészetszerető látogató számára nyilvánvalóvá teszi, hogy Rainer Máté olyan öntörvényű képi világot formál, alakít festőművészként, grafikusként, amelyben van meggyőző erő, hitelesség, és amely felkínálja mindannyiunk számára a beleélés és tovább gondolás lehetőségét.

Ez egyáltalán nem kevés, sőt megítélésem szerint valahol itt kezdődik a művészet. Az a szürke, amorf, jellegtelen tömeg, ami ez alatt illetve ezen kívül helyezkedik el, az nem önkifejezés, nem érzések és gondolatok közvetítése, hanem utánzás, rutinos beállás, a tehetetlenségi erő folytán művelt felfedezések, kétségek és örömök nélküli monoton tevékenységek üres, élettelen sora.

Valahol itt kezdődik tehát a művészet, de nyilvánvalóan nem itt ér véget. A látottak alapján meggyőződésem, hogy Rainer Máté előtt hosszú, ígéretes művészi pálya áll és sokak mellett mi is azért drukkolunk, hogy folyamatosan sikerüljön ezt tovább építenie, gazdagítania.

Alkotásaiban nyilvánvalóan ő is arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit is jelent számunkra, kortársaink számára a művészet és én drukkolunk azért, hogy minél hamarabb sikerüljön megtalálnia erre a kérdésre a megnyugtató választ.

A szatmári tárlata alkalmából pedig minél több olyan érdeklődőt, nézőt kívánunk, akiknek sikerül ráhangolódni erre a sajátosnak tűnő, de ugyanakkor nagyon mély, sokrétű, filozofikus hangvételű, különleges érzékenységről árulkodó, egyedi képi világra, hiszen innen már csak egy lépés a párbeszéd, amelyre titokban vagy nyíltan, de tulajdonképpen minden alkotó vágyik. Ha nem így volna, nem rendeznénk tárlatokat.

                                                                                               

 

Ui. A kiállítás az újközponti Galériában tekinthető meg november hónap közepéig.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mate@rainer.hu

Rainer Máté, 2012.10.26 08:53

Sándor! Nagyon meghatottak a fent olvasottak, ritka és szerencsés pillanat mikor a néző nem csak néz, lát is. Mindezek mellett érti is mit lát!
Hálásan Köszönöm, a többit személyesen.
Rainer Máté