Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. Magyar Nemzeti Galéria

2012.01.30

EURÓPA NAGY MÚZEUMAI

Magyar Nemzeti Galéria


    Magyar kultúrán nevelkedett ember számára a Nemzeti Galéria meglátogatása kihagyhatatlan. Néhány éve egy jó hetet szántam a budapesti múzeumok látogatására, valamennyi közül a legtöbb időt a Nemzeti Galériában töltöttem. Miért? Amellett, hogy akaratlanul is megigézett a hely szelleme, hangulata, a királyi palota monumentalitása — amely néhány évtizede méltó keretet biztosít az itt látható gazdag gyűjteménynek — szatmári térségünk kulturális, művészeti értékeit ismertem fel itt lépten-nyomon.
Különleges hely ez, a magyar történelem évezredes tündökléseinek, időszakos hanyatlásainak, áldozatos, véres küzdelmeinek a színtere. A palota virágkorát Mátyás király ideje alatt élte, a törökök kiűzésekor (1686) az egykori gyönyörű reneszánsz épület szinte teljesen megsemmisült. A romok helyére a későbbiekben kisebb építmények kerülnek. 1849-ben a környék újabb harcok, ostromok színtere volt. A mai épületet többek között Ybl Miklós tervezte, halála után munkáját Hauszmann Alajos folytatta, a teljes felújítás, átépítés jó száz éve, 1905-ben fejeződött be. Az utóbbi években Szatmáron megjelent írásoknak, könyveknek köszönhetően szerencsére ma már többen tudják azt, hogy Ybl Miklósnak egy figyelemre méltó alkotása, a kaplonyi Szent Antal templom megyénkben található és talán azt is, hogy az 1834-es földrengés után, gróf Károlyi Sándor felkérésére a híres építész több Szatmár megyei templom felújítási, átalakítási munkálatait vezette. Valahol már leírtam, hogy jó száz éve Budapest sokkal közelebbinek tűnt, mint manapság, hiszen pesti (bécsi, müncheni, tiroli, bécsi, milánói, grazi stb.) kiváló művészek alkotásainak tucatjai találhatóak a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában.
A második világháború idején is súlyos sérülések érték az újjáépített palotát, a kupola tönkrement, a tetőszerkezet leégett, a bútorzatot széthordták.
A Magyar Nemzeti Galéria, mint intézmény1957-ben létesült, előbb a volt Kúria épületében (a Parlament közelében), majd 1975-től a királyi palotában, annak B-C-D épületében kapott helyet. Gyűjteményének alapja a Szépművészeti Múzeumból valamint a Nemzeti Múzeumból került át, amelyet a későbbiekben vásárlásokkal, kisebb kollekciók megszerzésével bővítettek. Maga az épület több nagyszabású rendezvény színtere ma is, turisták százezrei látogatják. A múzeum lényegében alapos, átfogó, árnyalt képet kíván adni a magyar képzőművészet évszázadairól a kezdetektől napjainkig.
Rendkívül látványos, sokak által látogatott, népszerű a XIX. századi festészeti részleg, amelyben többek között Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Csók István, Lotz Károly, Madarász Viktor, Mednyánszky László, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Than Mór, Zichy Mihály, Munkácsy Mihály, Paál László alkotásaiban, valamint a nagybányai festőiskola nagy alakjainak, Hollósy Simonnak, Ferenczy Károlynak, Iványi-Grünwald Bélának a műveiben gyönyörködhetünk.
Vajon tudják-e a szatmáriak, hogy a fiatal Lotz dolgozott a felsőbányai templombelső díszítésén is, hallottak-e Barabás Miklós nagysomkúti oltárképéről, Hollósy Simon rónaszéki Madonnájáról, vagy Than Mór Szent Vincét ábrázoló szatmári festményéről? Ha igen, akkor egészen biztosan más szemmel, más érzésekkel fognak közelíteni az itt látható remekművekhez.
Ziffer Sándor kiállított festményeit csodálva (pld. Téli táj kerítéssel) eszembe jutott a 82 éves, anyagi gondokkal küzdő idős mester, ahogyan életének utolsó évében a zsúfolt, rosszul fűtött műtermében a hatvanas évek elején, Nagybányán láttam. Valahogy nem tudtuk, máig nem tudjuk megbecsülni a legkiválóbbakat. Míg az ügyeskedők, a percemberkék dőzsöltek, tündökölnek, szerepelnek, addig a ma nagy becsben tartott kiválóságaink közül sokan nyomorogtak. Nézem Derkovits Gyula Utolsó vacsora című, egyházi indíttatású, de döbbenetesen valósághű hangulatú, életszerű 1922-es remekművét, amelyen a festő alakja is felismerhető, és eszembe jutnak Bálint György (A festő halála) sorai a művész utolsó vacsoráiról: „Derkovits Gyula a festő csendben, szerényen és nyomorban halt meg, — pontosan úgy, ahogy élt. Ne szépítsük a dolgot: Derkovits Gyula éhen halt. Az utóbbi időben hetenként három pár virslit fogyasztott el feleségével együtt, némi kenyérrel és pár darab burgonyával.”
Természetesen nem szabad elmenni, elsietni olyan remekművek mellett sem, mint a Csellózó nő (Berény Róbert), Csíkszeredai vásár (Aba Novák Vilmos), Varázslat (Gulácsy Lajos), Október (Ferenczy Károly), Zarándoklás a cédrushoz Libanonban (Csontváry Kosztka Tivadar). Csontváryról jut eszembe, hogy közvetlenül a halála után volt idő, amikor alkotásai zsákvászonként sem kellettek senkinek.
Mi volt az összbenyomásom a múzeum anyagának megtekintése után? Az első és legfontosabb talán az, hogy ismerős helyen járok, mert az itt látott alkotások véleményem szerint közös gondjainkról, örömeinkről, elvágyódásainkról, sikereinkről vallanak, mindvégig valahogy jogos örökségünk birtokbavételének tekintettem ezt az élményszerű, megható, megindító pillanatokkal is tarkított látogatást, amely megítélésem szerint nemzeti önazonosság-tudatunk kialakításának, megerősítésének, megkerülhetetlen lépcsőfoka.

                    


01.    A Magyar Nemzeti Galéria épülete
02.    A múzeum alaprajza
03.    A XX. századi állandó tárlat részlete
04.    Szinyei Merse Pál: Lila ruhás nő
05.    Izsó Miklós: Búsuló juhász
06.    Derkovits Gyula: Utolsó vacsora
07.    Berény Róbert: Csellózó nő


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

313 Nassau

Dldezsi, 2015.08.24 00:55