Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. A Mauritshuis

2011.08.20

EURÓPA NAGY MÚZEUMAI

Mauritshuis I.

 

A Mauritshuis (Maurits-ház) lényegében királyi képgaléria Hágában, az épület korábbi tulajdonosáról, Johan Maurits hercegről kapta a nevét. A múzeum termeiben számos híres németalföldi festő remekműve, többek között Vermeer van Delft,Rembrandt van Rijn, Jan Steen,Franz Hals valamint ifjabb Hans Holbein képei található.

Szép, barátságos, takaros maga a nem túl nagy klasszicista épület is, kiemelkedően értékes képtára Európa legjelentősebb művészeti múzeumai közé emeli, évente több százezer látogató keresi fel. A képtárban (mint a legtöbb belga és holland múzeumban) tilos fotózni, ezért írásomat ezúttal a saját felvételek mellett prospektusokból, képeslapokról átvett reprodukciókkal is illusztráltam. A múzeum kétszintes, az alsó részben a „királyi ritkaságok gyűjteménye” található, a felső szint képzőművészeti múzeum.

Többek között itt tekinthető meg Vermeernek, a hosszú ideig méltatlanul elfelejtett, majd újra felfedezett delfti mesternek a Leány gyöngy fülbevalóval (1665 k.) című arcképe is. Ez a leány azonban nem csupán a múzeumban látható, hanem szinte mindenhol Hágában. Ott van a bejárat melletti óriásplakáton, a képeslapokon, reklámszatyrokon, dísztányérokon, a giccsárusok bódéiban, játéküzletek kirakataiban, még a Hollandiában olyan népszerű kerékpárokon is. Láttam már az arckép dombormű és Barbi változatát, és természetesen a nagysikerű, népszerű filmet (2003), a gyönyörű Scarlett Johansson főszereplésével. Amúgy a fentiek ellenére a film jó, egyszerű, visszafogott eszközökkel készült, hozza a kor hangulatát, tiszteletben tartja Vermeer képeinek a világát. Megítélésem szerint azonban ez nem is annyira a festményről, hanem sokkal inkább a modell kapcsán tovább gondolt, épített társadalmi ellentmondásokról, értékrendbeli eltolódásokról, nézetbeli különbségekről szól.

A film főszereplője a modell, de az igazi, a valódi főszereplő a festményen és a valóságban is a művész. Csupán 2-3 tucatnyi képe maradt fenn a festőnek, közülük a legismertebb ez az arckép. Az alkotó a kép keletkezése idején népes családja, cselédei és számos gyermeke (11-en voltak) körében él és rendkívül magányos. Mi teszi azzá? Az önmaga által tehetségből, tudásból, érzékenységből teremtett egyedi, öntörvényű képi világ, vagyis a hivatása.

A film utal a fülbevaló szerepére, jelképpé növeli azt, némi magyarázattal szolgál a turbánszerű fejfedőre és a rendezőnek, forgatókönyvírónak köszönhetően elénk tárja azokat a mély, olykor lappangó érzelmi szálakat is, amelyek a festő és modellje között keletkezhettek. A szakembert egy kép láttán azonban sohasem ezek a jórészt költött, képzelt körítések érdeklik, hanem a maga a mű. Ilyen megközelítésben ez a leány megszemélyesíthetetlen. Képzeljük csak el, ha Mona Lisát egy hús-vér színésznő játszaná el, mi maradna Leonardo összetett, sokértelmű, áttételes, csak a festészet eszköztárával elmondható üzenetéből?

Megítélésem szerint az eredetei modell egyáltalán nem viselt gyöngy fülbevalót, hiszen nyilvánvaló, hogy a képen ennek a csillogó pontnak kézzelfogható, tetten érhető szerepe van, a két ragyogó szempárral rímel. Ha letakarjuk, akkor tapasztalni fogjuk, hogy hiányzik, mint képelem. Nem tudom, milyen lenne ez a leány holland főkötőben, de tény, hogy a turbánszerű kendő színben, foltelosztásban és formában festői telitalálat. Telitalálat a vállon keresztüli kérdő, félénk, kíváncsi tekintet, szembenézés is, bár nem egyedi, hiszen hasonló beállítást, megoldást más alkalommal is választott Vermeer.

A portrén látható leány, vagy a filmbeli megszemélyesítője a szebb, érdekesebb? Alapvetően hibás ez a kérdés, a fenti két személy megítélésem szerint összehasonlíthatatlan. Ha mégis erőltetnénk a választ, úgy fogalmaznék, hogy Scarlett Johansson vonásai az átlagosnál finomabbak, a leány gyöngy fülbevalóval a képen egyszeri, megismételhetetlen csoda.

Divattá váltak az utóbbi időben az „észak Velencéje”, az „észak Leonardója” típusú közhelyek, ilyen megközelítésben ezt az alkotást akár a „holland Mona Lisának” is nevezhetnénk, annyira, hogy már találkoztam is ezzel a kifejezéssel. Én mégis azt javasolnám, hogy felejtsük el a hasonló, kicsit együgyű, erőltetett párhuzamokat bárhonnan is érkeznének, nincs rájuk semmi szükség. Ezektől se Dürer, se Amszterdam, se Vermeer nem lesz több, híresebb vagy másabb.

Mi tette naggyá a delfti festőművész cselédlányát ábrázoló kisméretű arcképet? Természetesen itt se a modell egyedülálló, megismételhetetlen szépsége, varázsa, vagy a kölcsönös vonzalom. Vermeert környezete nem a festészete miatt értékeli, hanem az abból származó sekély anyagi haszon miatt marasztalja el. Megrendelésre, lassan, igényesen dolgozott, tehát állandóan anyagi gondokkal küzdött. A maga örömére készített arcképe a gyöngyfülbevalós leányról nem más, mint menekülés ebből az elvárásokkal teli, terhes, anyagias világból. Fogalmam sincs milyen lehetett a leány valójában, de amivé vált, azt minden bizonnyal a művésznek köszönheti, aki lényegében egy portré ürügyén, a kiindulóponttól függetlenül a saját elvágyódásait, a szépségbe, romlatlanságba, a harmóniába  vetett igényét, hitét festette meg.

 

                                                                                                           

 

 

Megemlíteném, hogy a portré olajfestékkel, vászonra készült, megvásárolható változatát is be lehet szerezni Hágában. Majdnem ugyanolyannak tűnik, mint az eredeti, csak egészen más. Potom 25 euróért kínálják, de ha valaki kettőt vásárol belőle, már 40 euróért párosával viheti. Mindenképpen jól jár, hiszen ennek a népszerű változatnak — bár kicsit kancsal, elrajzolt és agyonszínezett — az eredetinél csillogóbbak a szemei, kevésbé repedezett a felülete, kékebb a kendője, arról nem is beszélve, hogy a fülbevalója legalább kétszer akkora.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.