Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


22. Vermeer Központ

2013.03.10

Európa nagy múzeumai (21)

 

Vermeer Központ, Delft

(a művész mégis hazatalált)

 

Kevés múzeumlátogatás okozott akkora meglepetést számomra, mint a delfti Vermeer Központ megtekintése. Évtizedek óta becsülöm a kiváló 17. századi holland festőt, akit valamikor a kilencvenes évek elején úgy mutattam be a szatmári pedagógiai líceum tanulóinak, mint egy századokra elfelejtetett példaképet, aki nem csupán Hollandia művészetében, hanem az egyetemes művészettörténetben is különleges, egyedi helyet foglal el. Aznap kellemetlen, télvégi időjárás volt, havas eső hullott, a töltésen nylon zacskóba, a hónom alatt vittem a frissen vásárolt, nagyméretű albumot tanítványaimnak, hogy a festő élete és műveinek utóélete kapcsán az értékek megmaradásáról beszéljek, meg természetesen arról a máig érvényes alapigazságról, miszerint „senki sem lehet próféta a saját hazájában”.

Az alkotó életművének jelentőségét a XIX. század közepe táján fedezte fel egy ismert francia művészettörténész (Theophile Thoré-Bürger), addig alig tudott róla a világ. Delft-et, ahol élete túlnyomó részét leélte elsősorban az ő festményeiről ismertem, élmény volt találkoznom a valóságban is 2011-ben ezzel a hangulatos, csatornákkal átszelt, patinás településsel, amely sok holland városhoz hasonlóan máig őrzi a 17. századi hangulatot. Nagyjából ilyen lehetett a főtere a művész korában, a városháza biztosan nem sokat változott. Itt született, terjedt el a holland virágkorban, vagyis Vermeer életében a máig híres kék kerámia, ennek készítése napjainkban is átmentett valamit az akkori hangulatból a jelen számára.

A főtér közelében áll a Szent Lukács Céh egykori székháza, amely jelenleg a Vermeer Központnak ad helyet. Ez egy takaros, gondosan felújított, fatáblás ablakú, viszonylag kisméretű emeletes ház. Szent Lukács mint köztudott a festők (mészárosok, orvosok, közjegyzők) patrónusa, a négy evangélista egyike, akiről az európai művészettörténet évszázadai során előszeretettel neveztek el szakmai egyesületeket, céheket. 

Szent Lukács Céh ma is van Magyarországon, Tokajhegyalja-Zemplén vidékén kezdte működését 1975-ben Kuklay Antal plébános, művészettörténész irányításával. A céh lényegében azonos mesterségben dolgozó kézművesek érdekvédelmi szervezete volt a feudalizmus korában, de mint a fenti, vagy a Barabás Miklós Céh elnevezés is bizonyítja, máig használják. A különbség talán annyi, hogy a közelmúltban, illetve napjainkban a név tartalma, jelentése kicsit más, az összetartozás, érdekvédelem mellett a szakmai tartás, tudás, mívesség szükségszerűségére is utal. A múlt század húszas éveiben, a Barabás Miklós Céh megalapításakor Kós Károly is ilyen értelemben szorgalmazta a használatát.

Vermeer alig múlt 20 éves, amikor felkészültsége, szakmai tudása alapján a céh tagjai közé választja, harminc éves korára pedig olyan tekintélyes művész a virágzó városban, hogy a társulat vezetőségi tagja lesz. Ennek ellenére nem igazán népszerű a megrendelők körében, nem is válhatott azzá, hiszen nagyon lassan, igényesen, viszonylag keveset dolgozott. Mindez talán azzal is magyarázható, hogy műkereskedő fia, de megítélésem szerint az ő esetében sokkal inkább alkati kérdésről van szó. Mondják, a művein is érezhető, hogy a tökéletesség megszállottja. Leonardóhoz hasonlóan hibátlan alkotásokat szeretett volna létrehozni, e miatt folyamatosan javítgatta, átdolgozta, tökéletesítette az olykor már késznek hitt festményeit is.

Mi okozta a meglepetést? Számomra szinte természetes, magától értetődő lett volna, hogy itt, Vermeer városában találkozom a legjelentősebb műveivel. Az épületbe lépve azonban kiderült, hogy ott tulajdonképpen nem is múzeum, hanem sokkal inkább olyan korhű hangulatot idéző emlékhely található, amely a művész személyes tárgyai, eszközei, szakmai felszerelései segítségével próbálja megismertetni a látogatóval az alkotót, annak világát, életkörülményeit. Itt láthatóak a művész ecsetei, palettája, a gondosan címkézett üvegcsék a porrá tört színező anyagokkal, a laterna magica (bűvös lámpás) és még sorolhatnám.

Egyetlen eredeti Vermeer kép sincs itt, munkásságát reprodukciók és a hozzájuk tartozó bőséges, többnyelvű magyarázó szövegek mutatják be a néhány teremben. Nyilvánvaló tény, hogy a központ berendezője nem csupán alaposan, részletekbe menően ismerte a művész életkörülményeit, alkotói módszerét, szakmai tudását, érdeklődési körét, műveit, azok létrejöttének körülményeit, hanem mélységesen tisztelte és szerette őt. Neki köszönhetően Vermeer háromszáz éves késéssel, eredetei művek nélkül ugyan, de mégis hazatalált. A világon sokféle igazságtétel lehetséges, Delft városa egyik leghíresebb, legértékesebb polgára előtt — nagy késéssel ugyan — de napjainkban ezen a módon tiszteleg. A forma megítélésem szerint itt kevésbé lényeges, csupán egyetlen dolog megengedhetetlen, az igazság elfeledése, elkendőzése, megmásítása. Az ide érkező látogató azzal az érzéssel, meggyőződéssel távozhat, hogy Delft máig becsüli és ragaszkodik nagy szülöttjéhez, ezért említettem még az írásom legelején meglepetést, és nem csalódást.

 

                                                      

 

 

 

 

Valamennyi felvételt a szerző készítette

 

01.  A központ szórólapja

02.  Delft főtere, középen a városházával

03.  A Szent Lukács Céh egykori székháza

04.  Plakát a központ bejáratánál

05.  A művész festőfelszerelése

06.  Paletta ecsetekkel

07.  Utcarészlet Delftben

 

A mappában található képek előnézete Vermeer Központ

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.