Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


01. Déri Múzeum

2010.09.26

 

 

Múzeumi séták

 

 

(Déri Múzeum – Debrecen)

 

Mi szatmáriak szerencsések vagyunk, városunkhoz viszonylag közel, a Déri Múzeumban nagyszerű képtár található. El sem tévesztheti az érdeklődő, hiszen a pályaudvartól egyenes út vezet a kéttornyú Nagytemplomig, e mögött található az a neobarokk épület, amelyet keresünk. Mint a legtöbb múzeum, ez is több gyűjtemény anyagát egyesíti: a Lövkovics Artúr (1902), valamint a Déri testvérek (Frigyes, 1920. és György, 1938.) gyűjteményeit, amelyeket idő közben a múzeum gazdái számos értékes szerzeménnyel, műkinccsel gyarapítottak. Van itt népművészeti, ásványtani, régészeti, madártani részleg is, de mi ezúttal a Munkácsy Termet szeretnénk néhány mondat erejéig bemutatni. Érdemes azért is ide látogatni, hogy megtekintsük, mondjuk Borsos József, Benczúr Gyula  remekműveit (Almássy grófnő arcképe, Kleopátra) de a múzeum valódi attrakciója a Krisztus-trilógia.

Munkácsy romantikusan realista festő volt. 1844-ben született, 56 évet élt, ő az egyik legnagyobb magyar festő, a trilógia pedig életművének legismertebb, legnépszerűbb, máig erőteljesen ható sorozata. Sokszor és változatos megközelítésekből írtak már Munkácsy életrajzírói ezekről az alkotásokról. Nevezték a művészt a színes széles vásznú 20. századi filmek előhírnökének, a kor legnagyobb szociológusának, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségei kiváló ismerőjének . Talán érdekes lenne tovább sorolni ezeket a túlbonyolított, kimondottan beavatottaknak szánt megállapításokat, ha nem tudnánk, hogy Munkácsytól távol állt minden hasonló, kívülről ráerőltetett  törekvés, ambíció. Esze ágában sem volt szociológiával foglalkozni és meg vagyok győződve arról, hogy ha egy csoda folytán megtekinthette volna a 20. század filmes szuperprodukcióit, azok sem nyerték volna el maradéktalanul a tetszését. Üresnek, tartalmatlannak, mondvacsináltnak, túlbonyolítottnak érezte volna szinte kivétel nélkül valamennyit. Miért? Mert Munkácsy nem szociológus, nem statisztikus és nem producer, hanem zseniális, érzékeny, bravúros kompozíciós- és rajztudással, színérzékkel megáldott, hatalmas  ambícióktól fűtött kiváló művész. Ehhez hasonlókat sokan írtak róla, ennek ellenére mégsem ezekből a jellemzésekből informálódtam. Többször jártam a Déri Múzeum Munkácsy Termében és a trilógia láttán szinte minden alkalommal meghatódtam. A Krisztus Pilátus előtt (1881), a Golgota (1884) és az Ecce Homo! (1896) 100 évvel a megfestésük után találtak egymásra Debrecenben. Mi a titkuk? Megítélésem szerint az együttes szereplés mellett az, hogy valamennyi itt látható személy, beleértve Jézust is olyan kifejezően megfestett hús-vér ember, akikkel első látásra azonosulni lehet, akik más öltözékben, más környezettel akár ma is köztünk élhetnének. Ilyen nézőpontból mond véleményt a művész ítéletről, kevélységről, együttérzésről, gyűlöletről, áldozatról, közömbösségről, megaláztatásról és felemelkedésről úgy, hogy átlépve az adott időszak korlátait, a tegnap és a ma emberének is közvetlenül üzen. Ma már közhely, hogy ezek az alkotások a nagy európai kulturális központokban, de még az Egyesült Államokban is osztatlan tömegsikert arattak. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a festményeken látható alakok egyszerre magyarok és nemzetköziek. Így válhattak ezek a művek hosszú időn keresztül az ezeréves keresztény Magyarország nagyköveteivé — mondhatnám, ha nem viszolyognék az ilyen cifra, dagályos mondatoktól. Hol lesznek ezek a szóvirágok már akkor, amikor Munkácsy alkotásai még mindig hatni fognak? A művész a tehetsége, hite, alkotó ereje mellett nem mindennapi bátorsággal nyúlt ehhez az örök történethez. Egyházi témát választott, tehát tudta, hogy mindez ünnepélyes, átszellemült ábrázolásmódot feltételez, de e mellett azt is pontosan felmérte, hogy alkotásával kikhez szeretne szólni, kiknek akar üzenni.

A filmről Munkácsy alig hallhatott, de a korában már elterjedt fotókat, mint segédeszközöket a kompozícióihoz rendszeresen felhasználta. Hagyatékában, különböző gyűjtemények anyagában számos olyan fotótanulmány maradt, amely erről tanúskodik. Az egyik  felvétel magát Munkácsy Mihályt ábrázolja a kereszten, ez a fotótanulmány a Golgota című kompozícióhoz készült. Sokan, sokszor írtak arról, hogy milyen hatalmas szellemi, fizikai erőfeszítéssel jöttek létre ezek a nagyméretű remekművek, de a keresztre kötözött művészről készült felvétel többről, a kifejezés érdekében önként vállalt szenvedésről is tudósít. Van Gogh mondta, hogy egy festő csak akkor ábrázolhat hitelesen egy széket, ha képes felfogni azt, hogy milyen érzés lehet széknek lenni. Van Gogh és Munkácsy Mihály kortársak voltak, de két külön alkotói világot képviseltek. A fentiek ellenére a posztimpresszionista Van Gogh és a hagyományos ábrázolásmódhoz makacsul ragaszkodó, realista Munkácsy Mihály művei között mégis számos párhuzam fedezhető fel. Az egyik legszembeötlőbb hasonlóság mindkettőjük alkotói bátorsága, az a több műben felfedezhető és tetten érhető elszántság, amellyel mindketten képesek sokak által sűrűn ábrázolt témákat teljesen újszerűen megjeleníteni. Mondhatjuk azt, hogy Van Gogh újító művész, Munkácsy pedig a konzervatív, hagyományos ábrázolásmódot képviseli? Mondhatnánk, csak akkor mit kezdünk a magyar alkotó Poros út című, több változatban is megfestett művével, amely a kor egyik legkifejezőbb, impresszionista, formabontó alkotása?

 

 

                                                                            

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.