Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


04. Louvre 1, Párizs

2010.11.06

 

             

EURÓPA NAGY MÚZEUMAI 

A Louvre, Párizs/a

Nincs az a képzőművész, művészettörténész, művészetet szerető  ember, akinek ne lenne vágyálma, hogy legalább egyszer életében eljuthasson ebbe a gyönyörű palotába, ahol a remekművek százezreit őrzik. Ez a világ legnagyobb múzeuma és egyben a legnagyobb művészeti gyűjteménye is.

Csodavárók vagyunk valamennyien, úgy érezzük, úgy hisszük, hogyha legalább egy kis mértékben részesei lehetünk az emberiség élvonalbeli kulturális megvalósításainak, azáltal jobbak, gazdagabbak, műveltebbek lehetünk.

Aki olyan szerencsés, hogy eljuthat Párizsba, az általában ezt a múzeumot is meglátogatja. A francia fővárosba nagyon sokan utaznak, talán kicsit ennek is köszönhető, hogy a Louvre a világ leglátogatottabb múzeuma. 2009-ben falai között 8,5 millió, a második helyen szereplő londoni British Múzeumban 5, míg a New York-i Metropolitan Múzeumban 4,8 millió érdeklődő fordult meg, miközben az Orsay Múzeumot, amely szintén a Szajna partján, a Louvre közelében található, mindössze 3 millióan látogatták.

Sokan már odahaza utána néznek, megtanulják, hogy maga az épület 1200 körül erődnek készült, később a XVI. századtól újjáépítették, majd királyi palotának használták, mígnem XIV. Lajos, a napkirály áttelepült Versailles-ba. Gyönyörű barokk lovas szobra ott látható az épület előtti téren.

Ezek után festők és szobrászok csapata költözött a termekbe, s az épület először fennállása óta a szépművészet központja lett. Később a Francia Akadémia is itt rendezkedett be. Múzeumként 1793-tól kezdett működni, az 1800-as évek elején Napóleon Múzeumnak is hívták. A javítási, átalakítási munkálatok az ő idején kezdődtek el, majd III. Napóleon korában folytatódtak.

A fentiekről bárki tudomást szerezhet szórólapokból, albumokból, vagy a világhálón található hatalmas adat és képmennyiség alapján. Természetesen ezernyi virtuális látogatás sem pótolhat egy igazit, hiszen amíg a világhálós anyagok csak információkat, tájékoztatást nyújtanak, addig egy valódi látogatás alkalmával olyan élményt, összbenyomást lehet szerezni, amely meggyőződésem szerint semmi mással nem pótolható. Nagyon nehéz lenne szavakba leírni ezt a jórészt hangulati elemeket, érzéseket magába foglaló tapasztalatot. A valóságban a városok, múzeumok, természeti csodák mindig másak, mint a képeken, hiszen a látottak átszűrődnek a látogató személyiségén is. Ez a másság az előzetes információkkal együtt nyújthat egy olyan érzést, összbenyomást, amelynek köszönhetően kicsit magunkénak is érezhetjük az emberi kultúra kincseit.

Párizsnak nem egy, hanem több olyan eleve megkérdőjelezett, szidott, kifogásolt építménye van, amely a későbbiekben a város jelképévé vált, ezek egyike a Louvre piramisa, amely lényegében egy kb. 21 m magas és 35 m oldalhosszúságú épület, amelyet vastag, áttetsző üveglapok borítanak. Mit keres ez a hipermodern technikai, építészeti megvalósítás a gyönyörű, díszes, régi épületek mellett? Lényegében annak a hatalmas fluktuációnak a megkönnyítését, leegyszerűsítését hivatott szolgálni, amely napjainkban is folyamatosan nő?  

Ismerve a patinás, reprezentatív épület történetét, kicsit félve gondoltam az első találkozásra, arra, hogy ez a több mint bátor stílusváltás nálam is visszatetszést, csalódást, bosszúságot fog okozni. Nem így történt. A Carousel-diadalív után felbukkant, a három épületszárny közé ékelt üvegpiramis látványa már távolról sem zavart, a belsejében — ahonnan kitűnően látszanak a szépen tagolt, régi, tömör épülettömbök — pedig egyszerűen, magától értetődő módon természetesnek, funkcionálisnak hatott az egész.

Az egyértelmű, vitathatatlan tény, hogy egy hatalmas, több milliós évi forgalomra berendezkedett képtárnak alapvetően szüksége van valamilyen központi, elosztó helyre, teremre, ahol a látogatókat fogadják, akik használhatják a ruhatárat, csomagmegőrzőt, mellékhelyiségeket, mozgólépcsőket, vásárolhatnak albumokat, prospektusokat, ihatnak egy kávét, megreggelizhetnek, ahol ellenőrzik a jegyeket, táskákat stb..

Nincs olyan magára is valamit adó múzeum, képtár, amely ne rendelkezne hasonló terekkel. Van ilyen modern kiképzésű helyiség, aula a Vatikáni Múzeumban és a British Múzeumban is. Mindkettőt utólag alakították ki, de megítélésem szerint közülük a legsikerültebb, legérdekesebb, legötletesebb megoldás a párizsi, amely a tévhittel ellentétben nem teljesen idegen a Louvre szellemiségétől, gondoljunk csak a múzeum egyedülálló, világhírű egyiptomi gyűjteményére.

Az ellenzőknek vajon átfutott-e az agyán, hogy legalább ennyire idegen környezetétől a római Szent Péter tér egyiptomi obeliszkje, amelyre szintén sikerült megfelelő indokot, magyarázatot találni az aggályoskodók számára. Így vált az obeliszk — amelyből Rómában a császárság korából több is található — a kereszténység győzelmi jelképévé a pogány hit felett. Ez ugyan kicsit erőltetett magyarázat, de ha aránytalanul nagy, túlméretezett a tiltakozás, akkor talán még egy ilyen ötlet is megteszi.

Sajnos az akadékoskodók legalább ennyire találékonyak, és ez olykor elég sok galibát okoz. Még a piramis elkészülte előtt, az 1980-as években kapott szárnyra az a párizsi legenda, hogy az építmény pontosan 666 üveglapból áll. Főleg a túl modern alkotás ellenzői terjesztették előszeretettel gyanús, sátáni eredetét, voltát. Ez persze babona, meg ráadásul nem is igaz, de a terjesztők joggal hihették, hogy a kategorikus megállapításnak senki se számol utána. A tervezőiroda tájékoztatója szerint az üveglapok pontos száma: 698.                  

A piramist Ieoh Ming Pei, a kínai származású amerikai építész irodájában tervezték és 1989-ben adták át. Innen közelíthető meg valamennyi állandó és időszakos kiállítás.

 

                                                                    

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Louvre 1

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.