Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. 2012, augusztus

2012.07.31

Folytatom a szatmári képanyagom átdolgozását, rendszerezését. Egyre bonyolultabb és bizonytalanabb a politikai élet Romániában. A honlapomat alakítom, illetve a Művészettörténet dióhéjban címet viselő fejezetet bővítem. Ezt az utóbbi hónapokban a feltorlódott feladatok miatt alaposan elhanyagoltam. Jakobovits Miklós írt, szerinte a betegsége miatt le kell, mondjon a BMC elnökségéről. Szerintem nem, hiszen ő megítélésem szerint szakmailag, emberileg, egész magatartásmódjával, írásaival a céh szinte egyetlen olyan emblematikus egyénisége, akit idehaza és külföldön egyaránt elfogad a szakma. Voltam a levéltárban, sajnos nem találtam a keresett adatokat, ez után megnéztem egy képzőművészeti tárlatot a múzeumban. Újabb kolléga jelentkezett konzultációra. Apámnak mélységesen igaza volt, amikor arra intett, hogy óvakodjunk a politikától. Jogász volt, valamit sejthetett a dologról. Folytattam a honlapom művészettörténeti fejezetének a kiegészítését, a barokk illetve rokokó stílusról töltöttem fel néhány sort, képet. Illusztrációként csak saját felvételeket használok. A klasszicizmusról készítettem rövid összeállítást és feltöltöttem ezt is a honlapomra. Zagyva Laci és a felesége, Anikó Leányfaluban rendeznek tárlatot, erre küldtek meghívót. Tovább folytatom a honlapom művészettörténeti részének a kiegészítését. Meglátogatott Kereskényi Sándor és arra kért, hogy a Paulovics László képzőművészeti tevékenységéről szóló tanácskozás kapcsán beszéljek a szatmári képzőművészeti életről. Megkaptam véleményezésre Ilonczai Mária-Camelia egyes fokozatú dolgozatát. Felhívott Jakab Árpád, nemrég jött haza pár napra Székesfehérvárról, rövidesen meglátogat. Sok mindenről beszélgettünk, elsősorban a városról, az itteni dolgokról, politikáról, egészségügyről, nekem úgy tűnt, hogy odaát elég magányos.  Megkezdtem az előadásom szövegének az összeállítását a tanácskozásra. Tanulom a szép úgy új világot, jelenleg a bankkártyás számlafizetést gyakorolom, hiszen időt spórolok vele. Megírtam egy fokozati dolgozat értékelését. Zajlanak az olimpiai játékok, nagyszerű sportolókat, csodálatos teljesítményeket láthatunk. Bár nagyon örülök minden magyar sikernek, a nemzetiségi alapon való agresszív drukkolás, rajongás kevésbé köt le, azt gondolom, hogy ennek az eseménynek másról kellene szólnia. A szatmári képanyagom rendszerzését folytatom, befejeztem a beszédem megírását a tanácskozásra. Elvittem Erdei Istvánnak a róla írott cikkem, nem tudott róla. Két képet adtam be jótékonysági árverezésre, az egyik valószínűleg elkelt, mert csak egyet kaptam vissza. Ez a tájékozatlanság kicsit szokatlannak tűnhet, de aki több helyen állít ki, vesz részt különböző közösségi tevékenységekben, annak ez már szinte természetes. A Vívóterem és a Bethlen Gábor (Gen. Averescu) utca környékén készítettem fotókat a sorozatomhoz. Szatmári szobrokról tettem fel egy összeállítást a honlapomra. A püspökségről kerestek különböző kérésekkel a szeptember 16-i megemlékezéssel kapcsolatban. Szatmárnémeti címereiről tettem fel egy összeállítást a honlapomra. Megjelent két írásom a szatmári Szamos augusztusi számában, a sorozataim újabb fejezeteiről van szó. Elküldtem a következő részeket Veres István címére. Újabb fotó sorozatokat tettem fel a honlapomra: Szatmári domborművek, Szatmári térplasztikák, Szatmári emléktáblák. Kiegészítettem a honlapomat egy linkajánlóval, hiszen a leírtak megítélésem szerint további információkra szorulnak. Dorothea Fleiss szervezésében Bolbadon nemzetközi alkotótábort rendeztek, ennek anyagából nyílt tárlat a múzeumban. Mester András és Ildikó megkapta Hejcén az általam tervezett névjegykártyákat. Tőlük tudom, hogy idén az alkotótábor október 20 k. lesz. A püspökségtől megkaptam a szeptember 16-i megemlékezés bevezető írását, valamint a sajtóban való népszerűsítés tervét. A honlapomat kiegészítettem a Szatmári ablakok sorozattal. Ez egyelőre  több mint 110 feljavított, átdolgozott felvételt tartalmaz. Megkaptam Kolozsvárról a protokoll listát, azokat a címeket, ahová a tárlatnyitókra meghívókat szoktak küldeni. Varga Attilával a jelenlegi politikai helyzet kilátásairól beszélgettem, azt mondta, hogy a továbbiakban nem szeretne politikával foglalkozni. A Fehér ház ablakait, díszeit fotóztam. Elmentem Paulovics tárlatának a megnyitójára. Itt találkoztam Kereskényivel, akinek azt javasoltam, hogy tartsuk a tanácskozást a tanáriban. Családostól részt vettünk a Partiumi Napok Kossuth-kerti rendezvényén, nagyon sok jó ismerőssel találkoztunk. Egy óvónő mutatta be a fokozati dolgozatát, nagyon lassan halad. Nagybányára utazom, egy ismerősöm szeretné, ha megnézném a Thorma kiállítást. A tárlat nívós, érdekes volt, ott összefutottam Véső Ágoston festőművésszel is, akivel elég sok mindenről beszélgettünk. Találkoztam a régi központ felújítójával és azokkal, akik a plébániatemplom, az István-torony körüli ásatásokat irányítják. Remek érzés látni, hogy Nagybányán izgalmas dolgok történnek ezen a területen. Elküldtem a Szamosnak a 75 éves Paulovics László tiszteletére rendezett tanácskozásra készített beszédemet. Megkaptam a meghívót a püspökségtől a szeptember 16-i megemlékezésekre. Részt vettem a megemlékezésem, elmondtam, amit szerettem volna, kaptam P. Lacitól egy szép albumot, meghívtam Kántor Lajost a kolozsvári tárlatom megnyitójára.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.