Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


28. 2013. augusztus

2013.08.01

Az utóbbi napokban úgy éreztem, mintha végtelenül hosszú, sötét zsákutcába csalogattak volna. Folytatom a munkát az alkotótábor leltárán, 12 napja folyamatosan dolgozom ezen. Megkezdtem a József Attila sorozatom utolsó képeinek a készítését. Az utolsó József Attila illusztrációkon (31,32) dolgozom, de a tárlattól még távol vagyok, hiszen nagyon sok kiegészítő anyag szükséges még hozzá. Közben  végzem a leltárral kapcsolatos feladatokat is. Beszéltem Eugennel az őszi tárlatomról, azt javasoltam, hogy szeptember végén tartanám meg az újközponti Galériában. Megkeresett Stefan Iancu egy Szatmárról szóló album ügyében, az esetleges együttműködésről tárgyaltunk. Dolgozom a tárlatom katalógusán, elkészítettem a próba nyomtatványokat. A honlapom látogatottsága a vakáció ellenére nő, természetesen az is lehet, hogy ez csak átmeneti állapot. A tárlapom kétnyelvű katalógusát készítem, a teljes anyagot feltettem a honlapomra is. Nem tudom manapság hány ember megy el egy tárlatra (jó esetben 80-100 is lehet) a világhálós anyagok nézettsége ennek a sokszorosa. Elek György megkért, hogy módosítsam a könyve borítóját, hiszen egy második riportkötet is készül kiadni. Sokszorosítottam pár példányt a tárlatom katalógusából, ezzel párhuzamosam tovább készítem az alkotótábor űrlapjait. Kicsit lassítanom kellett a tempót, mert a fogorvost is látogatom. Egy óvónő keresett a fokozati dolgozatával, rövidesen meglátogat, hogy átnézzük a kész anyagot. Tegnap a honlapomnak 413 tátogatója volt, ez volt eddig a legtöbb. A tábor 2013-as katalógusát készítem. Megjelent két nagyobb cikkem a Szamosban, a sorozataim folytatásáról van szó. Kinyomtattam a tábor katalógusát 14 példányban, rövidesen postázom a kollégáknak ezeket. Újabb cikkekkel, reprodukciókkal egészítettem ki a honlapom anyagát. Elküldtem a folytatásokat a Szamos szeptemberi számába. Feladtam a kollégáknak postán a tábor idei katalógusait, folyamatosan dolgozom a leltár elkészítésén. Ezúttal egy peleskei óvónő jelentkezett, hogy szeretné nálam írni a fokozati dolgozatát. Átnéztünk egy újabb fokozati dolgozatot kézművességből a szerzővel, amelyik egy év késéssel készült el. M.E. kollégával hosszasan beszélgettünk a szatmári képzőművészeti élet jövőjéről, nem túl optimista hangulatban váltunk el egymástól. Sikerült befejeznem a hejcei űrlapok kitöltését, következik az alkotókkénti összeállítás, az anyag másolása, nyomtatása, dobozolása, illetve a kiegészítő szöveg megírása. Ez egy elég összetett feladat és még messze nincs vége. Megkezdtem a tábor anyagának alkotók szerinti összesítését.Kicsit szétnéztem a PMN rendezvényein, beszélgettem a barátaimmal, ismerőseimmel, megnéztem néhány szabadtéri tárlatot. Készítettem két katalógust, amelyet az utóbbi két tárlatom (Kortárs közhelyek, A pillepalack kalandja) teljes képanyagát tartalmazzák. Átnéztem egy fokozati dolgozatot, rövidesen le kell adni a végleges változatot. Megkezdtem a hejcei űrlapok nyomtatását. Pászkán Misi, aki jelenleg Németországban él, elküldte a legújabb fotóit. Ezt írtam neki: Kedves Misi, szépek, kifejezőek, tartalmasak a fotóid, sokat elárulnak arról a világról, amelyben élsz, és amelyről manapság már mi is kicsit többet tudunk. Úgy tűnik, hogy a kialakult ízlésvilágot, látásmódot ezen a területen is sokoldalúan lehet gyümölcsöztetni. Isten éltessen, további jó munkát, sikereket kívánok, Sándor. Rövidesen Nagyváradra utazom. Úgy döntöttem, hogy bemutatom a Szamosban Pászkán művészfotóit. Nagyváradon jártam a nővéremnél, volt időm kicsit szétnézni a városban is. Szépen alakul ott minden. Pászkán Misi írt, megköszönte a cikket.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.