Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


41. Honvéd utca I.

2013.08.18

Ornamentika Szatmáron 41.

 

Honvéd (B-dul Unirii) utca I.

 

Ha a szatmáriaktól megkérdezzük, honnan származik a Honvéd utcanév, a többség szinte reflexszerűen rávágja, hogy azért kapta pont ezt az elnevezést, mert a bécsi döntés után itt vonultak be 1940-ben a honvédek. Ez azért valószerűtlen, mert az utcának már 1883-ban is ez volt a neve, előtte Peér (Nagy Peér) utcának hívták. Az Unirii nevet a két világháború között kapta, később egy ideig, pontosabban 1946-1989 között Józsa Béla volt a neve, ahogyan erről Bura László Öt évszázad utcanevei című könyvében tudósít. Az igazság, hogy a Honvéd név az egykori földszintes honvéd kaszárnyától származik, amely az utca végén, a céldomb közelében állt. Ez a 20. század elején már meglehetősen rozzant állapotúvá vált. A kaszárnya a 19. század végén épített laktanyákba költözött, az üresen maradt épületet egy ideig szükséglakásként használta a város, majd lebontották, mert fejlődésének, terjeszkedésének útjában állt.

Szép, nagy, széles út ez, a város egyik leghosszabb utcája, amely az 1989-es változások után radikális átalakulásokon ment át. Aki 20-30 éve nem járt felénk, az alig ismerné fel ma gyermekkorom poros, árkokkal, gyümölcsfákkal keretezett, közművesítés nélküli, falusias jellegű útját, amelyen tehenek legelésztek, és amelyen jó, ha naponta átdöcögött egy-két gépkocsi, teherautó. A változások a határforgalom megnövekedésének, megsokszorozódásának és az ehhez kapcsolódó igények kielégítésének is köszönhető, bár a jelenség ennél kicsit összetettebb. Tény, hogy a város gazdái az utóbbi években kiemelt jelentőséget szenteltek neki, hiszen a nyugatról gépkocsival ideérkezők zöme, itt szerzi első benyomásait az országról, a megyéről, a városról.

Az utca eleje, a Németi templom környékén látható rész természetesen már több évtizede ki volt épülve, állt itt néhány mutatós, szép magánház, a ma is látható, részben felújított Kabai-ház saroképülete, valamint a százéves újklasszicista óvodaépület, amely az utcafronttól jóval beljebb épült, és ma is óvoda.

Mint minden eddig bemutatott útszakasznál, engem ezúttal is a régi polgári épületek díszítményei érdekeltek, hiszen az újonnan készült üzlet-, iroda- és magánházak egyrészt jellegtelenek, másrészt meglehetősen eklektikus képet mutatnak. Néhányon felfedezhető a tervező azon igyekezete, hogy ezek ne nagyon lógjanak ki a sorból, de mindez ide legtöbbször kevésnek bizonyult. Biztos, hogy a megrendelő igényei is beleszólnak a tervezésbe, bár szerintem ezeket nem kellene ilyen kritikátlanul és messzemenően kielégíteni. Szerencsére ezt a nagyon vegyes összképet némileg egységesítik, átfogják, részben takarják a járdák melletti élő sövények és a fákkal szegélyezett füves részek.

Itt is láthatunk több szecessziós, múlt századfordulós homlokzatot, többek között azt a növényi ornamentikával díszített magánházat, amelyet a 02-es felvételen mutatok be. A nemrég felújított, takaros kis épület háromszög alakú kiugróval megszakított, gazdagon díszített záró párkánya, valamint az ablakokat párosával átfogó ablakszemöldökei családias, patinás hangulatot árasztanak. Külön felhívnám a figyelmet a homlokzat visszafogott, minden hivalkodást mellőző színvilágára.

Ugyanezek az erények már kisebb mértékben mondhatóak el a 03-as felvételen bemutatott épületről, bár stílusa, kora, hangulata hasonló, de nyers, erőteljes színezése sokat ront az összképen. Idővel ezek a színek természetesen tompulnak majd. Ezen a falpillérek és ablak szemöldökök eleganciáját emelném ki.

A figyelmes néző több mutatós ablakkeretet is felfedezhet itt. A 04-es felvételen reprodukált példa klasszicizáló stílusjegyekről árulkodnak, a 05-ös keret figyelemre méltó, gazdag és változatos formavilágú ablak szemöldöke uralkodóan szecessziós motívumvilágú. Ennek központi, oszlopszerű részét napraforgós díszítésű maszk uralja, amelyhez hasonlót a város több pontján is láthatunk. Ezt két oldalon szépen mintázott, levéldíszekkel körbefont igényesen mintázott napraforgók keretezik. Ez a megoldás már ritkább térségünkben és pontosan ezért kiemelt figyelmet érdemel. Meglepő és részben indokolatlan, hogy ez a mutatós, cifra dísz egy szerény, szokványos, szinte dísztelen kereten van. Szépek, egységesek a 06-os képen látható egyszerű, már-már puritánnak tűnő ablakkeret szemöldökei, lényegében ikerablakról van szó. Ebben az esetben az összkép a fenti példánál már lényegesen egységesebb.

A legszebb ablakkeretet ezen az útszakaszon (a Honvéd utca felső szakaszáról írok) egy nagyon rossz állapotban lévő magánházon (07-es felvétel) láttam. Egyszerű, egységes, elegáns az ablak külső kerete — már ami még kivehető belőle — ehhez remekül illik a diszkréten, de alapos szakmai tudással díszített belső fa keret. Gyorsan lefotóztam, mert nem tudni, hogy egy fél év múlva még nyílik-e erre lehetőségem.

                                               

 

Kép és szöveg: Muhi Sándor

 

 

 

Képek jegyzéke

 

01.  Jellegzetes utcakép

02-03.    Szecessziós homlokzatú magánházak

      04. Klasszicizáló, 20. század eleji ablakkeret

      05. Szecessziós ablak szemöldök

      06. Ikerablak

      07. Igényesen díszített fa keret

 

 

 

A mappában található képek előnézete 41. Honvéd utca I.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.