Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


43. Bányai út

2013.09.10

Ornamentika Szatmáron 43. 

Bányai, Batizi út

Természetesen a Nagybányai útról, vagy a szatmáriak által Batizi útnak is nevezett útszakaszról van szó. A név a 19. század végén még csak a két híd (vasúti és közúti híd) közötti részt jelentette, ezért Két híd utcának nevezték. Ilyen egyszerű volt régebben az elnevezés és érdekes módon ezekből mindenki pontosan tudta, hogy miről is van szó. Azóta hívták Dragoş Vodă útnak, majd Henri Coandă útnak, emiatt aztán egyre kevésbé sikerül a város polgárainak hallomásból azonosítani.

Amúgy szépen kiépített, széles, nagy forgalmú sugárúttá alakult az utóbbi években, évtizedekben, a Decebal híd környékén, a körforgalom után kezdődik, és az idő teltével egyre távolabb nyúlik Batiz irányába. Ma már nem két híd, hanem három is van a közelében, az említett közúti hídon kívül átszeli a vasút függőhídja, valamint az a közúti függő híd, amely a tűzoltó kaszárnya, illetve a Pescăruş vendéglő környékén ível át forgalmas úttesten. A vasút függőhídjának talapzatán öles betűk hirdetik azok számára, akik nem tudnák, hogy Erdély Romániához tartozik. Valójában négy hídra lenne szükség, azonban a sokak által szorgalmazott harmadik közúti híd megépítése úgy tűnik a pénzhiány miatt még hosszú ideig várat magára.

Az út kezdetén található a közgazdasági líceum, amelynek udvarán számomra érthetetlen módon Ioan Slavici mellszobra árválkodik. Ennek a helye valójában valahol a Ioan Slavici Nemzeti Kollégium, utca közelében kellene legyen, esetleg a volt katolikus főgimnázium udvarán (Colegiul Naţional D-na Stanca), ahol az író annak idején egy véletlen késés miatt, Arad helyett leérettségizett.

Természetesen csak érintőlegesen beszélhetünk ornamentikáról ezen a jórészt tömbházakkal, új épületekkel övezett sugárúton, mégis megteszem, mert fontosnak tartom annak a néhány, helyi jellegű, a város történetéhez kapcsolódó, megőrzésre, kiemelésre méltó elemnek a bemutatását, amely megkülönbözteti Szatmárt Zilahtól, Nagybányától. Ezek nem a kommunista tömbházak vagy iskolák típusépületei és nem a lapos tetejű egykori „Székgyár” monoton, lehangoló, inkább börtönre, mint munkahelyre emlékeztető ablaksora. Nem számít annak az új templom épülete sem, hiszen ahhoz hasonló nemcsak a környéken, hanem a városban is több található. Valahol azt olvastam, hogy Romániában háromnaponta épül egy új ortodox templom, ilyen tempó mellett el sem várható, hogy valamennyi a helyhez adaptált, környezete figyelembevételével tervezett, egyedi alkotás legyen.

Még a legnagyobb megértéssel sem beszélhetünk szatmári jellegről az új közúti függőhíd esetében sem, amely szintén a helyhez, körülményekhez idomított típusterv. Ez teljesen áthangolta az egykori Szentvér kisállomás környékének jellegét, kinézetét. Emlékszem, úgy 3-4 évtizede volt ezen a tájon egy hangulatos vendéglő, ahol jól lehetett enni, csapolt sört mértek és a mellette lévő tavon csónakáztam a feleségemmel. Most a tó medre száraz és szeméttel, sással teli. A környékére, az út mellé telepített új vállalkozások zászlócskái, cégtáblái, reklámszövegei, logói a festett gipszpincérekhez hasonlóan sem sok egyediség hordozói errefelé.

A fentieket figyelembe véve, alig marad pár kapaszkodó, amelyek kapcsán Szatmári jellegről, sajátosságokról beszélhetünk.

Azon a környéken, ahol a Sugárút véget ér van a református, görög katolikus temető, illetve a zsidó temetők. Az útról jól látszik a Popp Aurél által tervezett Lükő Béla-mauzóleum, a satus quo zsidó temető kerítése és főbejárata. Érdekes megfigyelni, hogy a református temető betonkerítésének a képen látható pár méteres rövid szakaszán négy különböző mintázatú befejező rész van. Szerintem ezt előre megfontolt szándékkal pakolták így, mert ilyen véletlenek nincsenek. Az útról látható a Popp család kriptájának díszes, immár elég rossz állapotban lévő épülete is. A temetőket általában a város szélére helyezték, valaha eddig tartott Szatmár.

Ezek közismert, jellegzetes, jó 70-80 éves szatmári épületek ugyanúgy, mint a strand utcájának sarkán álló magánház, az egykori Harsányi féle kertészet tulajdonosának lakhelye. Ebben jelenleg személygépkocsikat árusítanak, illetve lízingelnek. Van itt pár mutatósabb, úgy 30-40 éve épült magánház is, és a túloldalon, az állomás épületével egy vonalban található a Mozdony lerakatnak (Depó) a Bányai útra néző bejárata.

Az útról természetesen jól látszik a szatmári állomásépület, illetve a vasút tulajdonában álló régebbi szolgálati épületek is. Van itt, „a város peremén” József Attila utca, csak nagyon kevesen tudnak róla.

Itt található a Szent Antal templom, plébánia is. Volt itt egy kis templom már a harmincas években, ezt elmosta az 1970-es árvíz, ennek helyére épült a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a mai, inkább tornacsarnokra, gyűlésteremre, mint római katolikus templomra emlékeztető épület.

Szatmári motívumok keresése közben egy szerény, az úttól jóval beljebb épített kis magánház udvarán találtam valami hasonlót. Az épülethez vezető utat festett gipszből készült kerti törpék, gombák, békák illetve virágkehely formájú műanyag virágtartók szegélyezik. Nem szeretem a giccset, de a váratlan látvány ebben a jellegtelen, zavaros környezetben számomra határozottan üdítően hatott.

 

                                                            Kép és szöveg: Muhi Sándor

 

Képek jegyzéke

 

01.  Dr. Lükő Béla mauzóleuma

02.  A status quo zsidó temető kerítése és bejárata

03.  A Popp család kriptája

04.  Az állomásépület a Bányai útról nézve

05.  Gondozott magánházak az utca jobboldalán

06.  A Depó

07.  Itt kezdődik a nyúlfarknyi József Attila utca

 

A mappában található képek előnézete 43. Bányai út

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.